Kettős élet 11-20 :-)

14.fejezet

Jaj ne! Váratlan látogatók

~Lys~

Csendben keltem fel az ágyból. Gyengéden megcsókoltam Lexy arcát, majd felvettem a köntösöm, és lementem a földszintre. Készítettem reggelit, majd halkan felmentem az emeletre. Lexy időközben átfordult a másik oldalára, majd a fejét belenyomta a párnába.

Halkan az ágy mellé létem, majd megcsókoltam meztelen vállait. Lexy testén végig futott a bizsergés, mivel megremegett, majd megint átfordult a másik oldalára.

-Na ne csináld már kicsim-súgtam a fülébe, mire jobban belefúrta a fejét a párnába.

Megtámaszkodtam a két oldalán, és elkezdtem puszilgatni, de nem reagált rá. Mondjuk már ennek furcsának kellett volna lenni-e mivel általában már az első arcra puszitól felébred. Persze nekem nem tűnt fel, hogy ébren van. Lexy olyan hirtelen fordult a hátára, és rántott közel magához, hogy még pislogni se tudtam.

-Meg vagy-mondta játékosan, miközben a fejem a vállához szegezte.

-Neked is jó reggelt kicsim-mondtam.

Halk gőgicsélést hallottunk, így mind ketten ugyan arra fordultunk. Lexy váratlanul lelökött agáról, így én hangos puffanással a matracon találtam magam.

-Na...-kezdtem volna méltatlankodni, de ekkor megláttam Lexyit és Jázmint.

Mind ketten tündököltek a reggeli napfényben. Felültem az ágyon és csak néztem ahogy kedvesem játékosan hozzá dörgöli az orrát a kicsi arcához. Alig félév telt el Jázmin születése óta. Időközben megtanulta, hogyan tarthatja meg magát, de mintha semmit se nőt volna a hónapok alatt. Persze Lexy ezt megcáfolta, de mit tudok neki tenni ő már csak ilyen.

Lassan felálltam az ágyról, majd minden szó nélkül átkaroltam őket. Jázmin felkacagott, és felém nyújtózkodott, én meg felé nyújtottam az egyik kezem.

-Na ki ő Jáz?-kérdezte Lexy mosolyogva.

A kicsi gügyögni kezdett, mintha csak a választ mondná. Elmosolyodtam, majd megfogtam Lexy kezét, és elindultam velük a konyhába.

A reggeli a szokásos jó hangulatba telt. Mivel erre a napra szabadnapot vettem ki nem siettem a munkába. Cast mint apa társ megértette, hogy egyszer lehet valakinek a gyereke hat hónapos, így nem kérdezett semmit mikor mondtam, neki, hogy nem megyek be egy hétig dolgozni.

Reggeli után elvégeztük a szokásos teendőinket, majd úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a partra. Tervünket azonban az ajtó csengője szakította félbe. Ahogy kimentem ajtót nyitni döbben tapasztaltam, hogy a bátyám és Rosa állnak ott Alexy, Armin és a szüleim kíséretében.

-Remélem nem terveztetek mára semmit, mert gondolom hat ember akarata több mint kettőé-mondta Al, és beljebb tessékelte a szüleimet.

-Persze, hogy nektek is szabadnapot kellett kivennetek- morogtam nekik, majd üdvözöltem a szüleimet, és a tesóm.

-Húgi!-hallottam Alexy hangját, majd csak azt vettem észre, hogy Armin vissza löki a bejárati ajtó felé.

-Higgadj le! Nem látod, hogy a kicsi a kezében van?-kérdezte Armin-majd megpuszilta a kicsi, és végül a nővére arcát.

-Minek köszönhetjük a váratlan látogatást?-kérdezte Lexy, közben üdvözölte a többieket is.

-Csak szeretnénk egy kis családi összejövetelt-mondta anyu, majd elkérte Jázmint Lexytől.

Rosa és Alexy csatlakozott hozzájuk, miközben bementek a nappaliba.

-Hú ez hosszú nap lesz-mondtam, majd apa, Armin és a fivérem kíséretében mi is csatlakoztunk a kis családhoz.

