Fény a sötétben 31-45

31.fejezet
A titokzatos támadó2/2
Nem tudtam alaudni.Folyamatosan Kattogott az agyam, és melegem is volt. Felültem az ágyban. Miva ott szuszogott, mellettem. Ma is hosszu volt a napja. Délelött az a két srác szált rá, este meg egy démon akatra megkaparintani ráadásul kideült, hogy a huga is viszi azt a terhet amit ő, és a többi lány.
Arcába lóg néhány tincs. Olyan aranyos ilyenkor. Önkéntelenül is elhúztam a tincset , mire összerezzen, de tovább aludt. Miért ilyen nehéz az, hogy őt szeretem?  Miért kell az életével játszania? Olyan nehéz lenne valaki másnak megmenteni mindenkit?
Miva átfordult a másik oldalára, és azzal a lendülettel átkarolta a karom. Fejét a kézfejemre fektette. Arcán egy aprócska mosoly jelent meg. Na akkor nincs más válasuzásom mint visszafeküdni. Alig fekszem vissza, Miva rögtön hozzám bújik. Na igen azaz a pillanat amit nagyon szeretek. Már majdnem elaszom, mikor jó hangosan megszólal a telefonom a fejem ellett. Ki lehet úgyan?
-Ahoz képest, hogy alszotok hamar fel vetted-szól bele a telefonba MAx.
-Történetesen nem bírtam aludni, de a lányodat sikeresen felébressztetted. Mi olyan fontos hajnali egykor?-kérdezem.
-Bekéne jönnötök az örsre. Fontos lenne, hogy Mivát is amgaddal hozzd, mivel elsősorban az ő vallomására volna szükségem egy bizonyos személy azonosításához.
Rögtön tudom, hogy kire gondol. Miva hetekkel ezelötti támadójára céloz. Látom Miván, hogy hallotta az apja kijelentését, mivel szinte azzonnal felpattant az ágyból.
-Megyünk...
-Oké tízperc múlva ot lesz az egyik kolegám értetek. Kérlek ne verd meg!-mondta Max.
-Miért verném meg?
-Majd meglátod. Itt várunk titeket.
Max le tette a telefont, én meg kikeltem az ágy ból. Miva már felöltözve várt a lépcsőaljában mikor leértem. Láttam rajta, hogy fáradt, és remeg a keze, de nem szóltam semmit.
Kint hűvös volt a hajnali levegő, ezért magamhoz húztam miután bezáartam az ajtótt. A rendötkocsi lassan gurult be a felhajtóra, majd kiszált belőle egy srác. Mikor megláttam az utca lámpa fényében elöntött a harag. Ha Míva nem fogja meg a felkarom biztos neki megyek.
-Igen sajnos ő az-mondta a srác a rádióba.- Na gyertek. Bár a reakciódból itélve a fivérem az-mondta csalódottan.
Most már látam a kölünbséget. A srác beszált a kocsiba, mimeg a rácsal elválasztott hátsórészbe ültünk. Miva remegett, bár nem egész testében, csak a keze, de ez is elárulta nemekm, hogy semmi jóra ne számítsak. Egy ideje megfigyeltem már, hogy ha Miva keze remeg lefekvés elött, ha éjjel felébredek akkor biztos démont vadászik valahól. Rátettem a kezére a kezem, és ő csak ekkor vette észre. Mintha nem is tudna róla, hogy a teste hogyan jelzi a veszéjt.
A kapitányságra érve a fiatal rendör kiszált, majd szorosan a nyomunkba volt. Már a fő folyosón hallottam a kiabálást, és rögtön fel ismertem. Miva hírtelen megállt, és bele kapott a felsömbe. Láttam rajta a felismerést, és a... FÉLELMET? Jaj szekénykém. Hát ennyire benne él még. Soha nem mondta, hogy ennyire kellemetlen emlék számára az az éjszaka.
Megszorítottam a kezét, majd magam után húztam.
-Nincs bizonyíték, hogy én voltam-üvöltette a férfi a kihalgató termek egyikébe.
Mi az ajtóban áltunk. A fiatal rendör úgy állt, hogy csak Miva látszódott, engem eltakart.
-Sajnos van ellened szóló bizonyítékunk-mondta a srác.
-Ugyan már öcsém. George csak nem hiszed el amit ellenem fel hoznak...vádnak?-elakadt a mondat közepén, mert meglátta az öccse mögött Mivát.
Láttam rajta, hogy a pánik, és a félelem fut át az arcán. George bevezetett minket a terem közepén lévő asztal mögé. Kénytelen voltam elengedni Mivát, mivel az apja maga mellé hívta. Nagyon rosszérzés fogott el.
-Nos?-kérdezte MAx, bár a válasz Miva arcára, és testtartására volt írva.
-Ő az... Most is érzem rajta az alkohol szagát-mondta hallkan.
-Vigyétek a cellába, és...
Max nem fejezhette be, mert a férfi megragadta az érte nyúlő rendör pisztoját, és lőt vele. A rendör felüvöltött, és térdre rogyott a válából ömlött a vér. Mire bárki bármit tehetett volna a férfi megragadta Mivát, és pajzsként felhasználva maga elé húzta.
-Egy lépést se vagy meghal!-kiáltotta.
Balkezével befogta Miva száját a jobbal pedig a fejéhez szegezte a pisztolyt. Ösztönösen feléjük léptem, de ekkor kattant a fegyver, és a kibiztosítva felém fordul. Ez még nem is, de Miva tekintete megállított. Kétségbeesés, és félelem volt benne, de nem magamiatt aggódott. Tekintete arra kért, hogy ne mozduljak, és én engedtem neki.
-Adjanak egy bilincset!-kiáltotta a férfi.
A rendörök kénytelenek voltak engedelmeskedni neki. Ö pillanatok alatt hátra bilincselte Miva kezeit, majd újra rámszegezte a fegyvert. Szép lassan hátrált az ajtó felé.
-Gyerünk öcsém menj arrább, ugye nem akarod, hogy a főnököd lánya meghaljon?
George Maxra nézett, ő meg csak bolíntott. LAssan átlépte a küszöböt, és húzta magával Mivát, de az a köszöbbe megakasztotta a sarkát, így nem tudta tovább húzni.
-Oké akkor beszéljünk máshogy.
A fegyver elsült, én meg felordítottam. Bár nem fúródott belém a golyo azért kegyetlenül égette a karom a seb. Négykézlábra görnyedtem, a seben tartva a kezem, de amint össze szedtem magam megint Miva tekintetét kerstem. Arcán könnyek folytak végig, de hagyta, hogy a férfi kihúza a folyosóra.
-Megállj!-halottam több férfi kiáltását, majd a lövéseket. Két fájdalmas kiáltás, és MIva sikoja volt a válasz rá. Összeszedtem az erőm, és közelebb mentem az ajtóhoz.
-Nem kaptál még eleget?-kérdezte.
Nem fogta fel, hogy én azzonnal megállok amint meglátom Miva arcát. Jobb szemét behunyva kereste a tekintetem. Látam, hogy a jobb fülét a férfi karjának nyomja. Valószínűleg a füle mellett lőt ez az örült.
Megint kattant a biztosító karocska. Nem érdekelt, csak Miva szemébe néztem. A kék szemben elveszve nem vettem észre, hogy Miva izmai megfeszülnek, majd hírtelen hátracsapja a fejét.
-Te mocsok!-kiáltotta a férfi ahogy Miva lefejelte.
KEdvesem kitépte magát a karjaiból, majd rögtön hasra is vágodott. Csak néhány centin múlt, hogy a golyo nem találta el a vállát. Miva lendítette a lábát, majd a ét bokájával elkapta a férfi csúklóját. Az a másik kezável leütötte a lábait, és már célzott is. Azonban megint mellé lőt, mivel Miva fürgén, lendületből hátrabukfencezett, majd talpra ugrott. Nem várta meg a következő támadást, csak elrudta magát a földtől, és a vállával mellkason vágta a férfit. A pisztoly repült a levegőben, de mindenki meglepetésére Miva kezében landolt. Bár hátra volt bilincselve a keze, ő úgy fordult, hogy a pisztoly lyuka a férfi felé forduljon.
-Nem akarna valaki tenni valamit?-kérdezte idegesen.
Erre George végre lefogta a férfit, a saját bátját. A pisztoly koppant a földön, ahogy Miva elejtette.
-Castiel!-mondta szinte sírva, ahogy hozzám futott.
Nem tudtam mit mondani, Nem érdekelt, hogy a jobb karom sajog a ballal amennyire szorosan csak tudtam magamhoz öleltem.
-Jól vagyok-mondtam neki.
-Hívjátok a mentőket! George Victor ti meg vigyétek ezt az öröltett a börtönbe, és figyeljetek, hogy egyedül legyen a cellába! Al, Jack ti meg segítsetek a többieknek!
Max megpróbát határozott maradni, de érezhető volt, hogy mennyire megkönnyebbült.
-Egy élmény téged szeretni-súgtam Miva fülébe.
-Nagyon fáj?-kérdezte halkan.
-Ha kapok rá egy kis puszit akkor nem fog annyira fájni-viccelődtem. 
Miva lejjebb hajtotta a fejét, és tényleg "gyógypuszot" adott a sebere. Persze össze rezzentem, de azért jól esett ez a gesztus tőle.
-Melyikőtök bilincsével bilincselte meg a lányom?-kérdezte MAx percek múlva.
-Ezzel-mondta az egyik kolegája, és már szabadon is engedte Mivát.
Ö azonnal a felsője ujjához kapott, majd a fogaival megszaggatva az anyagot, leszakította azt. Felsziszentem mikor jó szorosan a sebebre kötötte, de hagytam hadd csinálja.
A mentősok viszonylag hamar kiértek. Hamar kezelésbe vették a rendöröket. Szerencsémre nekem nem kellett befeküdnön, csak jól bekötötték a sebem. Az örsön nagy volt a felfordulás, de én csak ültema földön, közben Mivát nem engedtem el.
-Volna neked valami a nadrágom jobb zsebébe-súgta a fülébe.
-Ráér...
-Sajnos nem. 
Nagy küzdelmek árrán elökotortam a zsebemből amit kerestem.
-Pár perc és haza viszlek titeket-mondta Max.
Meg állt elöttünk. Remek. Azért átvettem a balba az a bizonyos kis tárgyat, majd Miva derekamnál lévő balkezébe csusztattam. 

Rögtön tudta, hogy mi az.
-Cast...
-Így hitelesebb-súgtam a fülébe, majd észrevétlenül a gyürüs ujára ügyeskedtem a kis karika gyűrűt.-Ettől a kis kalandtól eltekintve még lehet szép a napod-súgtam a fülébe.
 
32.fejezet
Erre nincs magyarázat
Apa nem szólt semi, mikor kirakot minket. Mosolya azonban mindent elárult. Észre vette a kis gyűrűt az ujjamon.
-Bár azt mondta az orvoss, hogy ne emelgessek semmit ami nehéznek bizonyul... Miket beszélek én...
Minden szó nélkül felkapott, és körbefordult velem a nappaliba.
-Cast nem emelgeethetsz!-figyelmeztetem.
-Jaj ne már, életemben már másodjára volt olyan velem, hogy a perceg ólomsújal húztak a tehetetlenségbe. Ennyi kell ahoz, hogy újra fenn legyek a felszinen-mondta kolyan.
Erre nem tudtam mit felelni. Csak néztem bekötött jobb vállát, és éreztem ahogy a könnyek megint elöntik a szemem. Átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy a sós víz leperegjen az arcomon.
-Ne sírj!-mondta halkan.
Na erre kitört belőlem a zokogás. Hajnalikettő volt, és csak zokogtam. Megroggyant a térdem, de nem érdekelt, hogy a földön térdelünk. Castiel-bár jóformán a balkarjával ölelt- magához láncolva tartott.
-Megnyugodtál?-kérdezte percek múlva.
-Hogy lehetnék nyugodt? Miattam akár meg is őlhettek volna téged-mondom bedugolt orral.
-Nem tette volna meg. Ha nem csak menekülni akart volna, akkor mindenkit lelött volna. Tudod, hogy te nagyobb veszéjben voltál mint én? Téged azonnal megölt volna amint átléptek a határon, vagy lehet, hogy elötte le lőt volna téged.
Erre nem tudtam mit felelni. Álmosan hajtottama fejem Cast vállára. Vajon mennyit birok még elviselni lelkileg?
Mikor leközelebb kinyitottama szemem nevtő hangokat hallottam lentröl. Kábultan felültem. Yoru és Démona kutyakosárban feküdtek, de amint meglátták, hogy ébren vagyok az ágyon teremtek.
"-Öltözz át. Ne túl kihívóba, mert fiúk vannak nálatok... Valamit csinálni kéne az arcoddal is, mivel nagyon betegnek tűnsz"-mondta Yoru.
-Nem is érzem valami jól.
Kikecmeregtem az ágyból, majd rendbe tettem magam a fürdöbe. Mint egy másnapos hulla. Ez volt a véleményem magamról. Ahogy bebújtam a laza pólóba csalódottan állapítottam meg, hogy a kezem még mindig bevan kötve.
Hajnalban a bilincs nem csak kidörzsölte-véresre-, de még majdnem el is törtem őket.
-Ennél nem lesz már rosszab ugye? Amúgy hogy kerültem fel?... Castiel! Pedig mondtam neki, hogy ne emelgessen.
Kicsit szidva magam indültam ki a szobából. A legtetején álltama lépcsőnek, mikor meghallottam a fiúk hangját. Remek az egész banda itt van.
-Cast te nem vicceltél, mikor azt mondtad, hogy nem vagy egyedül-hallottam Natalien hangját a nappaliból.
-Miért nehéz nekem hinni?-kérdezte Castiel.
A léptei közeledtek, majd közvetlenül a lépcső aljában meg állt, és felnézett rám.
-Nem vagy túl jól, mondta, közben felém nyújtotta a balkezét.-Bocsi, hogy ezt mondom, de egy zombinak több szín van az arcán mint neked.
-Sejtettem.
Ahogy az ujai hozzáértek a börömhoz megborzongtam a hideg fény érintésétől.
-Végre egy kis élet van az arcodon-súgta a fülembe, majd bekísért a nappaliba.
-Hali skacok-mondtam elgyötörten.
Kentin kivételével mind meglepődtek.
-Hű nem is tudtam, hogy egy hulla az énekes nőnk!-kacagott.
-Kentin ne piszkáld a barátnőmet.
-Igaza van-mondtam halkan.
Castiel leültetett a fotelba, maga meg elém ült. A fiúk próbáltak nyugodtan beszélni, de miattam nem nagyon ment nekik.
-Mit csináltaok ti az este? Mint két harcból jövő katona úgy néztek ki-jegyezte meg Kentin.
-Ha tudnád.
Cast rám nézett, én meg összegönböjödtem a fotelban jelezvén, hogy nyugodtan meséljen. Így hát Castiel mesélni kezdett. A fiúk hallgattak, meg ámúltak.
Nem tudom meddig beszélhetek, csak arra lettem figyelmes, hogy csend van körülöttem.Ki nyitottama szemem, és Cast melksával találtam magam szembe. A tv halkan ment, a fiúk valami sorozatott néztek. Valami nyomózós, biztos NCIS. Éreztem ahogy Castiel jobbkeze összeklcsolódik az én bal kezemmel, majd kedvesem homlokon csókolt.
-Baj van Cast?-kérdezte Nat.
-Semmi.
-Pedig nagyon elgyötörtnek tünsz.
Becsuktama szemem, mint aki alszik, és csak vártam.
-Szerintetek mennyire baj az ha én Mivát szeretem?
-Te tolálisan hülye vagy-mondta Lysander.
-Miért lenne baj?-kérdezte Armin.
-Csak mindig történik vele valami baj. Mintha bűn lenne, hogy szeretem. Még is miért történik ennyir rossz vele?
A fiúk hallgattak. Jaj Castiel nem te tehetsz arról, hogy a sorsom rossz csillag alatt íródott. A fiúk nem érthetik ezt, és te se, de... Még én se tudom, hogy miért történnek ezek velem. Erre nincs magyarázat ennyi
33.fejezet
Egy nap minek jó a vége
A reggel nagyon szépen indult. A nap százágra sütöt, és kellemes szél fújt be az ablakon. Nyújtózkodtam, közben a hasamra fordultam. Kezem egy kisdobozkát tolt arráb, amire kiváncsian néztem fel. Sima kékbe csomagolt doboz volt, rajta egy világos kék masni, és egy üzenet.
"HA jól tudom, most szükséged van erre."
Castiel írása volt. Oldarra fordultam, de az én vörös hercegem sehol se volt. Fogtam a dobozt, és felültem, de nem nyitottam ki. Ahogy forgattam a dobozkát, megláttam egy öszehajtott papírt az éjjeli szekrényemen.
" Ha ezt olvasod akkor nem értem vissza. Apád elhívott magukhoz. Kérlek hívj ha kinyitottad a dobozt"-állt rajta.
Hogy hívjam, mikor a telefonom feladta az életét, és jobb létre szenderült?! Várjunk csak? Le vetem a dobozka fedelét, és egy fekete telefontok fogadott, vörös betükkel belehímezve a nevem. Ahogy kivettem, rögtön tudtam, hogy egy telefon lapul benne, hiszen nehéz volt. Ahogy kiengedtem az összekötő zsinorját, egy kék-fekete telefon csusszant a kezembe. Olyan volt mint Castielé, csak nem volt ütött kopott. Teljesen feltöltve, és bekapcsolva volt, de nem is lepődtem meg rajta, hiszen nem az eredeti dobozában kaptam. Kioldottam a billentyű zárat, és tárcsázni akartam Castott, mikor feltünt a háttér kép. A karácsonyi bálon készült kép volt beállítva, ahogy Castiel és én állunk. Bár Cast a hátát az egyémnek támaszta tiltakozásul a kép ellen, öszefonodó ujjaink elárulják, hogy igazából nem zavarja a kép.
Mosoly futott át az arcomon, majd kikerestem a névjegyzéket. Igen az én sim kártyám volt benne, mivel a számok a kártyára voltak mentve nem a telefonba-még szerencse. A készülék kicsengett.
-Jó reggelt kicsim hallom felébredtél-köszönt a harmadik kicsengés után Cast.
-Neked is jó reggelt. Mi jót csinálsz te apájéknál?
-Hosszú, de lassan indulhatok haza felé. Nem akarsz lemenni a partra?
-Szuper ötlet. Vigyek neked fürdőruhát?
-Nem kell. Majd ott találkozunk.
-Meg fogsz találni?
-Egy vöröshajú lány egy belga juhásszal és egy fekete nöstény farkassal. Nem lesz nehéz-kacagott a vonal másik felén Cast.
Vele nevettem, majd nem sokkal később vonalat bontottunk. Elraktam a telefont a tokba, majd miután felöltöztem a farmerem zsebébe tettem. Yoru és Démon már a földszinten várt. Mindekettő idegesen toporgott az ajtóban. Rájuk tettem a hámot, majd egy-egy kisebb láncot erősítettem rá. A láncokat egy karabénerrel összefogtam ami a oórázhoz volt erősítve. Biztos sokan használtak már ilyen hámot,-így egy pórázon vezetünk két kuytát-, de ez most nem érdekelt.
Castiel soha nem szerette így sétáltatni őket, mert ha az eggyik elszaladt, vagy roszalkodott akkor a másikat is húzta magával. Én meg pont ezért szerettem. A parton most is sokan voltak. 
Nagy nehezen találtam egy nyugodt zugott- persze ugyan az volt mint a legutobb. Most hoztam magammal füzetett és cerúzát, de nem Démon lett a modellem. A távolba láttam a szirtett, melyen legutóbb az összel voltam. Az emlékek kellemes áradatában fürödve rajzoltam.
-Nagyon jól rajzolsz-szólalt meg valaki a hátam mögött.
Mikor felnéztem szörfös Dakota arca vigyorgott rám.
-Ma egyedül vagy angyalkám?-kérdezte, közben leült melém.
-Mindjárt jön a barátom, tehát nem kéne...
-Csak barátkozni ültem le nem csajozni. Kivételes alkalom.
-Ha te mondod.
Megvontam a vállam és tovább rajzoltam. Dakota nem adta fel. Ötpercenként közelebb csusszant hozzám, végül már Yoru kezdet el morogni.
-Mégegyszer mondom Dakota! Van barátom!
-Csak Dake! Neked csak Dake.
-Nem érdekel, hogy hogy hívnak a barátaid! HAgyj békén!-mondtam határozottan.
Csak anyit csinált, hogy vissza ült az eredeti hejére. Kezdett az agyamra menni. Valószínűleg kicsit erősebben szorítottam meg a cerúzát a kelleténél, mivel ketté tört.
Yoru halk köhögésnek álcázta a nevetését. Erre persze a szörére szórtam egy kis homokot. Nem kell mondanom, hogy Yoru utál koszos lenni. Persze rögtön felmordult.
-Mint egy vén veszekedős házaspár!-kacagott mellet valaki.
Mikor oda fordultam a húgom állt felettem. Mögötte apa, anya, és Cast állt. Persze Tifani volt az én kis gyúnyolódom.
-Neked is szia Tif.
-Szabad ez a hely vagy most éppen nem érsz rá?-kérdezte a tesóm.
-Persze, hogy szabad.
-Biztos?-kérdezte Castiel.
A tekintete összezavart. Kérdő, és mérges volt egyszerre. Nem értettem, hogy minek szól egészen addig amíg a hátam mögött ülő Dakotára nem nézett. Nem mondhattam semi, mivel megvonta a vállát és megfordult.
-Na akkor én megyek. Démon!
A belga juhász nem engedelmeskedett, de Cast nem is törődött vele, hogy ott van e vele.
-Castiel!
Eséje se volt elszaladni előlem.
-Mi a bajod?-kérdeztem, miközben megfogtam a karját.
-Szerinted? Azt mondod szeretsz közben meg más pasikkal kavarsz igaz?-kérdezte.
-Mi? Nem kavarok senkivel se.
-Aha akkor megint miért van ott az a gyerek? Egyhéten kétszer találkoztál vele, míg én nem voltam ott. Nem gondolod, hogy ez furcsa?
-Castiel...
-Inkább hagyj!Biztos vár már a pasid.
Ezzel ott hagyott. Teljesen lefagytam. Nem volt kedvem a parton maradni, ezért vissza mentem a cucomért.
-Bocsi ma se lesz eggyütt a család-mondtam apáéknak közben fel vettem a hátizsákom.-Yoru, Démon gyertek-mondtam, majd elköszöntem a családom többi tagjától.
A parton sokan voltak,így nehezen tudtam haladni. Nem is tudom, hogyan, de egyik pillanatról a másikra Dakota termett elöttem.
-Beszélhetnénk?
-Hagy békén! Ha nem tűnt volna fel éppen most teszed tönkre a kapcsolatom!
Arrabb lököm, és menni akarok, de ő elkap, és magához ránt. Meg kell hagyni jó erős karja van, de végül csak sikerül ellöknöm magamtól. Mikor kiszabadulok a karjaiból minden szó nélkül felképelem.
Az arcához kap, de én már ott se vagyok. Innestől kezdve rohanok haza. 
Persze a ház üres. Castiel sehol sincs. Csak a nappaliig megyek és ott ledobom a táskám. Persze az üveg víz ami benne volt összetört. Gyorsan ka kanapéra tettem a jegyzetfüzetem, de víz nem volt az üvegben. Ahejett, hogy kiborítanám a táskámból a kukába az üveget kézzel veszem ki belöle. Nem kell mondanom, hogy ahól nincs be kötve ott az üveg éle elég rendesen kaszabolja, de nem érdekel. Mikor végzek lemosom a kezemről az alvadt vért, majd leülök a lépcső aljába. Az ujjamon lévő kis gyűrűvel játszom, miközben várok. Yuro ott fekszik mellettem ahogy Démon is.
Végre nyilik az ajtó. Castiel éppen csak rám néz. Tekintete fájdalommal van teli, és keserűséggel.
-Azt hittem te más vagy-csak ennyit mondott, majd be ment a konyhába.
Utána mentem.
-Castiel én...
-Azt a fiút szereted igaz?
-Mi nem.
-Akkor miért mentél vissza? Ha tényleg szeretnél akkor utánam jöttél volna, és nem mész vissza ahoz a fiúhoz.
-Cast én csak a táskámért mentem...
-Aha utána meg ölelkeztél azzal a sráccal. Miva magadnak hazudhatsz, de nekem nem! Láttam, hogy mit csináltál!-kiabálta, miközben felém lépett egy lépést.
-Azt már nem láttad, hogy felpofoztam? Castiel...-felé nyúlta, de ő egy gyengének nem nevezhető módon ellökte a kezem.
-Ma még itt aludhatsz, de szeretném ha visza költöznél Sharához. Nagyott csalódtam benned Miva. Azt hittem te más vagy mint a többi, de tévedtem.
Lefagyva áltam a konyha közepén. Castiel elment melettem, majd halottam ahogy a léptei az emeletre vezetnek. Mire a lépcső aljához mentem a szoba ajtaja becsabódott és hangosan kattant a zár. Nem az nem lehet. Castiel nem szakíthat velem, egy féreértés miatt. Felszaladtam a lépcsőn, és kopogtam, de Cast nem válaszolt.
-Castiel kérlek nyisd ki!-kértem.
A válasz csak egy erőteljes rock zene szám volt. Hiába dörömböltem, hiába próbáltam vele beszélni ő csak feljebb vette a hangerőt. Nem tudom hány óra volt mikor letámolyogtam a lépcsőn. Alig értem a kanapéhoz kitört belőlem a zokogás.
 