Alexy, és Rosa felváltva akarta tartani a lányom amit kicsit rossz szemmel néztem, de mikor a kicsi elkezdett kacagni akkor kicsit megenyhültem.

A család persze egész nap a nyakunkon volt. Igaz a szüleim a farm miatt kora délután elmentek, hogy este hétre haza érjenek, de a többség itt marad. Armin szokásához híven kockult, Leight meg szinte végig csak Rosát figyelte.

Mikor rá kérdeztem, hogy miért csinálja ezt kicsit zavarba jött, majd halkan bevallotta, hogy Rosa terhes. Aggódva néztem a fehér hajú lányra, mivel már tapasztaltam, hogy egy démon vadász mennyire sérülékeny. Persze tudtam, hogy ha a lányok megtudják akkor nem engedik harcolni, de nem tudtam elképzelni, hogy Rosa nyugton maradjon.

Ahogy közeledett a naplemente, Jázmin egyre fáradtabb lett. Igaz nem volt hisztis kisbaba, de az, hogy a délután a rokonaival játszott nagyon kifárasztotta. Lexy a karjaiba vette a kicsit, majd felvitte a szobánkba. Mivel nem jött vissza tízperc múlva elnézést kértem a többiektől, majd finoman haza küldtem őket.

-Végre mienk a ház-mondtam, mikor végre valahára elcsendesedett a ház.

Lexy befonta a haját, majd visszavitte a fürdőbe a fésűjét. Szinte lezuhant az ágyra mellém. Láttam rajta, hogy kimerült, ezért magamhoz húztam, és hagytam, hogy kedve szerint fészkelődjön a karjaimban.

-Szeretlek-súgta.

-Én is téged-mondtam, majd betakartam.

Néhány másodperc múlva már Lexy is békésen aludt

15.fejezet

Meglepődés

~Lexy~

Jázmin kacagva dobta le a sapkáját a földre. Élvezte ezt a játékot, ahogy én is, de most éppen késésben voltunk.

-Kicsim ha így folytatod, apu haza ér mielőtt mi elmehettünk volna-mondtam mosolyogva.

Na ez hatott. Gyors ráadtam a kis sapkáját, majd magam is felvettem a kabátom. Felkaptam, majd miután megpörgettem kiléptem vele az ajtón.

Enyhe idő volt, de ez nem meglepő hiszen augusztus végét írtunk. Az utca kihalt volt, bár ha láttam is valakit akkor az biztosan a nagy bevásárló központból jött ki. A többség kisgyerekes szülök voltak, akik éppen a tanév kezdéshez vették meg az eszközöket.

Befordultam a hangszerbolt utcájába, és kifújtam a levegőt. Casték és Lys éppen akkor zárták az üzletet.

-Na mi mentünk haver. Holnap majd találkozunk-köszönt a vörös hajú srác.

-JA akkor az ebéd áll holnap?

-Persze. Üdvözöljük Lexyt-mondta Miva.

Jázmin mikor meglátta az apját fészkelődni kezdett, majd hangosan jelezte nemtetszését. Persze mind felénk fordultak.

-Emlegesd a csacsit-mondta Lys, de azért jó szorosan magához húzott minket.

-Köszi ezt még vissza kapod-mondtam nevetve.

Még beszélgettünk pár percet, majd mind elindultunk haza. Kedvesem végig a kezem fogta közben én meg Jázmint tartottam. Tudtam Lys csak azért nem veszi el tőlem a kicsit, mert szeretet így nézni minket. Ahogy a város kisebb parkjánál haladtunk el megálltunk megnézni a naplementét. Lys átkarolt minket Jázmin meg boldogan kacagott, ahogy én is.

~másnap~

Míg Lys és Jázmin aludtak, én gyorsan megfőztem az ebédet, majd elkezdtem rendbe tenni a konyhát. Mire végeztem a számomra igen fontos személy is felkelt. Gyors reggeli után rendesen felöltöztünk, majd letelepedtünk a nappaliba. Én és Jázmin elkezdtünk játszani, közben Lys csendesen figyelt minket.