(Cast szemszög)
Nem érdekelt a magyarázata. Összetörte a szívem, és még elvárja, hogy elhiggyem a hazugságait? Hiába dörömbölt az ajtómon nem engedtem be és nem is válaszoltam. Hátam az ajtónak vetve ültem a földön. Nem tudom hányszór ment végig a lemezlejátszóban a Cd, de végül Miva abba hagyta a dörömbölést. A plafont néztem, és éreztem ahogy a könnyek folynak az arcomon.
Hogy olt képes megölelni egy másik fiút a hátam mögött? Hát ő is csak egy hazug lenne mint az összes eddigi? Még jó, hogy nem vettem el.
A lejátszó kikapcsolt, jelezve, hogy vége a Cd-nek. Néztem az üres ágyat. Nem akarok ma ott aludni. Jobb az utcán, mint ebben a házban. Feláltam, és kinyitottam az ajtót. Hatalmas morgás, és vicsorgás közepette Yoru rám vetete magát, majd a mancsát a mellkasomon tartva beszélni kezdett:"-Most pedig végig hallgatsz! Hogy mered Mivát azzal vádolni, hogy hűtlen hozzád? Tudod, te hogy hányszor küldte el azt a srácot? Ha tízszer nem akkor egyszersem.Miért nem bízol benne? Ő nem olyan mint a többi baratnőd volt. Ő tényleg szeret tége! Szóval ne vádold azzal, hogy hazudik, ha egyszer te megsem halgatod!"-mondta mély hangon.
-Na és az ölelés?
"-Ha csak néhány másodpercig maradsz akkor láttad volna, hogy ellökte magától a fiút, és felpofozta!"
Nem tudtam, hogy higyjek e neki, de ekkor megláttam a kutyám tekintetét. Nem tudom biztosra, de mintha sírt volna.
-Démon...Igazat mond?-kérdeztem reménykedve.
Démon elfordult tölem, jelezve, hogy nem akar hallani se rólam.
"-Igazat mondok! Ha nem hiszed, akkor fülelj egy kicsit!"
Elhallgatott, én meg halgatóztam. Nem tudtam eldönteni, miaz a zaj amit hallok, de a levegő után kapkódó hangott fel ismertem.
"-Ha tényleg fontos neked lemész és bocsánatott kérsz tőle!"
Yuro levette rólam a mancsát, majd eltünt a lépcső irányába. Egy prcig csak feküdtem ott, majd felültem. Az a furcsa hang egyre jobban akadozott, de a levegő után való kapkodás is hallkult. Elindultam lefelé a lépcsön. A nappali ajtaja elött megálltam. Most már értettem, hogy mi volt aza furcsa hang. Miva zokogott olyan keservesen. A levegőt kapkodva vette, ezért nem ismertem fel rögtön. Vállai remegtek, ahogy az egész teste. Démon ott feküdt a lábánál, és vigasztalni próbálta. Yoru a kanapén próbálta felvdítani, de neki se ment. Miva a kezére hajtott fejjel zokogott.
Te jó ég mit tetem vele. Megse hallgattam, hogy mit akar mondani, csak az előző barátnőimhez hasonlítottam. Ráadásul oknélkül közöltem vele, hogy holnaptól kivan dobva. Kettönk közül nem ő a kegyetlen ahogy gondoltam hanem én.
Beléptem a nappaliba. Normális állapotban, már a lépcsőn mikor jöttem lefelé szaladt volna elém, de most csak akkor vette észre, hogy ott vagyok, mikor megérintettem a vállát. Megremegett, de abba hagyta a sírást, és felém fordult.
 
(Miva szemszög)
Csak nézett rám. Láttam rajta, hogy nagyon bánja amit mondott, de...
-Miért... Miért nem voltál hajlandó végig hallgatni?-kérdezem.
-Mert egy idióta, hülye vagyok-válaszolja.-Sajnos nem mencség tudom, de az előző barátnőimhez hasonlítottalak, aki nem arról voltak híresek, hogy...
A szavába vágok mikor átkarolom a nyakát. Amint vissza ölel megint feltör belölem a zokogás. Castiel válla megremeg ahogy a nyakamba fúrja az arcát.
-Ne haragudj!-mondja, de már ő is sír.
34.rész
Egy álom amiben teljesen elveszik az időérzékem
-Ugye nem haragszól rám?-kérdezte Castiel már sokadjára.
Megráztam a fejem. Persze nem erre számított. Az elmúlt kér napban valami azts úgta, hogy ne mondjak semmit. Látam rajta, hogy szenved, de megtanultám már, hogy a megérzéseimre hallgatni kell.
 Meg áltam a piros lámpánál, és felé fordultam, hogy megcsókoljam, de ekkor valamiér jobbra néztem. Egy kislány labdázott a járdán. A házak tövében óvatosan pattogtatta a labdát, nehogy kimenjen az utra. Valami furcsa érzés azonban hozzá szögezte a tekitetem. Egy gyorsan közeledő autó motorja hívta fl a figyelmemm. Mielött végig gondoltam volna mit is teszek elengedtem Cast kezét, és a kisgyerekhez ugrottam. Magamhoz rántottam, és közben a föld és a ház fala közé szorítottam. Alig takarta be a testem az övét, nagy lendülettel, és sebességel egy fémkaszni csapódot nekünk. Még hallottam a kislány ilyedt sikoját, egy hangot, mely a nevem kiáltja, de már nem volt körülöttem semmi csak a sötétség.
Mikor kinyitottam a szemem és a kék ég volt az ami feltünt elsőnek. Körülöttem virágok.
-Nem haltál meg még!-mondta egy kellemes női hang a gondolatomra válaszolva.
-Hol vagyok?-kérdeztem, közbben fel ültem.
Minden porcikám sajgott, és kegyetlenül hányingerem volt.
-Hogy hol vagy? Dajmondiában. Legalább is a háború elötti Dajmondiában. A nevem Tűz Hercegnő. A tűz eleműek tündére.