Úgy tizenegy fele megjöttek Castielék. Kira persze rögtön Lys nyakába ugrott, mire halkan kuncogtam. A kis vörös ezután adott nekem egy puszit, majd mint egy gondoskodó nővérke elkezdett játszani Jázminnal.

Mi köréjük telepedtünk le, ki-ki a maga párja mellé. Ahogy Mivára néztem láttam rajta, hogy nagyon fáradt, és hogy van rajta néhány új seb is. Mikor felemelte a kezét, hogy kihajtson egy tincset a szeméből feltűnt, hogy a mindkét csuklóján jó vastag égési nyomok vannak.

-Az ólom bilincs minden tündér bőrét kikezdi, főleg ha rángatja, pláne ha a tűz is rásegít-mondta, mintha csak olvasott volna a gondolataimba.

Castiel keze idegesen görcsbe rándult. Nem tudtam mi történt, de abban biztos voltam, hogy Kira is feszültebb lesz, ahogy Lys is. Néhány másodperc múlva a légkör újra a normális volt.

Megebédeltünk, majd miután lefektettem Jázmint elindítottam Kirának egy mesét. A kislány csendesen nézte egészen addig míg a történet fő gonosza meg nem jelent.

-Nem is hasonlít egy igazi szörnyre-mondta halkan.

Rá néztem, és elcsodálkoztam rajta amit mondott.

-Kira miben egyeztünk meg?-kérdezte halkan Miva.

Tudtam, hogy csak én hallom őket, mivel egy a fiúk a szoba másik végében voltak, kettő meg bár nem volt rajtam a medálom a hallásom még jó volt. Valahogy nem értettem, hogy a kicsi, hogy érthette meg anyja szavait, hiszen az nagyon halkan mondta.

Kira rám nézett, majd hátra fújta a szeméből a haját. Homlokán érdes szélű seb volt. Nem tűnt túl réginek, de nem is volt frissebb egy hetesnél. Meglepődve tapasztaltam, hogy az egy démon ejtette seb.

Miára néztem, de ő csak bólintott. Nem tagadom nagyon meglepődtem, hogy a kicsi lány örökölte anyja tulajdonságát.

  16.fejezet

Lexy Alexyije visszatér?

~Lysander~

Haza felé tartottam, miközben azon gondolkodtam, hogy vennem kéne valamit családomnak. Mivel nem jutott semmi eszembe csalódottan léptem be a házba.

-Szia Lysander!-ugrott a nyakamba Alexy.

-Szia. Te mit keresel itt?-kérdeztem.

-Hát ugye ma szabadnapot vettem ki, hogy az én legkedvesebb unokahúgommal lehessek. Ezt keresem itt-mondta.

Finoman eltoltam magamtól, hiszen ő még mindig belém volt zúgva valamilyen szinten, hiába voltam a nővére férje.

-Lexy merre van?-kérdeztem.

Jázmin a nappali szőnyegén csücsült, körülötte sokk játék, Lexi azonban sehol sem volt. A kislányom kacagni kezdett, mikor meglátott. Hozzá léptem és felkaptam, majd feltartottam magam fölé.

-A hangokból ítélve megjött Lys-dugta be a fejét Lexy.

-Szia drágám-köszöntem neki.

Ahogy felé fordultam azt hittem elájulok. Oldalrra kellett néznem, hogy Alexy ott van e.

-Mond, hogy nem vágtad le a hajad-mondtam.

-Mi nem csak feltűztem, hogy sütés közben le lógjon bele a sütibe. Tessék öcsi-adott egy tálca sütit Al kezébe.

-Juppí! Csokis süti!-mondta a fiú, majd mint egy kisgyerek neki kezdett a tálcának.

-Hagyj belőle Arminnak is! Szia drágám.

Lexy közelebb hajolt, és arcon csókolt, majd megpuszilta a lányunk.. Most, hogy közelebb volt észre vetem a hajában lévő hajcsatot. Hogy bírta olyan szorosra felcsatolni a mai napig sem értem. Leültünk a kanapéra, majd én elkezdtem kicsivel játszani. Szinte észre se vettem, hogy Lexyi leül az öcs mellé, majd egymás vállán elalszanak.