Egy csodaszép vörös hajú nő állt elöttem, és felém nyújtotta a kezét. Ahogy hozzá értem a szoknyám és a pólom egy kék estélyi ruhává vált.
 A talpamom éreztem a fű selymességét. Szinte megse mozdította a karjá ahogy felhúzott.
-Légy üdvözölve itthon Miva. Az utolsó Mars tündér.
Nem értettem semmit. Mi ez a hej? Yoru mesélt nekem Dajmondiáról, de az elpusztúlt.
-Nyugalom. Minden kérdésedre válaszolok. Ez az a kép ahogy Dajmondiára szeretnék emlékezni. Hidd el nem volna szép látvány ha az igazi nézetét látnád. Azonban szeretnék tőled kérdezni valamit. Miért ugrottál a kislány és az autó elé?
-Nem hagyhattam, hogy meghalljon.
-Arra nem gondoltál, hogy lebuksz, és esetleg te halsz meg?
-Nem. Csak arra tudtam gondolni, hogy ha nem rántom el az útból az autó elüti.
-Tudom, hogy tűz elemű tündérként jobb a hallásod, de miért hitted azt, hogy nem fog megállni a kocsi?
-Elkaptam egy kiáltás foszlányt. Nincs fék, és a gázpedál is beragadt.
-Értem.
Tűz Hercegnő még mindig a kezem fogta, de valamiért nem zavart. Tekintete elvarázsolt. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan. A mosolya is emlékeztetett valakire, de nem gondolkoztam rajta, hogy kire.
-Mielöt vissza mennél szeretnék neked mutatni valamit.
Elindult a réten. Ahogy lépkedtem utána elakadt a lélegzetem. Egy hatalmas kastély volt a rét közepén, amit nem is vettem észre eddig.
-Ez itt az emlékek kútja. Nézz bele, és lásd meg Dajmondia mostani képét-mondta egy szökökút mellé érve.
Elengedte a kezem,én meg a kúthoz léptem. A vize forcsán sár színű volt. Ahogy belenéztem megláttam magam, és a háttérben magam fölé magasodni a kastélyt. A víz fodrozódott, majd a világoskék ég szinte feketévé vált. Az égen egy tűzgolyó repült kersztül, majd becsapódott a kastély tetejébe. Az épület azzonnal lángra lobbant. Sokan rohantak el elötte, de senki se akarta eloltani. Démonok és tündérek csaptak össze. A harc kiélezett volt. Vörös fény szelte a képett. Mikor újra a feketeség vette át az uralmat a képen egy nőt láttam. Kezében a lávakő bot, melette Yoru állt. A nő felém fordult, én meg csak nézetem rá. A vonásaiban fel ismertem anyát.- Várok rád!-mondta, majd a kép eltünt.
Fogalmam sincs meddig álltam ott. Mikor felnéztem a tükör képemről a hercegnő arcával találtam magam szemben.
-Igen. Ő a te édesanyád. Ne kérdezed, hogy miért mondta Yoru, hogy a reinkarnációja vagy, mert ez most nem fontos. Tudja, hogy mind a két lánya tündér, de rád várt eddig. Hajlandó vagy segíteni neki, hogy a titkotok meg maradjon?
-Eddig is tudtam tartani a szám.
-Tudom, de ezentúl lehetőség szerint kerüld az ilyen jellegű életmentéseket.
-Igyekszem, de...
-Menned kell! Már várnak rád!-mondta, majd hírtelen minden elsőtétült.
A gyomrom megremegett a hányingertől, ami abból eredt, hogy bal oldalam kegyetlenül fájt. Valami pittyegett, de nem tudtam, hogy mi az.
-Nem lehet tudni, hogy mikor ébred fel?-kérdezte egy hang. Apa futott át az agyamon.
-Sajnálom Mr Swan, de nem.
Valaki megkerült, és a jobb oldalamon matatott. Egy ismerős érintés fogott rá a bal kezemre. Összerezzentem a fájdalomtól, de még elég kéba voltam.
-Miva?-kérdezte valaki suttogva.
Az a hang. Mennyire elgyötört és fáradt, de még is kedves nekem. Rá akartam szórítani a kezére, de attól a pici mozdulattól belém nyilalt a fájdalom. A pittyegés megsokszorosodott, majd vissza állt erdeti állapotába.
-Nana! Itt valami nem stimmel-hallottam a második hang gazdáját.
-Miva?
Megint ösztönösen akartam rá fogni a kézre, de a fájdalom megint belém hasított. A pittyegés megint felgyorsult. Vajon, hogy van az, hogy csak akkor gyorsabba pittyegés, ha én fájdalom hullám alá vetem magam? Mintha csak a sziven vizsgálná. Várjunk csak és ha pont az.
-Ezt lehet, hogy nem jól láttam, de...
-Igen-válaszolta a hang.
Valaki óvatosan felnyitotta a szemhélyam, de nem láttam semmit csak fényt. Mikor a balt is elvilágitotta a fény ösztönösen elrántottam a fejem.
-Sajnálom tudom nem kellemes, ha valakinek a szemébe világítanak egy lámpával-mondta az a mély hang.
Balra fordult fejemhez egy meleg, de remegő kéz ért. Óvatosan kinyitottam a szemem, de csak sok pislogás után tudtam kivenni Castiel alakját.
-Miva!-súgta a könyeivel küzködve.
Homlokát hozzá nyomta az enyémhez. Éreztem ahogy egy könnyecsepje végig kördül az arcomon.
-Fáj valamid?-kérdezte halkan.
-A... bal oladalam.
Te jó ég mennyire rekedt a hangom.
-Nem is csodálom kicsi lány. Szerencséd van ugye tudod? Mikor az a megbütykölt autó nektek csapódott mindenki azt hitte, hogy meghaltál. Azzal, hogy a kslány, és a kocsi közé kerültél, megmentetted a kicsit, de magad ki tetted a veszélynek. Örülhetsz, hogy csak a bal oldalad fáj. Az a nagy kocsi három bordád törte el a baldaladon egyett szilánkosra, valamit eltörte a bal karodat is. Míg kómában voltál a karod befort, de a bordáid közül az amelyik szilánkokra tört még egy ideig fájdalmat fog okozni-mondta a doktor.
-Kómában voltam? Milyen nap van ma?
-Agustus egy-válaszolta Castiel.
-Azt hiszem egy kis időt kihagytam-mondtam hallkan.
35.fejezet
Augusztus 12
-Castiel! Castiel! Ébresztő!-kiabálta valaki.
Kábltan nyitottam ki a szemem, de vissza is csuktam, mivel a napfény belevakított. Abban a pillanatban azt se tudta, hogy hol vagyok, egészen addig, amig valaki megnem fogta az arcom és szenvedéjesen meg nem csókolt.
Erre már muszály volt kinyitnom a szemem, de most a selymes, hosszó, vörös hajzuhatagtól nem láttam semmit.
-Jó reggelt-köszönt Miva, mikor abba hagyta a csókot.
-Legközelebb csak csókkal ébszerssz. Amúgy ég a ház vagy mi van?
-Boldog szülinapot!-kiáltotta Miva.
-Mi van?
-Hogy felejtheti el valaki a saját születésnapját? Gyerünk kelj fel! Egyszer tizenkilenc az ember! Ha nem siettsz megeszem a tortádat!
Még jó, hogy Miva nem szereti a tortát. Kábultan ültem fel, és néztem az ajtóba. Miva széles mosollyal nézett rám. Nem volt rajta más csak egy halásznaci, meg egy... Bikini felső?
-Na jó te mit ettél ma?-kérdeztem.
Szinte futva jött vissza hozzám, és megcsókolt.
-Csak két csókot. Na siess, mert igazán lemehetnénka a partra.
Alig fogtam fel a szavai értelmét. A viselkedése teljesen megbabonázot. Nem is tudom, hogy kerültem tíz perc múlva a konyhába, ahol Yoru, Démon és Miva fogadott. A két jószágon csúsos sapka volt, és a nyakukban a boldog szülitapo felirat volt ketté osztva. Elnevettem magam a látványukon.
-Na jó most már képben vagyok-mondtam.
-Akkor jó. Még egyszer boldog szülinapot!-karolta át a nyakam Miva.
Ügyelve, nehogy a baloldalát túlságosan megszorítsam felemeltem, és megcsókoltam. Jobb szüli napi ajándék nem is kell, mint az ő csokja.
-Ha nem bánod délutánra szerveztem egy kis baráti partyt. Elötte azonban lemegyünk a partra?-kérdezte.
-Csak e miatt vettél fel bikinit?
-Nem csak miattad. A nyár elején kérdezted, hogy mikor veszek fel bikinit. Most jól jgyezd meg, mert nem fogsz sokszor így látni.
-Kár.
Letettem a földre, majd körpepörgettem. Haját mindössze egy vékony hajráf fogta hátra. Mikor a haja fel emelkedett láttam a sebhelyeit. Csomó vágás nyom, de volt köztük néhány égési sérülés is. Már megtanulta, hogy a démoni sebek csak a bőre felszínén hagynak nyomot, nem árulkodnak arról, hogy mennyire volt veszélyes. Viszont azok a sebek amiket Jacobtól vagy valamilyen emberi közreműködés segítsévéel kapott mélyek voltak. Már sokszor hallottam, hogy összesúgnak a háta mögött a vállán lévő sebek miatt. Ha ezt látnák.
-Mi olyan vicces?-kérdezte.
-Semmi csak remélem ma is leszenk lenn a gimiből. Olyan jó lenne látni az arcukat, ahogy téged néznek. Persze néhány személy bitos kapna a fejére, de akkor is.
Miva elhúzta a száját, ami mutatta, hogy nem igazán örül az ötletemnek.
-Ha tudnád, mennyire szép vagy így-mondtam neki.
Elfordult, de láttam, hogy a szálya mosolyra húzódik.
-Na akkor megyünk a partra?-kérdezte.
Persze a válaszom igen volt. Yoruék nem tartottak velünk. Délelött soakn voltak szokás szerint. Nem tudom meddig, de az a lényeg, hogy jó sokáig úsztunk a vízben. Egykor nem sok kedvem volt haza indulni, de Miva hivogató kacér mosolya szinte vonzott.
-Nagyon muszály haza mennünk?-kérdeztem, mint egy kisgyerek.
-Igen-jött aza egyszerű válasz.
Hazafelé megáltunk fagyizni. Persze megint én kaptam meg Miva fagyija felét, mivel túl gyorsan meg ettem a sajátom.
Mikor haza értünk Miva felrohant és átöltözött. 
-Nos akkor a szülinapos leül a kanapéra, és tv-ik, én meg csinálok még néhány limonádét-mondta, és leültetet a kanapéra.
Fel se kelhettem, mivel Yoru az ölembe feküdt. Démon lelkes kísérőként kísérte Mivát. A konyhábol kiszürődő zajokból nem igazán jöttem rá, hogy kedvesem mit csinál éppen. Üvegek csörömpöltek, zacskók zörögteg, de nem igazán jöttem rá, hogy mit csinál, de ezt már mondtam.
Úgy kb egy óra múlva csöngettek. Mire sikerült felkelnem a vendékek már bent is voltak a nappaliban.
-Boldog szülinapot!-kiáltották mindannyian egyszerre.
Mindenki ott volt. Lys, Nat, Ken az ikerek Al és Arm, Leight, Rosa, Iris, Viola, Melody és még Amber és Deborah is. Azt se tudtam, hogy mikor ki vereget válba, vagy ad egy ölelést, úgy rám támadtak. Persze Miva jóvoltából mindenki fejére kerüét egy idétlen csúcsos sapka. 
Ment a hülyülés, és a beszélgetés, de valahogy mindenki velem akart beszélni.
-Castiel fordulj csak meg-mondta nekem Natalien.
Engedelmeskeddtem neki, mire egy csoki tortával találtam szembe magam. A tornán rám jellemző dolgok voltak. Gitártól kezdve a Winged Skull logójáig minden ott volt.
-Boldog szülinapot!-mondta Miva.
Ő és Lysander fogták a tortát tartó tálcát. Csak mikor leteték a kisasztalra a torátt vettem észre a gyertyákat. Miva végig húzta a kanocokon az ujját, mire a gyertyák sorra gyulladtak meg. Amit eleinte a Winged Skull logojának néztem, az most egy tizenkilences szám volt.
-Na jó ezt hogy csináltátok meg ilyenre?
-Lys segített-mondta Miva.
-Csak a gyetyák trükkös elhelyezése volt a feladatom. Minden mást Miva csinált!-mondta Lys.-Nem akarod felvágni?
-Egyedül nem.
Magam elé húztam Mivát, majd a kezét vezetve kivágtam az első szeletett. Nem tudom, hogy ki volt az, de kattant egy fényképezőgép. Mire a kellő mennyiségű szeletett levágtuk a tortábol legalább húsz képet csináltak rólunk.
-A kedvemért ugye eszel tortát?-kérdeztem Mivát.
-Tudod, hogy nem szeretem.
-Nat meg nem szereti az édességet, és még is eszik.
A villámmal levágtam egy kis részt a tányéromon lévő sütiből, majd Miva szája felé fordítottam. Biztam benne, hogy van aki lekapja azt a pillanatott, mikor Kicsim pirongva leeszi róla. Szerncsére bízhattam Lysban. Ezután még sokáig tartott a buli. Kicsit furcsa volt, hogy nem egy rock koncerten töltöm a szülinapom, de még sem panaszkodtam, hiszen Miva és a többiek vidám nevetése, magával ragadott. Úgy nyolc felé jóformán lebombáztak az ajándékaikal. A legtöbbjük olyan volt ami valamilyen úton kapcsolódik a rockhoz. Natalien azonban meglepett. Egy krimit kaptam tőle, és legalább egy évre elegendő húrkészletett.
-Volna itt még valami-mondta Lys, mikor elvileg mindenkitől megkaptam az ajándékot.-Igazábol, ez egy közös ajándék kettőtöknek.
Kezembe nyomott két hosszú papírt. Mikor megfordítottam elakadt a szavam, de nem csak az enyém. Két V.I.P belé volt a legközelebbi Winged Skull koncertre.
Nem is tudtam, mit csináljak. Szívem szerint boldogan körbe szaladtam volna a házat, de ugyan akkor Mivát is felkaptam volna örömömben. Mivel nem fukoshatok mint az örült, és Mivát sem kaphatom fel a bordái miatt, így maradt az, hogy Lyssal kezet fogjunk. Nem kellett megszólalnom ahoz, hogy mindenki tudja mire gondolok.
Rövidesen mindenki elköszönt, majd haza ment. Mivával csendben pakoltuk össze a maradékokat. Szint egyszerre nyúltunk a söptrűjért, így véletlenül ráfogtam Miva kezére. Persze összenéztünk. Tekintetünk amint találkozott, elengedtük a seprű nyelét, és átkaroltuk egymást.
-Szeretlek-súgtam a fülébe.
-Én is.
A napot nem is zárhattam volna máshogy, mint ahogy elkezdtem. Miva csókjával.
36.fejezet
Új diákok
Az egész osztály nyüzgött. Már az évnyitó alatt is alig birtuk befogni a szánkát, de most? Mindenki örült, hogy végre eljött a végzős évünk. Igen most jött el hiszen a nulladik évfojam sohase azzal az évfolyammal ballag amelyikkel kezdte a sulit. Az igazgató nő belépett a terembe, mire mindenki nagy ujjongásba kezdett. Mindenki örült, hogy ő maradt az osztályfonökünk.
-Elég! Nyughassatok! Örülök, hogy ennyire örültök nekem, de elég legyen!... Na így jobb-mondta mosolyogva.-Jó újra itt lenni köztetek. Na kezzük az évet. Nataniel úrfi mindjárt megjön, csak még néhány papír munkát végez az uj osztálytársatokkal.
Mindenki izgatott lett. Pár perc múlva megjött Nat mögötte az új diák.
-Na ne-súgta Cast.
Tökéletesen egyet értettem vele. Az új diák -inkáb diákok- nem más volt mint Dakota és Miroku. Miután kikerültem a korházból még többször próbáltak rám mászni-igazábol csak Dakota-, mikor össze találkoztunk a parton, és Cast elment egy pillanatra.
Az igazgató nő bemutatta őket, majd a hátsó padokba küldte őket. Dakota rögtön kiszurt mondjuk nem nehéz a szinte lángoló vörös hajamat kiszúrni.
-Hali-köszönt rám.
Csak biccentettem, majd elfordultam felőle. A bal lábammal átkaroltam Cast bokáját, meg gátólva ezzel, hogy felugorjon. Miroku csak intett, de ő nem akart jelenetett rendezni. Forcsa, hogy bár ő a pervezzebb, még is Dakota a kitartóbb.
-Na idén is számíthatok az osztályra a bálon kérdezte az igazgató nő.
-Ránk biztos-mondta Nat.
-Rám is!-mondta Rosa.
-Na benne vagy még egy bálba?-kérdezte Castiel a fülembe súgva.
Mikor az igazgató nő minket kérdezet, csak bólintottam, amin fülig ért a szálya. Hamar belement az osztály a bálba. Most már tudom, hogy tavaly mikor beszélték meg. Szóba került a ki mit tud is.
-Persze a Fire Wolf and the Bad Guys ott lesz!
-Na ná!-vágta rá a hat fiú egszerre.
-A mi kis énekes nőnkre is számíthatok ugye?-kérdezte a tanárnő rám nézve.
-Nincs más választásom ugye?
-Nincs-mondta Cast egy jó nagy arc puszi kíséretében.
Az óra hátralevő részében kikaptuk az órarendeket. Castal alig lesz közö órám.
-Nincs kifogás mától többet tanulsz!-mondtam neki, mikor láttam, hogy több csoportobontásnál a roszabba került
-Nem vitázom-mondta hallkan.
Rögtön a következő óránk külön volt. Az ővé a földszinten az enyém a másodikon. Szerencsére Nat, Melody és Ken is a csoportomba került. Szerencsétlenségemre Dakota is enne a csoprtba fog járni. Még jó, hogy Kentin kiharcolta magának a meletem levő helyet. Matek után mentünk tesire. Kosár volt a kedvenc sportágam a futás, a röplabda és a taekwandoo után. Szerencsére Miroku és Dakota nem velem kerültek egy csoportba. Ők még csak figyelők voltak, de még így is magamon éreztem Dakota tekintetét.
Vagy húsz zsákolás után a fiúk már kezdtek méltatlankodni.
-Mi nem is kellünk ide-mondta Kentin az óra felénél.
-Azért kicsit van rátok szükség. Ki kell kicsit állnom-mondtam.
Castiel vette a lapott, és intett Dajannak, hogy cseréljünk helyet. Most én ültem a kis padon. Bár megpróbáltam kihúzni magam, még is kapkodva vettem a levegőt. Az a bordám amelyik szilánkokra tört a nyáron, nem teljesen jól fort össze, és ezért idönként kapkodva vettem a levegőt. Csak a meccset néztem, de azért még időben jeleztem, hogy vissza akarok állni. Biztos ha sokáig ülök ott a tanár kiszúr. Mivel dupla óra volt így több mindent is csináltunk az órán. A második felében előkerült a röpplabda. Sajnos itt már beált Dakota ráadásul mellém állították be. Elismerem, hogy jó játékos, de akkor is. Ne engem bámúljon. A pofom nem volt elég neki? Csak nehogy Castól kapja a következőt. Az utólsó négy órám dupla rajz, és dupla töri volt. A nap végesztével hullaként indultunk el Castal haza felé.
-Miva!-kiáltott utánunk valaki.
Mikor megfordultunk Miroku szaladt felénk.
-Sziasztok. Arra gondoltam... jaj bocs Mikoru vagyok- nyújtott kezet Castnak.
-Castiel.
-Na arra gondoltam, hogy lehetek e a barátotok?-kérdezte nevetve.-Rajtatok kívül csak Dake-et ismerem, de lassan kezd elegem lenni abból amit csinál.
-Ja majd meglátjuk, egy kérsem azonban van. Állítsd le a haverod, mert ha én állítom le kicsapnak az iskolából. Megteszed nekem?-kérdezte Cast.
-Ja már szóltam neki, de nem érdekli. Azért megteszek mindem tőlem telhetőt. Na sziasztok-köszönt el.
-Remélem is, hogy mindent elkövet. Na mehetünk haza?
-Felőlem.
Cast átkarólta a vállam, és elindultunk haza.
37.fejezet
Apa
Éljen a suli! Hiába vannak értekmileg fogyatékos emberek én akkor is szerem a sulit. Igaz csak a magam nevében beszélhetek. Castiel már az első héten két ketest szerzett be, ami igazából nem nagyon érdekelte. 
-Én nem törhetem magam, hogy neked jobb jegyeid legyenek.
-De ha nem érdekel az infó? Tudod, hogy a matek se az erősségem. Azért lett kettes a dogám, mert te elkezdtél korepetálni. Nélküled biztos karó lenne.
-Igazából ha figyelnél, és nem ragadna el minden perceben a váhy, hogy megölelj akkor több is rád ragadna-mondtam neki.
Az ebédszünetben ültünk és beszélgettünk.
-Ha gondolod korepetálhatom én is-kacagott Natalien.
-Biztos vagy benne szöszi?
-Már megint kezdik-mondta Kentin a fejét fogva.
Nat és Cast össze vigyorogtak, majd összeérintették az ökleiket. Az égnek emeltem a tekintetem. Hiba volt. Megláttam az ebédlő falára feltett órát, és rá jöttem, hogy mindjárt becsöngetnek.
-Bocsi skacok mennem kell órára.
-Dehát lyukas óra van!-tiltakozott Cast.
-Neked, de nekem emelt infó.
Futó csókot nyomtam a homlokára, majd Armin és Alexyvel a sarkamban rohanni kezdtem a harmadikra.
-MIért ilyen nagy a suli?-kérdezték az ikrek egyszerre.
-Én is ezt kérdem. Hogy lehet az, hogy mind a hárman emelt infón vagyunk és egyikönknek se jut eszébe az órát nézni?
Na erre nem tudtunk felelni. Éppen becsöngőre értünk a teremhez. A tanár jót nevett, és készített egy célfotót rólunk. Igen tényleg fényképez az iskolában. Ezt már megszoktuk, hogy a blogjába mi is szerepelünk.
-Tökéletes időzítés! Ez a kép cím jó lesz a mai összefoglalóba?
-Jaj tanár úr! Inkább ne kerüljön fel ez a kép. Van már egy ehez hasonlója!-kacagtunk Arminékkal.
-Hát de kell a blogomba! Na sipirc befelé! Míg ti a honlapotokat szerkesztitek adig én blogolok egyett. Hiszen tudjátok a mondást. "Nincs diákok nélkül Sweet Amoris...!
-..."Hiszen a diákok alkotják a tanárok életét!"
Annyira ismertük már a kelekotya infó tanárunk blogjának jelmondatát, hogy már be tudtuk fejezni. Rajtunk kívül még Peggy járt infóra, bár neki csak a suli újság miatt kellett járnia.
Az óra hamar eltelt, mi meg rohantunk a következőre. Matek. Már gyomor ideggel mentem, be hiszen hála annak, hogy Kennel nem tudtuk befogni, a tanár mellém ültette Dakotát. Persze szöszi ezt élvezte.
Amennyire tudtam kihúzódtam a pad szélére, de őt ez nem gátolta meg abban, hogy egyoldalú beszélgetést folytasson velem levélben. Mereven összefontam magam elött a karjaimat, mikor leültem.
-Megint némasági fogadalmat tettél ellenem?-kérdezte Dakota.
Nem válaszoltam. Megjjött a tanár, de nem a matek volt hanem az infó. Rögtön mondta, hogy a tanárunk beteg, ezért két hétig ő helyettesít minket. Persze utána jött a szokásos dumája, hogy a blogja igy a blogja úgy. Tehát szabadfoglalkozás.
Kihalásztam atelóm adzsekim zsebéből, majd a fejhajgatóm a táskámból, és kutatni kezdtem a zenék között. Nem kell mondanom, hogy  mit választottam. Winged Skull!
Ha Cast most itt lenne, biztos megküzdenénk a fejhalgatóért. Könnyű volt süketnek tettnem magam, ha egyszer tényleg nem halottam semmit, se amit Dakota mondott. Láttam hogy nem tetszik a srácnak, hogy nem rá figyelek. A zene hírtelen megszakadt, met jött egy SMS-em. Na ki küldte? Cast.
"Hali nincs tanárunk. Nincs kedvedd lógni! Vagy annyira le foglal a matek, hogy nem tudsz kilógni?"
Na erre majdnem elnevettem magam.
"Légy a másodikon két perc múlva! Ötpercre megtudok lógni!"
PErsze alig küldtem el, már ki is kéreckedtem rosszol létre hivatkozva. A tanár kiengedett. Még jó hogy Melody nincs ma suliba különben most biztos megkérte volna, hogy kisérjen ki. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, éppen csak arább tudtam lépni az ajtóból. Castiel megragadta a derekam és magához rántott.
-Hé te-mondtam csendesen.
-Hogy-hogy válaszoltál?-kérdezte, bár inkább csak a hajamtól mint tőlem.
-Nincs tanár. Na mi volt az ami miatt most itt vagy?
-Csak hiányoztál-mondta, közben megfordított.
Hú csókjára fel voltam készülve, de akkor is. Olyan vad volt, hogy malydnem felborított.
-Castiel mi a baj?-kérdeztem mikor hagyott levegőt venni.
-Semmi kár, hogy lejárt az ötperc. Nincs sok kedvem elengedni téged-mondta halkan.
-Pedig muszály lesz. Ha nem mék vissza az infó tanár képes lesz utánam jönni. Szerinted mit kap a kiskedvenc diákja, ha kógáson kapják?
-Na jó menj, de lógsz nekem egy teljes szünettel!-mondta Cast.
Elköszöntünk, majd nyugalmat eröltetve az arcomra visszamentem a terembe. Szerencsére éppen idejében jöttem vissza, így az infó tanárom nem indult el megnézni, hogy jól vagyok e.
Vigyorogva ültem vissza a helyemre, és szinte azzonnal kapcsoltam is a zenét. Dakotának még ideje, se volt szólni hozzám. Öt perc múlva kicsiengettek. A fejhalgatóval a fejemen mentem le a tesi terembe. Nem volt már órám, de az igazgató nő hívatta az egész osztályt.
-Jó napot. Mivel ma nem nem találkoztunk ezért hívtam össze az osztályt. A jövő héttől kezdve lesznek az iskolában kötelező jellegű önvédelmi tanfolyamok. A részletekröl szeretne titeket tájjékoztatni a rendör kapitány-mondta a tanárnő.
Az égnek emeltem a tekintetem, mikor apám rám kacsintott. Cast is hasonló képpen lehetett, mert a válamnak nyomta a homlokát, és csak lefelé nézett.
Apa gyorsan vázolta, hogy miért kért engedéjt az önvédelmi tanfolyamra, majd megvárta, hogy mindenki feltegye a kérdését. Persze Nat és Lys befogták Kentin száját, mert ahogy rájöttünk Kentin mostanában hajlamos elragadtattni magát, az olyan témákban, mint az önvédelem, vagy harci technikák. Éljen a katona suli.
-Mikor fejezi már be az öreg?-kérdezte Dakota hallkan.
-Dake!-szolt rá Miroku.
-Mi van? Unom, és nem igazán érdekelnek a rendörök.
-Akor is. Még is csak egy felnőttről beszélsz!
-Figyi róla akkor is így beszélnék valószínúleg ha volna egy csinos lánya.
-És ha lenne egy lánya?
-Akkor nem hajtnék utána az biztos.
-Hála az égnek!-mondtam Castielel egyszerre.
-Utánad persze továbra is járkálni fogok-mondta nekem címezve a szavait.
-Volna egy kérdése!-szóltam apának címezve a mondtom.
-Mond!
-Mennyit kap az ember számdékosan megfontolt emberölésért?
-Na jó ezt a kérdést meg se hallottam. Szerintem te tudod a legjobban, hogy mennyit kap az amber gyilkosságért!-mondta komolyan apa.
-Ja rémlik valami. Lehet nekem nem önvédelmi tanfolyamot kéne vennem hanem a rendörségi szabálykönyvet kéne olvasnom?-kérdeztem nevetve.
Castiel velem nevett mivel tudta, hogy mire megy ki a játék.
-Már nem azért, hogy beleszóljak, de egy ilyen csinos lány, mint te miért akar ölni?-kérdezte Dakota.
-Hármat találhatsz.
Mélyen a szemébe néztem, és láttam rajta kapsgálja mire gondolok.
-Amúgy azt a könyvet nem csak rendőrök olvassák?-kérdezte végül.
-A családtagok bármikor elolvashatják-válaszolta apa.
Na igen mindenki nagyott nézett. Cast kivételével senki se tudta, hogy az apám a helyi rendőr kapitány.Ez után a kijelentése után persze már kapizsgálni kezdték, hogy valami rokonság van köztünk.
-Ha gondolod, ma előkeresem-mondta apa.
-Áh hagyd csak nem olyan fontos az.... Hupszi ezt nem kellet vola mondanom?-kérdeztem.
-Nem... 
Oké jön a csend. Három... Kettő... Egy...
-Miaz, hogy nem fontos? Na ezért holnapra megtanulod az első 100 követelést!-mondta apa.
Mindenki nagy megdöbbenésére kinyújtottam rá a nyelvem. Castiel jót nevetett.
-Na jó túl sok időt töltesza kis vörössel-mondta apa.
-Bocsi, de nem hagyhattam ki.
-Úgy beszélsz ezzel a rendörrel mint apa a lányával-mondta Nat kicsit bizonytalanul.
-Talán mert az a helyzet-mondta Cast.
Nem tudom, ki lepődött meg jobban. Dakota vagy a többiek. Végül NAt szólalt meg elsőnek:-Castiel tisztában vagy azzal, hogy te egy rendör lányával jársz?
-Persze hiszen én hoztam őket össze, miután évekig nem látták egymást egy családi vita után-mondta Cast.
A féligazság olyan természetesen hangzott, hogy senki nem kérdőjelezte meg. Persze ámóltak, hogy a város legjob rendőre az apám, de nem kérdeztek semmit se.
38.fejezet
Mindig a legjobbkor
Ahoz képest, hogy csak október eleje van nagyon rossz idő köszöntött be. A vékony dzseki alá legalább három pulcsit kellett felvennem, ha normális embernek akartam tünni. Ettől persze tök hülyén éreztem magam. Castiel sokszor meg is jegyezte, hogy minek annyi pulcsi, de mikor látta, hogy az osztályban szinte minden lányon két vagy több pulóver van nem piszkálódott tovább. Unalmas órák jöttek mentek, de végre kicsöngettek az utólsó órámról is. Minek vettem fel az emelt infót?
Castiel már várt a suli kapuban. Fáradtan döltem a karjaiba, de rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel.
-Baj van?
-Aha apa itt van a városban és szeretne velem találkozni. Sajnos külön kérése volt, hogy egyedül menjek.
Elhúztam a számat, a gondolatra, hogy egyedül menjek haza.
-Én is így vagyok ezzel. Este attól még filmezünk egyett?
-Ha még ébrenleszek akor igen.
Rákacsintotam, majd elköszöntem tőle. Persze a bucsú csókot amennyire csak tudta elhúzta.
-Na jó menjek különben soha nem érek haza-mondta végül.
LAsan ballagtam haza felé. A kulcsom fordult a zárban, és már majdnem be léptem, mikor valaki köszönt.
-Jó napot-válaszoltam ösztönösen, csak ekkor vettem észre, hogy ki köszönt.
-Hát a barátod, hól hagytad? MA szabadnapot vett ki vagy csak másik csajjal van együt?-kérdezte pofátlanúl Jacob.
-A távoli rokonaival találkozik.
-Aha szóval nőzik. Tudod, ha egy pasi azt mondja, hogy a családtagjával találkozik akkor az gyanús nem gondolod?
Csak dühösen néztem rá. Jaj Yoru miért nem vagytok itthon? Tudom, hogy most csak be kéne mennem, de akkor biztos rám töri az ajtót. Ismertem már annyira, hogy tudjam, mire hogyan fog reagálni, tehát jobb nem felhergelni.
-Tudod, kicsi cica ha a pasid megcsal téged akkor nem gondolkoztál még azon, hogy te is ezt tedd? Ha gondolkozol rajta én itt vagyok.
-Kicsit öreg hozzám nem gondolja? Most ha megbocsájtana volna még dolgom.
Már mennék, de tesz egy olyan mozdulatot, amit sajnos elég jól ismerek. Oké megállok, és várok.
-Lazulj kicsit csajszi. Na mit szolnál hozzá ha velem kavarnál?
-Miért akar ennyire?-kérdezem.
-Mert egy igaz sex bomba vagy azért. Ráadásul érdekelne, hogy szerezted azt a szép kis sebet az arcodra.
-Nem hiszem, hogy sokk köze lenne hozzá.
-Igaz, de attól még érdekelhet.
 Látom, hogy a kapufelé lép. Csak az hiányzik még. Úgy teszek, mintha csak a postaládát vizsgálnám. Ekkor meghallom az ismerős lépteke.
-Na jól van apa. Mint látod a ház még mindig áll. Nicsenek bulik, tehát nincs ami szét szedhetné-mondja Cast az apjának.-Komolyan gondoltad, hogy ma itt alszol?
-Persze. Szerbusz kicsi lány!-köszönt felém Cast apja.
-Öhh... Jó napot.
Cast kérdön néz rám, én meg alig észrevehetően biccentek Jacob felé. PErsze alig feltünően, de gyorsan betessékel mind a kettönket a házba, majd köszönt Jacobnak. Az ajtó becsugódó hangja megkönnyebüléssel töltött el.
-NA jó ez mi volt?-kérdezte aggódva.
-Mi? Egy perverz rámmászott.
-Már nem azért, de miért nem jöttél be?
Felnéztem Cast szemébe remélve, hogy kiolvassa onnan a választ. És megértette.
-Még jó, hogy időben hazaértünk-mondta az apjának, aki persze magyarázatott várva áll mögöttem.-Majd vacsora közben elmondom.
39.fejezet
Az após
A vacsora csendben telt el, legalább is részemről. Cast se nagyon veszélt. Igazából csak az apja beszél. Mint kiderült az ország második embere volt, mind politikai értelemben, mind vagyonilag. Teljesen szégyenkeztem, hiszen könnyen jöhetett úgy ki, hogy én csak a fia vagyonára hajtok.
-Még jó, hogy te nem tudtad, hogy mekkora vagyon van a fiam számláján-mondta váratlanul.
Akaratlanul is felsohajtottam a megkönnyebüléstől.
-Na és a suli hogy megy?-kérdezte Castieltől.
Ő persze megvonta a vállát, majd tovább játszott a hajammal. Ha valamiről nem akart beszélni az apjával akkor az a suli volt. Castiel inkább leugrott a bárszékrről, majd intett az apjának, ogy menjünk tv-ni. Mikor jővőbeli apósom bolintott, Cast minden szó nélkül leemelt a bárszékemről. Máskor nem zavart, de most kicsit igen.
-Nyugi. Tudod, hogy mi a rigojám azzal kapcsolatban, hogy szeretlek minél közelebb tudni magamhoz-súgta a fülembe Casst.
-Azzal még nincs semmi bajom, de apád nagyon figyel minket, és ez zavar egy kicsit-súgtam neki vissza.
Castiel csak nevetett, majd maga után húzott a nappaliba. Apja már váltogatt a csatornákat a tv, közben kényelmesen eldobta magát a kanapén. Legalább tudom, hogy Cast honnan örökölte ezt a szokást. Mielött leülhettem vola az eggyes fotelbe, Cast leült, és maga elé ültetett. Ellentésen fogta meg a kezeimet, így tartva maga elött. Állát a válamra tette.
-Na és a te szüleid mivel foglalkoznak?-kérdezte percek múlva az apja.
-Hát édes anyám a rendörségen az egyik kiképző tanárt, apám meg a helyi rendőr kapitány-mondtam zavartan.
Castiel apja felnevetett. Naná, hogy a sors iróniáján kacagott.
-Na és te? Te is a rendörségen akarsz, majd dolgozni?
-Jaj ne  is kérdezd. Már most is van amikor a rendör hekusok megkérik, hogy csináljon nekik bizonyos programokat vagy miket.
Ez igaz. Elég sok biztonsági programot kellett csinálnom az elmúlt időben a rendörség számára.
-A kis hekus? Najó ha az akarsz leni azzal nincs gond,addig míg a fiam elfogadja a választásod.
-Hát amíg velem marad addig biztod, nem fogom gátolni benne.
Castiel arcon csókolt amitől még jobban zavarba jöttem. Nagyon cikinek éreztem ezt a gesztust az apja elött. Biztos azt gondolja rólam, hogy csak a pénzére hajtottam Castnak, hiszen mint ki derült ő a megye leggazdagabb embere. A megye? Az ország második leggazdagabb embere. Kiváncsi vagyok vajon ki lehet az első.
-Amúgy mi a család neved?
-Swan-válaszolom viszonylag lazán.
Castiel apja mint a rugú ugy pattant fel a kanapéról.
-Az apád MAx Swan?-kérdezte izgatottan.
-Igen.
-Na akkor lassan intézkednem kéne az esküvőtökkel kapcsolatban. Még ilyen az egyik legjobb barátom lánya lesz a fiam felesége-kacagott.
Erre persze nem csak én jöttem zavarba. Castal öszenéztünk
40.fejezet
Barát vagy ellenség?
Már majdnem tizen egyett ütött az óra mikor démon jelenlétére figyeltem fel. Nem mehettem csak úgy el, mert az nagyon gyanús lenne Cast apjának.
Yoru elkezdte kaparni az ajtót. Hát persze! Gyorsan magamra kaptam valami ruhát, majd a pórázát, és már nyitottam is az ajtót. Kisfarkasom úgy rohant ki mint aki menten összepisi magát. Persze muszályvolt eljátszanom, hogy épen most ébredtem ezért lassan vonszoltam le magam a lépcsőn.