Néhány nappal később éppen zártunk, mikor észre vettem Miva összeráncolt homlokát.

-Ha Alexy most ment el, akkor ki jön most Jázminnal?-kérdezte.

Oda fordultam, és láttam, hogy Lexy jön felénk. Ahogy elnéztem nem csak a vörs lányt zavarta, hanem a többieket is. Kérdőn néztem rá, ő meg csak megvonta a vállát.

-Hát te nosztalgiázol?kérdeztem, mikor mellénk ért.

-Aham. Sziasztok srácok-köszönt.

Mindkettőjüknek adtam puszit, majd óvatosan kihúztam a lány hajából a hajcsatot, mire a haja a vállára omlott. Láttam, hogy a többiek még mindig furcsállják, de nem szóltak semmit. Lexy maga sem tudta, hogy miért kezdte el megint utánozni az öccsét.

-Nagyon haragodnál ha levágatnám a hajam?-kérdezte, mikor haza értünk.

-Nem nagyon örülnék neki, de a te döntésed. Miért tennéd?-kérdezte, közben be fektettem a kiságyba Jázmint.

-Őszintén zavar, hogy ilyen hosszú, ráadásul nagyon sokan felismernek így-mondta elcsukló hangon.

Ahogy rá néztem láttam, hogy valami nagyon zavarja. Mivel ő már fürdött, gyors letusoltam, majd bebújtam mellé az ágyba. Lexy minden teketória nélkül a mellkasomra hajtotta a fejét, mire én átkaróltam.

-Mitől félsz?-kérdeztem végül hiszen remegett.

-Néhánynapja, mikor sütöttem a sütit Aléknak találkoztam Niná-val-mondta halkan, mire ledermedtem.

Közelebb húztam magamhoz, és éreztem, ahogy ő még közelebb bújik hozzám.

-Jobb lenne ha ezentúl bejönnétek a boltba velem reggelente-mondtam.

-Csak elterelnénk a figyelmetek. Tudod, milyen Al, ha kisgyerekről van szó-mondta Lexy.

-Nyugi ha Kirát túl éltük akkor Jázminnal se lesz más. Így már értem miért akarod visszakapni a régi éned-mondtam, majd felültem.

Lexy szintén fel ült, mire magamhoz szorítottam, és halkan dúdolni kezdtem, hogy elaludjon.

17.fejezet

Költözés, ijedelem, meglepetés

~<3 Lexy<3~

Lys értetlenül nézett rám, de megértettem. Annyira elegem volt, hogy bárkivel találkoztam rögtön felismert, hogy Lys felesége vagyok, hogy elmentem a fodrászhoz. Mivel Ninával többször találkoztam nagyon féltem, hogy majd megint rám akar támadni, így befestettem a hajam.

Lys megfogta az egyik tincsem, majd csak szemlélte.

-Soha nem lesz ugyan olyan-mondta végül.

-Tudom, de muszáj volt.

Lys magához ölelt, majd megcsókolt. Szinte egyszerre fordultunk a kiságyában békésen alvó Jázmin felé.

-Pakoljunk-mondta Lys, majd megfogta a kezem, és behúzott a szobánkba.

Az egész ház egy nagy doboz halom volt. Castielék utcájában megüresedett egy ház amit megvettünk. Néhány nap volt már csak a hivatalos kötözésig, de mi még sehogy se álltunk. Egyedül nem bírtam mindent elpakolni, Lys meg egész nap a boltban volt.

Én hiába csomagoltam be egyedül nem bírtam a dobozokat elvinni az új házhoz, ráadásul nagyon le voltam gyengülve.

-Na ezeket is átviszem az új házba-mondta Lys, miközben újabb dobozokat pakolt be a testvéreimtől kölcsönkapott autó csomagtartójába.

-Óvatosan hajts-mondtam, majd megpusziltam az arcát.

Tudtam, hogy másnap minden maradék holmink átkerül a házba, így inkább elmentem tusolni. A meleg víz ellazította a tagjaimat. Sokáig álltam alatta, közben megfeledkeztem az időről.

-HA csak hideg vizet hagytál nekem akkor itt kell maradnod, hogy felmelegíts!-lepett meg Lysander, ahogy mögém állt.

Átkarolta a derekam, majd végig csókolta a hátam. Megborzongtam az ajkai érintésétől. Mikor felállt, gyors megfordultam aminek az lett a következménye, hogy majdnem elestem. Lys megtartott, de azért láttam rajta, hogy meglepődött.

-Csak vatosan.

Miután befejeztük a tusolást, még megvacsoráztunk, majd elmentünk aludni. Lys mellkasán aludtam el szokás szerint.

Reggel arra keltem, hogy rosszul vagyok. Mivel Lys elment a boltba, így nem kellett titkolnom, hogy hányni megyek a mosdóba. A gyomrom egész nap görcsölt, de nem szóltam Lysnak. A két öcsém segített a nehéz bútorok pakolásában, Miva meg Jázminra figyelt.

Viszonylag gyorsan átpakoltunk a nagyobb házba. A bútorokat nagyjából elrendeztük, de kipakolni már nem volt időnk. Hullafáradtan dőltünk le az ágyra. Lys átkarolt, de ekkor összerezzentem.

~Lys~

Lexy ijedten szorította a hasához a kezét. Nem tudtam, hogy miért csinálja, de ekkor a fájdalom hullám végig futott az egész testén.

-Lexy-mondtam ijedten.

Mivel nem válasz szólt. Aggódva néztem. Néhány perc múlva felhívtam az ügyeletes orvost, aki szinte azonnal ki is jött.

-Adtam neki fájdalom csillapítót, de jobb lenne ha ezentúl nem emelgetne-mondta az orvos.-Látszik rajta, hogy ki van merülve. Nem akarom falra festeni az ördögöt, de lehet, hogy nem ártana, egy nőgyógyászati vizsgálat neki.

A doktor szavain meglepődtem, de azért megfogadtam a tanácsát. Másnap míg Lexyre vártam sok anyuka megnézett magának a váróba. Nem csodálom hiszen végig Jázminnal játszottam. Nem csodáltam, hogy szemet szúrok nekik, hiszen ritka, mikor így láthatnak egy apukát a lányával. Szerintem az lepte meg őket, hogy elkísértem Lexyt.

-Viszont látásra-köszönt a kis párom, közben kijött a rendelőből.

Nem kellett kérdeznem semmit minden az arcára volt írva.

-Mehetünk?-kérdeztem, közben felálltam.

-Igen. Elmegyünk ebédelni?-kérdezte az én kis párom

Felültettem Jázmint a nyakamba, majd elmentünk egy közeli étterembe. Lexy kipirulva nézett rám.

-Na mond.

-Ikrek-mondta végül.

Rá néztem és alig akartam hinni a fülemnek. Ikrek? Már egy is boldoggá tenne, de három?! Megfogtam Lexy kezét, majd belecsókoltam a tenyerébe.

18.fejezet

Egy anya érzései

~Lexy~

-Vigyázz magadra kicsim-mondtam Jázminnak.

A kislány elköszönt tőlünk, majd az óvónénik előtt felszállt a buszra. Kiegyenesedtem, majd Lyshoz fordultam, aki éppen az ikreket fegyelmezte. A másfél éves kicsik nagyon rosszak voltak, de ha rájuk szóltunk akkor viselkedtek.

-Minden rendben lesz. Tudod, hogy az óvónők vigyáznak rá. Gyere menjünk haza-szólt Lys.

Még néztem ahogy a sulibusz elviszi a kirándulásra a kicsiket, majd csatlakoztam a páromhoz, és a civakodó ikrekhez. Nem tudom miért nyugtalan voltam, és emiatt féltem is.

~Jázmin~

Anyu annyira szomorú volt, és reszketett. Nem tudom mitől félt, hiszen már voltam kirándulni az ovival.