-Valami baj van?-kérdezte Castiel Yoru ugatására kijött a nappaliból.
-Semmi csak Yorunál vészhelyzet állt be-mondtam, jól kihangsújozva a vészhelyzet szót.
Castiel rögtön vette a lapott.
-Ne kisérjelek el?-kérdezte megjászva a szerepjáték rá eső részét.
-Köszi nem kell. Sietünk vissza-köszöntem, majd Yoru nyakába csatoltam a pórázt, és kiléptem vele a hideg éjszakába. 
Alig hagytuk el az utcát, már a normálisnál kétszer gyorsabban szaladtunk-persze átalakulva. Hamar elértünk a parkhoz. Ott összefutottunk Rosaval, és Irissel. Mire a külvárosba értünk, már velünk volt Amber, Melody, Viola és Tifani is.
-Valami azt sugja, hogy ma többe vannak!-kiáltotta Rosa.
Sajnos igaza lett.Három démon állt a város szélén.
-Egyre ketten jutunk, a másik ketőre pedig hárman. Amber Tif gyeretek velem!
Nekilódultunk a lenagyobbnak. Nem tudom meddig püföltök őket, de lassan kezdtem fáradni. Amber persze ereje teljében volt hiszen holdtalan éjszka a legerősebb. Mintha csak a fordítottam lenne.
-Plútó vihara!-kiáltota valaki, mire nem csak a démonok, hanem mi is egy nagy viharba találtuk magunk.
Akkora széllökés dobott minket hátra, hogy még idönk se volt megkapszkodni egymásba. A három démon gerince röcsögött, majd eltüntk, jelezve, hogy meghaltak. Mivel mi kikerültünk a sugarából, a démonok meg meghaltak a vihar eltünt. Koválygó fejjel álltunk fel, és néztünk körül.
-Ki vagy?-kérdeztem mikor észre vettem a tőlünk néhány méterre álló alakot.
-Ha tudni akarod elöbb mond el a nevetek!-hangzott a válasz.
-Én Mars tündér vagyok. A társaim Hold tündér, Merkur tündér, Vénusz tündér, Jupiter tündér, Uránusz és Szaturnusz tündér. Valamint a farkas Yoru. Ki vagy?-tettem fel megint a kérdést.
-Plútó tündér vagyok. A társam Star-itt egy hófehér farkasra mutatott.
-Köszönjük, hogy segítettél, de megkérhetlek, hogy legközelebb kicsit jobban figyelj oda?-kérdeztem.
-Nem kell megköszönni. Szándékosan hagytam, hogy  eltaláljon titeket a mágiám. Csak nem gondoljátok, hogy egy ilyen kis senki csapatnak önszántamból segítek?
Teljesen ledöbbentem. Valaki aki olyan mint, hogy hívhat minket senkinek?
-Jól hallottad vöröske! Csak Starnak köszönhetitek, hogy életben maradtatok. Ha egyedül lennék nem kíméltelek volna titeket sem. Na pá lúzerek!
-Most akkor ő nincs velünk igaz?-kérdezte Viola.
-Nem tudom-válaszoltam őszintén.
-Minden esetre jobb ha ezentúl száítunk rá. Sajnos amíg nem tudjuk, hogy barát vagy ellenség addig ne is vegyük a csapat tagjának-mondta Amber.
Sajnos mind eggyet értettünk vele.
41.fejezet
Fekete Tűz
-Miva nem lene jobb ha haza mennél?-kérdezte aggódva Amber.
-Nem mék haza!-szórítottam össze a fogaimat.
Amber látta rajtam, hogy nem ér velem semit. Örültem neki, hogy nem firtatja tovább, de még is látam rajta, hogy ha kell hisztizni fog, hogy Shara haza küldjön. Hát igen. MEgint a bálra készülünk.
-Miva!-kiált rám Shara.
-Bocsi-mondom neki már sokadjára.
A levegőt nehézkesen veszem, és idönként megszédülök, de nem érdekel a fájós bordám. Nem is tudom, hogy kinek akarok bizonyitani. A nyár óta szerzett sebeim nehezebben gyógyulnak be mint az eddigiek. Amikor kómába estem Tűz hercegnő tett velem valamit. Az erőm rendje megváltozott. Hajam minden egyes démon vadászat után kezd beszürkülni. Pontosabban mostmár feketedik. Tiszta ideg voltam, hogy megint fekete legyen a hajam.
-Kicsim elég!-szólt rám Cast.
Lépni akartam tovább, de szorosan magához húzott. Ha nyugton maradtam lazított a szorításán, de amint lépni akartam a zenére, megint, jött a vas bilincs.
-Elég!
-Cast kérlek. Ha most kiesünk a próba ritmusából...
Mielött befejezhettem volna Castiel befogta a számat. Ahogy a szemeibe néztem láttam, hogy tényleg nem akarja folytatni. Nem bírtam elviselni a gondolatott, hogy le kell állnom. Tettem még egy próbálkozást, de persze Castiel nem engedett. A mellkasára hajtottam a fejem, ő meg átkarolta a válaimat. Valószínűleg Shara engedéjével indult el kifelé a torna teremből.Ahogy megcsapott a hedeg öszi levegő minekt, még közelebb húzot magához, mivel az én kabátom nem vette le a fogasról.
-Na jó ez így nem fog menni-mondta, majd a karjába kapott.
Kabátját sikerült, úgy tartania, hogy én ne fázzak, de mégis az ő hátát is védje. Kissé komikussan néztünk ki, de ő egészen hazáig, így vitt. Szerencsére senki nem jött szembe velünk.
-Hát ti hogy-hogy ilyen korán megjöttetek?-kérdezte az apja, mikor beléptünk az ajtón.
-Csak meglógtunk a próbáról.
Cast apja megvonta a vállát, majd a fiához fordult:-Na akkor van kedved esetleg eljönni velem egy kis pasis kiruccanásra?
-Hát...
-Persze, hogy van kedve!-mondtam sürgősen, mivel gyengén, de démont éreztem a közelben.-Vigyázzon rá-mondtam az apósomnak, majd kitessékeltem őket az ajtón. 
Vártam pár percet, majd elindultam Yoruval. Az utca végén, még láttam Castékat.A távolság túlságosan csökkent köztünk így fel ugrottam a házak tetejére. Gyorsan, és biztosan haladtam a park felé. Csak rménykedni tudtam benne, hogy nem vesznek észre.
A park kietlen volt. A fákról lehullottak már a levelek, és a fű is sár színű volt. A szökőkútban most nem csobogott a víz. Nem messze a kúttól találtam rá arra amit kerestem. Véres nyomok. Egyszerű emberi szemmel csak űrű sárnak tűnt volna annyira fekete volt a ragacs. A nyomok egy sebesült démonhoz vezettek el.
-Te... Te vagy MArs tündér?-kérdezte, mikor meglátott.
-Ki más lennék?-kérdeztem és a lávakő botra támaszkodva féltérdre ereszkedtem, hogy a szemébe nézhessek.
-Vi...vigyáz!... Az az... örült...Plútó...itt van...-mondta.
Szályában vér gyült ösze ami meggátólta a beszédben. Nem szoktam sajnálni a démonokat, de ez annyira le döbbentett ahogy kinéz, hogy mozdulni se tudtam.
-Miért figyelmeztetsz?
-MErt... ez a... tündér... senkit se ...szeret. Itt van... a közelben, és vadászik.
Yorura nézve láttam, hogy igazat mond.
-Miért figyelmeztetél?-kérdeztem megint.
Válaszolni már nem tudott, mivel nagy szél támadt köztünk. A szét tornádó szerűen körbe vette, majd apró fekete kövek szétszaggaták.
-Ritkán látni olyat, hogy egy tündér ilyen ocsmány lénnyel beszél!-szólalt meg egy ismerős hang.
Ösztönösen arra fordultam. Plútó állt nem messzetőlem, és rám szekezte a tekintetét. Star hófehér szöre világított fekete csizmája mellett. A lány jóval sötétebb bőrű volt mint vagy a csajok bármelyike. MAcska zöld szeme élesen mért végig, ahogy felegyenesedtem.
-Mit ártottunk neked?-kérdeztem.
Zavart, hogy háttal állok neki, de bíztam Yoruban, és az ösztöneimben.
-Oho. Szóval azt hiszed, hogy egy beteg tündérnek, majd tálalok? Na akkor tévedsz!
-Honnan veszed, hogy beteg vagyok?
-Csak a hajadból itélve. Mikor először találkoztunk még lángoló vörös volt. Most meg. Inkább hamuszürke mint vörös. Amúgy a társaid merre vannak?
-Nem tartozom magyarázattal.
-Oké értem...-három...kettő...egy-Plútó vihara!
-Grif pajzs!
A hatalmas erőterem épen idejében emelkedett fel. Ahogy Plútó és az én erőm összecsapott, hatalma lila szikrák kezdtek el patogni a levegőben. A vihar hatalmas volt. Nem csak engem és Yorut vett köül, hanem azt a részt is ami felé lökte a pajzsom. Támadni akartam, de ekkor Plútó vihara megszünt, a pajzsom meg mint az üveg szilánkokra tört. Mind a ketten körbe néztünk, de nem láttunk semmit, csak egymást. Kettönk közül Plűtót érdekelte a legkevésbé, hogy mi szüntette meg a varázslatainkat. Felém lendült. Láttam ahogy a kezén a kesztyű fel izzik, de már védekezni nem tudtam. Ütése a vállam érte, pedig nem oda szánta. Mintha csak egy láthatatlan kéz térítette volna el, pedig én meg sm mozdultam.
-Senki nem bánthat egy tűzelemű tündért anélkül, hogy n ne tudnék róla!-hallotuk a fenyegető női hangot, pedig nem volt senki se a közelünkben
-Tűz hercegnő!-kiáltottam örömömben, és meglepődésemben egyszerre.
-Támadja MArs tündér! Mondki ami elöször az eszedbe jut!-utasított a hercegnő.
Plútó felé fordultam, majd ugrásra készen bejahlítottam a térdeimet. Persze ő akart először támadni.
-Plútó vihara!
-Feket láng!-kiáltottam.
Tenyeremből a grif elötört, majd hátra lökte Plútót. Hajam felragyagott, majd újra vissza nyerte vörösségét. Kezemen a kesztíű fekete lett ahogy a csizmám is.
"-Fekete Tűz"-súgta maga elé Yoru.
Plútó megremegett, majd hírtelen eltünt. Én meg ott áltam a parkban, és lasan felfogtam, hogy továbbfejlőstem. Már megint.
42.fejezet
Készülődés a suli fesztre
-Nem hiszem el! Kinek volt az ötlete ez a fesztivál?-kérdezte Castiel unottan.
A suli lépcsőjén ültünk, és arra vártunk, hogy az igazgató nő megjelenjen. A feladatunkal már végeztünk, és most csak unatkoztunk.
-Ha jól tudom Cast elsősorban a te ötleted volt-mondta Nath.
-Én csak egy beszólásnak akartam számi. Fene gondolta, hogy komolyan is veszi a fesztivál ötletett. Miva miért nem fogtad be a szám?
-Ne rám kend! Amúgy szerintem jó ötlet egy télkezdő fesztivál. Ha már van karácsonyi bál, miért nem jó a télnyitó feszt?
-Most te kivel vagy?-kérdezte Cast.
Nem válaszoltam, csak az ujjaival szórakoztam. Melody jót kuncugot rajtunk, mikor Cast becsukta a kezét, én meg nagy nehezen megint kinyitottam.Felnéztem rájuk, és láttam, hogy ők is hasonló képen elvannak mint mi. Náluk azonban Natalien próbálta kinyitni a kezét, és MElody volt az aki csak azért is becsukta.
-Na akkor készen vagytok a rátok bízott folyósó díszítésével?-kérdezte az igazgató nő percek múlva, mikor megjött.-Rendben úgy látom Mirokuéknak kell a segítség. A tornateremben megtalálják őket.
-Igazgató nő. Ha Dakota megint rámászik Mivára megverhetem?-kérdezte Castiel.
-Nem. Natalien figyeljen rájuk, hogy ne legyen semmi galiba.
-Jóra bizza a feladatott, de ha oda kerül a sor, én nem álok közéjük-mondta Nat.
A tanárnő csak a szemét forgatta, mi meg elindultunk a torna terem felé, hogy segítsünk Mirokuéknak a díszítésben. Persze ott volt a legtöbb tenni való, mivel ott nem csak a sporttal kapcsolatos dolgk voltak fel állítva, hanem a művészetek ismertetője is itt volt. Rosa és Iris lelkesen üdvözölt minket, ahogy a két srác is. Fehérhajú barátném rögtön a kezembe nyomott egy dobozt, amelyben színes papirok voltak.
-Miért az enyém a szöveg kiaggatása?-kérdeztem kicsit durcásan.
-Mert neked van a legjobb érzéked ahoz, hogy jól látható helyre kerüljenek, de ne legyenek útban a kiírások.
-Oksa.
-NEm kell segítség?-kérdezte Dakota rögtön.
-Ha kell, majd akkor szólok Castnak, vagy Mirokunak, de semmiképpen nem neked-válaszoltam.
Látam, ahogy Nat és MElody össze nézz, de nem érdekelt. Hagytam, hogy fel osszák maguk közt a maradék feladatott. A szövegek kirakosgatása nem volt egyszerű feladatt, de legalább lefoglat. Idönként kellett egy kis segítség, mint például megfogni a létrát, de amúgy jól boldogultam vele.
-Na mi végeztünk-mondta Rosa úgy másfél óra múlva.-Milyen lett?
-Szerintem nagyon jó munkát végeztetek a csarnok bejárataival.
A két lány feladata volt feldíszíteni a torna terem két bejáratát, valamint a felső nézőtér karzatját. A virág díszek-melyek Violával csináltunk- nagyon jól megmutatták a csarnokban lévő sokfajta program lehetőséget.
-Hogy állsz a szövegekkel?
-Már csak egy van aminek nem tudom rögzíteni az egyik végét. Kellene valami magas amire felállhatnék, hogy feltudjam rakni-mondtam.
-Nem elég az, ha felemellek?-kérdezte Castiel.
-Sajnos nem. Talán az volna egészen magas, ha a válladra álnék, de azt meg én nem akarom. Miért nincs egy három méter magas létra a suliban?
-Nem tudom, de állj fel a vállamra!
Kétkedve néztem Castielre, majd mikor láttam, hogy komolyan mondta amit mondott felsóhajtottam. A cipömből könnyen kibujtam, addig Cast egy padott oda ahova az utólsó szöveg végét fel akartam tenni. Meg állt az asztalnak háttal, én meg fel másztam az asztallapra.
-Biztos vagy benne?-kérdeztem.
Válaszúl csak a kezét nyújtota felém. A zsinor végét a számba vettem, majd a bal lábammal feléptem a vállára. Mikor megtaláltam az egyensújom felléptem a másikkal is. Cast keze megremegettt, ahogy felegyenesedtem, de tartott. Gyorsan felkötöttem a zsinort, majd lassan leereszkedtem. Mikor újra az asztallapon álltam Castiel gyorsan megfordult, és leemelt onnan.
-Hé te-kacagtam.
Persze nem voltam ezzel egyedül, de most mit csináljak? Mindig megtud nevettetni.
43.fejezet
A Süti sziget
-Sokan vannak még?-kérdezte Natalien kimerülten.
-Ja. Még vagy ötvenen-válaszolom.
-Hogy van ennyi erdő? Én már tök hulla vagyok, te meg itt pörögsz.
-Egyél meg egy sütit-mondtam szöszinek, mire elhúzta a száját.
Közismert, hogy Nat nem szereti az édességet, így azok a sütemények amelyeket, most felszolgálunk nagyon nem jönnek be neki.
-Süti sziget-olvasta egy kislány a terem felett kiakasztott plakátott
-Na akor jó helyen vagyunk-mondta az anyukája.
Lysander a semmiből tünt fel, hogy egy szabad asztalt találjon nekik. 
-Mi van Alexy? Citromba haraptál?-kérdezem nevet, mikor a kékhajú srác felbukkan.
-Nem csak nézz szét! Az it megjelentek, mind párban jöttek, vagy családostúl. Nem kondolod, hogy kicseszés ez egy magam fajta magányos fiúnak?
-Nyugi van! Ha nem tünt volna fel egyikőnk barátnője sincs itt ráadásul a tesód is egyedül van!
-Tudod, hogy értettem.
Testvéreisen hátba veregetem, majd mék a dolgomra. Mindenki meglepődött, mikor önként jelentkeztem ötödik pincérnek a Süti szigethez. Igazából csak a termünk lett berendezve, egy cukrászdának. Most mit mondhatnék? Igaz szívesen lennék Miva közelében, de ne tehetek róla, hogy érdekel a vendéglátói. Még, jó hogy Miva rábeszélt arra, hogy itt legyek. Idönként felbukkanat, ilyenkor elnéztem mennyire kivan melegedve a csarnok és a fő épület közötti rohangálástól.
Hát igen valakinek fényképezni kell, és miútán rendeztek egy fotózási versenyt, ő lett Peggyi segítője. A két lány össze vissza futkosott a fesztiválon. Peggy elsősorban a látogatókkal készítet interjút, és néha képeket, Miva inkább képeket készítet, és csak nagyon ritkán jegyzetelt, az övére erősített jegyzettömbe.
-Cast segítenél?-kérdezte Armin.
Alexyvel ketten egyensújoztak egy nagy tálca apró sütivel, közben próbálták megtartani az üdítőket. Kivettem a tálcát a kezükből, majd a nagy ovis csoport elé tettük a tálcákat. A kicsik hangosan megköszönték, majd testvériesen elosztották az édességeket. Az egyik kisfiú elvette a neki szánt adagot, de senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért nem eszi meg. Feltünt, hogy ez a kisfú csak vizet iszik.
-Hát te miért nem eszel a többiekkel?-kérdeztem Legugolva mellé.
-Nem ehetek ilyen sütit-mondta kicsit szomorúan.
-Oh... a cukrosat nem eheted igaz?-kérdeztem ő meg bólintott.
-Nem baj. Most amit kapok haza viszem a nővéremnek, ő meg majd adnekem valamit cserébe.
Ahogy ezt kimondta mosoly terült szét a száján. Megborzoltam a haját, majd a sütis pulthoz mentem.
-Iris nincs valami olyan süti amit egy cukros kisgyerek is ehet?-kérdeztem.
-Van, mennyit kérsz?-kérdezte a lány nevetve.
-Egy kis tányérnyit. Remélem van nálam annyi pénz.
Iris nem kérdezet semmit csak mosolyogva nekem adta a tányért, én meg saját pénzből kifizettem a sütiket.
-Na tessék nagylegény! Nincs benne cukor-mondtam a kisfiúnak.
Az rám nézet, majd hangosan megköszönte. Valahogy örömmel töltött el, hogy ő is a többiekkel eszik.
-Ebből szép kép lesz-szólalt meg Miva.
Megfordultam. Az én tündérkém mosolyogva állt nem messze tökünk. KEzében egy prófi kamera, amit már többször láttam a mai este.
-Ne mond, hogy nem szereted a kisgyerekeket, mert te is tudod, hogy ez nem igaz-nevetett. 

A szemem forgattam, majd visza tértem a skacokhoz. Elötte, persze még kaptam Mivától egy puszit, az arcomra.
-Na még egyszer körbejárom az utólsó állomásokat, majd jövök-mondta néhány perc múlva.
A pár percből majd másfél óra lett. Persze a Süti szigetnek kellett utóljára bezárni. A gyomrom, majd kijukadt, hiába volt annyi süti a közelben. PErsze mindenkinek fizetni kellett érte, hiszen a bevételből az osztály jár jól.
-Na már csak ti vagytok nyitva-mondta Miva mikor  visszajött.-Skacok nézzetek ide!-kért minket.
Pesze alig fordultunk felé már kattant is a gép.
-Na ez mondhatom nagyon jó kép lett.Alexy te úgy nézel Castra, mint aki azt tervezi, hogy a nyakába ugrik, Castiel te meg pocky-it eszel és nekem nem is adsz?
-Hát ha csak ezt találtam a táskámban akkor mit csinálajak. Amúgy kezdesz rá szoktatni az ilyen dolgokra.
Miva kérdőn nézett rám.
-Mielöt elmennénk mitszólsz egy pocky csatához?-kérdeztem halkan.
-Benne vagyok-mondta, majd leült és megvárta, hogy végre lezárjuk a télköszöntő fesztivált.
44.fejezet
Dec.1
Arra kezdtem el ébredezni, hogy valaki gyengéden megcsókol. Persze rögtön tudtam, hogy Cast az, de finoman eltoltam magamtól.
-Hagy aludni!-morogtam magam elé.
Hajnali négykor fejeztük be a pakolást a suli fesztet itán. Bár nem voltam fáradt nem értettem, hogy ő miért nem alszik.
-Na nem cicus, aról szó sem lehet! Én persze azzonnal keljek fel, mikor a szülinapomon a nyakamba ugrotál. Örülj, hogy én nem ugráltam a nyakadba-nevetett Castiel, és lerántotta a takarót rólam.
Mintha sokat érne egy tűz tündérnek, hogy takaró van rajta. Gyengéden belenyomtam a fejét a párnába, majd megfordultam. Ezt nem kellett volna.
Castiel karja bilincsként rántott magához. Fejét belefurta a nyakamba, és megszívta a bőröm.
-Cast ne!-mondta, d e nem hagyta abba.
Megpróbáltam megfordulni a karjaiban, de csak annyit értem el, hogy a két csuklómat a fejem felett össze fogta az egyik kezével a másikkal, meg a hátam alá nyúlt.
-Ezt elrontottad-súgta a fülembe nevetve.
Ajkát végig futatta a nyakamon, majd szenvedélyesen megcsókolt. Valahogy éreztem, hogy vágyik rám, de ezt nem akartam. Nem viszonoztam a csókját, ebből tudta, hogy  hagyja abba.
-Mikor lesz már nyár?-kérdezte halkan inkább a nyakamnak.
-Nem soká, de azt meg kell élni- incselkedtem vele.
-Ne idegesíst, mert elrontom a tizenkilencedik szülinapod-súgta a fülembe.
Elnengedte a kezeiemt, majd felültt az ágy szélére. Néztem a hátát, majd felültem, fejem a vállának támasztva.
-Ugye nem szerveztél bulit?-kérdeztem hallkan.
-Nem. Mondtam a skacoknak, hogy ma szeretnék csak veled lenni, tehát nem kell meglepetés bulira számítani. Viszont délután elmegyünk moziba, majd után vacsizni. Mit szól az én kiscicám?-kérdezte közben átnézett a vála felett.
-Miaúúúúúúú. Dorombolni még nem tudok-mondtam nevetve.
-Jaj te. Viszont remélem a délelött folyamán végig cica leszel. Vagy ha gondolod lehetsz hercegnő is ahogy mindig.
Elhúztam a számat.
-Nem úgy értettem-nevetett az arckifejezésem láttán.-Nem vagy kényes, csak okos, és gyönyörű, mint egy mesebeli hercegnő akit a mostohálya kegyetlen bánás móddal nevelt fel.
-És még igaz is-mondtam kicsit szomorúan.
Cast nem válaszolt, csak megfogta a kezem , és miután felállt, kihúzott az ágyból. Mielött magához húzta volna a testem kétszer megforgatott.
-Te csacsi-mondta nevetve, mikor majdnem felborúltam.
Válba verte, majd kitessékeltem a szobából. Gyorsan magamra kaptam a kedvenc ruhámat, majd csatlakoztam hozzá a konyhában. Reggeli után kirángatott a házból. Egész nap boltból boltba rohangált velem, és minden könyvet, ruhát megvett nekem, amire csak felcsillant a szemem. Délben mikor haza értünk nem engedte meg, hogy főzzek, inkább pizzát rendelt. Miközben a kihozot kaját ettük, kirakóztunk. Pontosabban én kirakóztam, mivel Cast végig a hajjammal játszott.
Úgy négy felé, megkért, hogy vegyem fel az eggyik új ruhám, majd mikor megvoltam ezzel ,elindultunk a moziba. Cast végig csak mosolygott. A mozi szinte üres volt. Bár  Castiel nem nagyon szerette a vígjátékokat, még is arra vett két jegyett. A film több mint felét végig nevettem, és időnként észre vettem, hogy Cast is mosolyog. A film utáni vacsi nagyon jó volr, bár én csak Casstielt figyeltem az asztalunkon lévő gyertya felett.
-Még egyszer flörtörni mer veled az a pincér, én felpofozom.
-Szólj ha megnit jön-mondtam hallkan.
-Az most van-miért kértem még egy Colá...
-Nem hagytam, hogy befejezze. Gyors átcsusszantam a fakk ülésén melé, majd megcsokoltam, de nem a jó kislányos csókkal.
A pincér fiú letette a pohár kólát, majd minden szó nélkül távozott.
-Hú..Ezt megtudnám szokni-mondta Cast, mikor újra levegőhöz jutott.
-Tudom.
Az este további része hangulatosan telt el. Cast haza felé menet csak dudolt, otthon meg minden lépésemet követte. Úgy tzen egy fele az egyik könyvet olvastam, mikor végre kijött a fürdőböl.
-Még, hogy a lányok készülődnek sokáig-nevetem.
-Ne bosszants!-mondta, de már mellettem volt a szokott helyén.
Letettem a kis szekrényre a könyvet, majd hozzá bújtam. Néhány perc múlva hallkan hallottam, ahogy Cast jóéjt kíván, de nem vagyok benne biztos, hogy mit mondott utána.
45.fejezet