-Gyerekek megjöttünk! Mindenki annak a párja aki mellette ül, tehát mikor leérünk fogjátok meg egymás kezét-mondta az óvónéni, mikor megálltunk.

Mindenki leszállt, majd én is és az óvónéni is. Megfogtuk egymás kezét, majd a elindultunk az állatkertben. Hatalmas volt és rengeteg állatott láttunk. A lányok többsége leragadt a nyusziknál, de én inkább a lovakat simogattam.

-Na gyerekek gyerekek ebédeljünk!-szólt az óvónéni délben.

A barátaimmal leültünk a fűre és mindenki azt ette amit szeret volna. Megosztottuk az enni valót, és nem vitáztunk. Közben én elő vettem a táskámból egy nyakláncot és megmutattam a benne lévő képeket az óvónéninek.

A két oldalán anyu és apu volt, valamint egy teljes kép a családról. Annyira szerettem őket.

-Hogy vannak a tesóid?-kérdezte az óvónéni.

-Annyira aranyosak. Sokat játszunk, bár ők inkább az autókat szeretik-válaszoltam.

Ebéd után tovább mentünk az állatkertben. Én kicsit fáradtam, de nem mertem panaszkodni. Szinte mindig nevettek rajtam a barátaim.

Haza felé már senki nem volt annyira lelkes mint az állatkertbe, mert mind fáradtak voltunk. Az óvónénik csendesen néztek minket, mikor a sofőr bácsi hirtelen felkiáltott.

-Kapaszkodjatok!

~Lys~

-Késik a busz. Remélem nincs semmi baj!-mondta egy aggódó anyuka mellettünk.

Lexy idegesen babrált a hajával. Soha nem láttam még ilyennek. Egész nap az órát nézte, hogy mikor jön már haza az iskola busz. Mivel az ikreket lepasszoltuk Alléknak szerettem volna vele tölteni az egész napot, de olyan ideges volt, hogy ez nem ment.

Megfogtam a kezét, és végig simítottam az arcán. Rám nézett, de hirtelen elkapta a fejet.

-Megszakítjuk adásunkat-hallottuk az egyik kocsi rádiójából.- A város nyugati felén hatalmas baleset történt. A rendőrség eddigi jelentése szerint egy gyorsan hajtó részeg sofőr frontálisan ütközött egy iskolás busszal. A busz tele volt gyerekek. Sokan megsérültek, az egyik kicsi életéjért, és az óvónőjük életéért a mentősök még most is küzdenek értük. Kérjük aki teheti...

-Lexy!-kiáltottam, mivel futva elindult az említett város rész felé.

Nem kellett több én is futásnak eredtem, és nagy nehezen utol is értem. Alig öt perc alatt végig futottunk a városon.

Döbbenetes látvány fogadott minket. A busz az oldalára volt fordulva. Körülötte rengeteg üvegszilánk, és ami nagyon ijesztő volt, rengeteg vér volt. Nem messze egy teljesen összetört autó volt, amitől nem messze egy fekete hullazsák jelezte, hogy a sofőrje halott . A busztól nem mesze a kis ovisok sírtak, vagy éppenséggel egymásba karoltak. Gyors végig néztem rajtok, de Jázmint nem láttam köztük.

-Lexy Jázmin nincs...-mondtam volna, de ekkor észre vettem.

Az egyik mentős éppen akkor húzta be a zsákot a halott óvónőjükön., majd elvitték az útból. Két társa egy kis test felett térdelt, majd az egyikőjük hangosan felsóhajtott. Lexy néhány lépésnyire állt tőlük. Az orvos szemében döbbenet ült ki, majd fel állt, és valamit Lexy felé nyújtott.

Felismertem azt a medált, amit Jázmin kapott tőlünk karácsonyra. Lexy mellé léptem, és összefacsarodott szívvel néztem végig ahogy a kis Jázmin élettelen teste fölött behúzzák a zsákot.

Lexy megfordult, és hangos zokogásban tört fel. Nem tudtam mit csinálni, csak fogtam és néztem magam elé.

19.fejezet

Emlékek és szerelem

Lexy nehezen tette túl magát Jázmin halálán, de még is tartotta magát. Jázmin kis nyaklánca ott lógott a nyakában, de az ikrek miatt, a temetés után szinte mindig mosolyt erőltetett az arcára.

Csodáltam az erejéért. Igaz nem sokkal a temetés után megint megváltoztatta a haja színét, de ezen kívül szinte semmi jelét nem mutatta a kicsi lány hiányának.

-NA gyerekek, ma is szép napot zártunk-mondta Castiel a munka végén.

Levettem a melós pólóm, majd indultam volna haza. Castiel a vállamra tette a kezét, majd csak néztünk egymás szemébe.

-Egy hónap szabid még van az évből-mondta.

-Köszönöm-mondtam, majd elindultam haza.

Tudtam, hogy nincs egy hónap szabim, hiszen Jázmin halála után kivettem, a megengedett két hetet. -Apú!-ugrottak a fiúk a nyakamba.

-Sziasztok. Na gyertek van egy jó hírem-mondtam, majd megfogtam a kezüket, és bementem velük a konyhába.

-Szia Lys-köszönt Lexy.

Futó csókot adtam neki, majd miután leültettem a fiúkat az asztalhoz, magam elé húztam.

-Mit szólnátok ha egy hónapra elmennénk kirándulni valamerre?-kérdeztem, közben kedvesem vállára tettem az állam.

-Benne vagyok!-kiáltották a fiúk.

-ÉS te Lexy?-kérdeztem.

Kicsit gondolkodott, majd bólintott.

-Na és hova mennénk?-kérdezte Jerome.

-Titok!-mondtam.

Benoit bevágta a duzzogást, de nem szólt semmit. Valahogy ebben rám ütött. Nem szólt sokat, csak keveset, de akkor is fél mondatokat.

Mind ketten tudtuk, hogy a nővérük halála őt viselte meg e legjobban. Ő volt a legkisebb, és Jázmin sokat foglalkozott vele.

Láttam Lexin, hogy furdalja a kíváncsiság az oldalát, de nem kérdezett semmit. Este sokáig fenn voltam, mivel lefoglaltam a szállodát, majd, kerestem néhány érdekes programot.

-Még mindig nem alszol?-kérdezte Lexy.

-Most akartam lefeküdni.

Miután kikapcsoltam a laptopot, befeküdtem mellé. Lexy felém fordult, én meg átkaroltam a derekát.

-Gondoltad volna, mikor először találkoztunk?-kérdeztem.

-Mit?

-Hát, hogy egy nap itt fogunk feküdni, közben a másik szobában két gyerekünk alszik békésen.

-Akkor nem is mertem gondolkodni rajta-válaszolta.

-Tudod, mikor először megláttalak, rögtön megtetszettél. Ott álltál az ajtóban, abban a cuki ruhában, és zavartan néztél rám. Mint később kiderült azért, mert közben meg mellettem ültél a padban, mint Alexy.

-Ja ne is mond. Nagyon rossz volt, főleg, hogy Viola mindig randizni akart velem.

Ezen kuncognom kellett, de most láttam, hogy Lexy is elmosolyodik.

-Megbántad?-kérdeztem.

-Nem. Voltak fájdalmas pillanatok, de nem bántam meg semmit, de hiszen melletted vészeltem át.

Nem szóltam, csak megszorítottam gyengéden a kezét, mire ő fölém gördült és megcsókolt.

20.fejezet

Egy álom vége, egy élet kezdete

~Lexy~

Mire felfogtam, hogy az idő mennyire gyorsan telik az ikrek már iskolába jártak. Jázmi halála után sok minden megváltozott. A démonok olyan szinten erősödtek, hogy már a lányok nem bírtak el velük időnként. Bár gyakran nem voltam otthon éjszakánként, Lysal csak erősödött a kapcsolatunk. Minden szabad percünket négyesben, vagy ha volt rá mód akkor kettesben töltöttük.