Egyszer minden véget ér!

A zene szinte teljesen elkábított. Érzékeny fülem, már sajgott, és ezt Castiel is észre vete, mivel a jobb kezét a jobb füleme tartva, szegezett a mellkasához.

-Nem akrsz egy kicsit kimenni?-kérdezte nevetve.

-Jó lenne, mert idebent már megsüketülök.

Intett a fejével, majd kimentünk a torna csarnok elé. Hideg decemberi este volt. Nem mentünk pár lépésnél tovább, mivel a hosszú báli ruhám biztos átázott volna a hó miatt.

-Szólj ha fázól-mondtam nevetve.

-Álltalában a fiúk szogták felmelegíteni kedvesüket nem fordítva-duzzogott Castiel.

Orrát belefurta a hajmba, majd keze lesiklott az én kezemre. Nem értetem miért állt meg a mozdulat közepén. Szemöldökét ráncolva nézett le a kezemre.

-Baj van.kérdeztem?

-Én is ezt akartam kérdezni. Nézzd a kezed mennyire remeg!

Lenéztem a bal kezemre, és tényleg. Kegyetlenül remegett, de én eddig észre se vettem. MEgvontam a válam, és felnéztem Castra. Ő csak a kezem nézte, majd megfogta, és visszahúzott a csarnokba. Alig birtam tartani vele a lépést. Sorra állt meg a lányoknál, és kérdezgetett tőlük, de csak Ambernél találta meg azt amit keresett.

-Igen a te kezed is úgy remeg mint a Miváé-mondta rögtön.

Szöszike lenézett a kezére ami tényleg annyira remegett mint az enyém.

-Lányok, szerintem jobb ha mind elhagyjátok a bál termet. Már megfigyeltem, hogy ha Miva keze remeg akkor este mindig démon fog feltünni-mondta feszülten.

Amberrel össze néztünk, de egyikőnk se mert szólni. Cast intett a fejével, mi meg követtük. Mikor vissza tértünk Cast vázolta, amitnekünk mondott.

-Ez még nem azt jelenti, hogy mennünk kéne-mondta Rosa, kicsit idegesen.

-Figyelj ha démon jön akkor jobb ha távolvagytok a sulitól...

-Amber hallod?-kérdeztem félbe szakítva Cast.

-Igen... ez Yoru?

-És valószínűleg Star is itt van a közelben!

Minden szó nélkül kirohantunk a csarnok elé, a többiek, meg követtek minket. Kint már tisztábban hallottam a farkasok üvöltését. Igen nem csak Yoru kétségbeesett kiáltása töltötte meg az éjszakát. Star a fehér farkas is vele volt, de nem harcoltak.

-Jó nagy baj lehet, ha együtt jön a két farkas erre-szóllat meg mögöttünk egy lány.

MIkor megfordultam, egy barnabőrű lánnyal találtam szemben magam.

-Te nem Kim vagy? Tavaj ballagtál nem?-kérdeztem.

-De de a bál kedvéjért vissza jöttem. Nem gondoltam volna, hogy a suliban ennyi tündér mászkál-mondta megvető, és csalódott hangsúlyban.

-Felesleges kérdés, de te vagy Plútó igaz?-kérdeztem, közben az eget vizsgáltam.

Sötét. Túlságosan is sötét az ég. A hó lassan hullik alá az égből, de valahogy olyan hamu szürkének tűnik. Szél kezdte el fodrozni a fákat. Lassan kavargott a porhó az udvarban. A levegő kénes bűzzel telr meg.

Összerezzentem, mikor egy nagy árny suhant el fölötünk. A fekete lény nagy szárnycsapásokkal leszált a suli tetejére. Persze a bálozók, mind meghallották a suhogást, és mögöttünk tolakodva lesték, hogy mi az. Yoru kétségbeesett hangja szelte állt a csendett, majd a fekete farkas sziluetje tűnt fel a suli fala mellett. Mögötte szaladt fehér társa Star. 

-Mindig igazad van-mondtam Castielnek.

Kibújtam a karja alól, majd ránéztem. Rámosolyogtam, majd a szörnyeteg felé fordultam. A lányok felsorakoztak mellettem. Furcsa mód Kim is be állt mellénk. Yoru megcsúszva farolt be elénk Star pedig társa mellé ugrott.

-Rajtunk a sor, hogy ne legyen itt csak egy démon mészárlása-mondtam, megfeszült izmokkal!

-Engem ki ne hagyjatok nővérem!-kiáltotta Tifani.

A húgom kifurakodta magát a tömegből, majd csatlakozot hozzánk.

-Rajta! Egyesült erők! Változtassatok át minket!-kiáltottam.

ALig alakultunk át, a démon kitárta hártyás, tépett szárnyát, majd felénk lendült. Yoru felüvöltött, majd egyszerre ugrottunk. Bár nyolcan voltunk rá tündérek, simán visszadobott minkett a hóba. Hoszú és kimerítő küzdelem vette kezdetét. Valamennyire sikerült kicsalogatnuk a nyilt utcára, de csak annyit értünk el, hogy könnyebben sarokba szoríthatott minket.

-NEm rátok vadászom hanem, az emberekre! Áljatok félre!-ordította, majd nagy szélörvény kiséretében a földre taszított minket.

A sisteregve olvadt elkörülöttem, ahogy végig szánkáztam a földön. Számat meleg vér öntötte el, de nem hátráltam meg. Két erős kar fogott meg és emelt fel. Castiel aggodva ölelt magához.

-Szánalmas! Egy halandó segít fel egy halhatatlant! Pusztuljatok mind a ketten!

Gyors kibújtam Cast öleléséből, majd elé állva vártam a démon átkát. Bár csak gondoltam rá a pajzsom megjelent elöttünk. Nem voltam elég erős. a kristályos anyag megrepedt, majd eltalálta a szívem.

-Tisztító Grif Tűz!-kiáltottam még egyszer, majd összeestem....

 

 

 

 

A hó hullott odakint. Gyönyörű fehér volt a tály. Valahól a távolban kutya vonyított.

A városban azonban egy léleksem járt.

Egy vöröshajú fiatal férfi állt az egyik ház emeleti ablakában Fekete köntösben.

Kezét az üveglapkeretére támasztotta, és elgondolkozva nézte a téli tájat.

Hallk puffanás törte meg a szoba csendjét, majd két vékony kar ölelte át a férfi mellkasát.

Ő a jobb kezével ráfogott a vékony ujjakra, és elmosolyodott.

Óvatosan megfordult, majd szembenézett kedvesével.

A kék és zöld színű szempár mosolyogva nézett rá.

-Min gondolkozól Castiel?-kérdezte hallkan.

-Ma van pont egy éve, hogy kishiján elveszítettelek. Örülök, hogy nincs több démonos kaland-mondta a férfi.

A fiatal nő elmosolyodott, de nem szól semmit.

Párja kisimított egy fekete tincset az arcából. Kezén megcsillant egy aranygyűrű.

-Jó, hogy végre úgy szerethetlek, hogy nem kell attól félnem, hogy egy reggel nem talállak magam mellett.

-Most már tényleg egyenlők vagyünk-mondta a nő, majd megcsókolta a férfit.

Vége

Téma: Fény a sötétben 31-45

:)

2014.01.03 Favourite

Imádom!Kedvenc!Folytit minél előbb!

:)

2014.01.03 Klaudia

Remelem minnel elobb folytatod. Nagyon szeretem. Benne van a top3-ba nalam!:3

*-*

2013.12.29 Wendy J.

Szia!! :D Imádom a blogod! Ez nálam a favorit *-* Castnak is megismerhetjük a cuki, törődő oldalát már a történet elején. Szóval csak így tovább :D