Nem bántam meg egy percre sem hogy ő lett a férjem. Megtehette volna, hogy abba hagyja a munkát, és abból a pénzből élünk amit a szüleitől örökölt (akik időközben meghaltak), és ahhoz a pénzhez nyúl amit még a stársága alatt szerzett, de nem tette. Igaz az én számlámon is volt annyi pénz, hogy egész életünkben ne keljen dolgozni, de azt úgy döntöttem, hogy a fiúkra hagyom, majd ha el jön az ideje.

Mondjuk arra a pénzre szükségük is lesz hiszen egyikőjük az orvosira akar menni, másik meg régész szeretne lenni.

Tizenkét évesek voltak, mikor egy újabb katasztrófa következett be. Kira halála. A temetése csendben zajlott, leszámítva Castiel hangos zokogását. A vörös fájdalmát át tudtam érezni, hiszen Kira a lánya volt, ráadásul, Miva is élet halál között volt a kórházba.

Az ikerek szótlanul nézték végig, ahogy a koporsót a földbe teszik. Kira volt a második nővérük. Láttam rajtuk, hogy nem hiszik el, hogy nincs többé, de nem tudtam mit csinálni.

Ezután Benoit még többet tanult, hogy elérhesse az orvosi egyetemet amit annyira szeretett volna. Végül felnőttek.

Lysander

Az ikrek felnőttek. Nem tehettem róla, de fájt ezt be ismerni. Miután mindkettő elvégezte az egyetemet elköltöztek otthonról. Lexy a kiköltözésükkel még csendesebb lett. Alig lehetett hallani a szavát, de attól még láttam rajta, hogy boldog. Miután Benoit elkezdte az orvosi karrierjét meg ismerkedett egy lánnyal akit nem sokkal később el is vett feleségül. Az ő kapcsolatából három unokánk született és a legkisebb kislány volt akit Jázminnak nevezett el a nővére után.

Jerome nagy nőcsábász volt, de végül neki is születtek gyerekei.

Egy nap arra ébredtem fel, hogy Lexyvel megöregedtünk. Erre akkor kellett rájönnöm, mikor a húsz éves Jázmin beállított a barátjával, és bejelentette, hogy nemsoká hozzá megy.

Nehéz volt elismerni, de ez is megtörtént. Boldog és szép életünk volt, bár életem utolsó öt évét egyedül éltem le hiszem Lexy meghalt tüdőgyulladásban.

Csak abban reménykedtem, hogy én nem sokára követni fogom őt....

-Hé Lysander! Ébresztő! Az óra már elkezdődött!-ébresztett Castiel hangja.

Kábán szétnéztem a teremben. Nem értettem, hogy mi folyik itt hiszen éppen arról álmodoztam, hogy nemsokára meghalok. Ekkor tudatsult bennem azonban, hogy én még nem vagyok öreg, és hogy megálmodtam a lehetséges jövőm.

-LE maradtam valamiről?-kérdeztem a haveromat.

-Nem. Az ofő csak azt jelenti be, hogy a három új diák jött a suliba, és mind a mi osztályunkba fog járni..

-Gyerekek fogadjátok nagy szeretettel a három új osztálytársatok.

Mikor az említett személyek bejöttek nem akartam hinni a szememnek. Az álmom valósult meg bár másképp ahogy azt megálmodtam.

-Had mutassam be nektek Lexyt, Armint és Alexit. Remélem hamar be fognak illeszkedni, és nem okoztok csalódást-mondta a tanárnő, majd leültette őket az osztály három padsorába.

-Szia Lexy vagyok, de a barátaimnak csak Alu-köszönt a lány aki mellém került.

Kezet ráztam vele, de azt nem akartam mondani neki, hogy álmomban ő volt az a lány aki mellett megöregedtem. Kitudja lehet az álom végül valóssággá válik? Csak akkor tudhatom meg, ha élem az életem, és nem úgy teszek ahogy az álomban volt. Talán abba kéne hagynom a kettős életet, és végre normálisnak lennem? Nem tudom, de azt igen, hogy Lexybe már most beleszerettem, pedig csak álmomból ismerem.

Vége