pls
2014.02.13
Hamar írd meg a folytatást!!! :)
Suli, szerelem mágia. Ezeket megtalálod a kalandok és a váratlan fordulatok mellett a blogomban :-) Jó olvasást!
Fény a sötétben 2. 1-15
A hó hullott odakint. Gyönyörű fehér volt a tály. Valahól a távolban kutya vonyított.
A városban azonban egy léleksem járt.
Egy vöröshajú fiatal férfi állt az egyik ház emeleti ablakában Fekete köntösben.
Kezét az üveglapkeretére támasztotta, és elgondolkozva nézte a téli tájat.
Hallk puffanás törte meg a szoba csendjét, majd két vékony kar ölelte át a férfi mellkasát.
Ő a jobb kezével ráfogott a vékony ujjakra, és elmosolyodott.
Óvatosan megfordult, majd szembenézett kedvesével.
A kék és zöld színű szempár mosolyogva nézett rá.
-Min gondolkozól Castiel?-kérdezte hallkan.
-Ma van pont egy éve, hogy kishiján elveszítettelek. Örülök, hogy nincs több démonos kaland-mondta a férfi.
A fiatal nő elmosolyodott, de nem szól semmit.
Párja kisimított egy fekete tincset az arcából. Kezén megcsillant egy aranygyűrű.
-Jó, hogy végre úgy szerethetlek, hogy nem kell attól félnem, hogy egy reggel nem talállak magam mellett.
-Most már tényleg egyenlők vagyünk-mondta a nő, majd megcsókolta a férfit.
1.fejezet
A múlt
A hűs szellő beáramlik az ablakon, és én megborzongok. Már lassan egy év telt el azóta a karácsony óta. Alig emlékszem rá, hogy mi történt. Emlékszem a karácsonyi bálra, és a démonra. A lányokkal keményen harcoltunk, de nem sikerült legyőzni a szörnyet. Emlékszem, mikor a lény Castielt akarta megtámadni, kedvesem elé ugrottam. A démon átka szíven talált, de mielött még elájúltam volna utóljára hagytam tombolni az erőmet.
Azután sokáig csak a csendre emlékszem. Mint később megtudtam, annyi szeretet halmozódott fel a varázslatomba, hogy a démon elpusztúlt tőle, de az én tartalékaim teljesen felmorzsolódtak. Elvesztettem a képességem-bár még mindig érzékelem ha éjjelente démonok vannak a városban-, a hajam vissza változott feketévé, és igen, újra rendesen alszom, aminek Castiel nagyon örül.
Igen még mindig Castiellel élek, de nem mint barátnője hanem mint felesége. Igen mint felesége. Na jó egy kicsit vissza megyek a múltba, hogy ti is értsétek.
Miután a démon miatt elfogyott minden erőm, kómába estem. Idönként magamhoztértem egykét másodpercig, de utána megint körülvett a sötétség. Három teljes hónapig küzdöttem a sötétség ellen, mikor egy emlékbe kapaszkodva újra kitudtam nyitni a szemem. Március 25-öt írtunk. Az eslő amit hosszú ideje először megláttam a sötétségbe búrkolózó korházi szoba plafonja volt. Ahogy lasan balra fordultam, megpillantottam Castielt. Egy kopott fotelben aludt, alig néhány centire az ágytól amin feküdtem. Arca sápadt, és beesett volt. Látszott rajta, hogy hosszú ideje nem igazán törödött magával. Valószínűleg a haját sem ő festette be, mert kicsit szanaszét állt. Ami azonban a legjobban meginditott, az az volt, hogy még így is a kezem fogta. Gyengéden megszorítottam az ujjait, mire szinte azzonnal kipattant a szeme.
Sose feledem el azokat a tekinteteket. Ezután nem sokkal világosítottak fel a lányok, hogy hála nekem, Yorunak és Starnak mindenki élve maradt, kivéve a két farkast. Yoruék nem bírtak kiszabadulni a démon fogságából, így amikor látták, hogy az erőm feléjük tart felhasználták varázsképességeiket, hogy nekem segítsenek. Sajnos az életükbe került. Azonban a rosszban a jóban. Kim -Plútó tündér- hivatalosan csatlakozott a lányokhoz, így nem igazán hiányoztam a csapatból.
Május végén Castiel közölte, hogy nem akar tovább várni az esküvőnkre, de és tartottam magam az eredeti tervhez. MEgvártuk augusztus 12-őt. Igen Castiel születés napját. Olyan ajándékot akartam neki adni a születésnapjára amit csak én adhatok meg neki. Így a huszadik születésnapjára a felesége lettem, ráadásul végre élhetett kicsit a vágyainak.(Írói megjegyzés: Itt a nászéjszakai kalandokat kell érteni).
Az esküvő után Cast az apja nászajándékának jóvoltából, elkezdhetett dolgozni a saját hangszerüzletében. Én a rendörségre kerültem, mint informatikus. Hát igen. Talán soha nem fogunk összeillő munkát vállalni, de ha egyszer így szeretjük egymást.
Becsuktam az ablakot, majd megfordultam. Egy ideje éreztem, hogy figyel az ajtófélfának dölve. Most felém lépett, majd megcsókolt.
-Tudod, hogy milyen az igazán jó feleség?-kérdezte.
-Mindha már mondtad volna, de nem ugrik be.
-Nappal gyengéd és türelmes a férjével, éjszaka pedig annak legtüzesebb szeretője.
-Csak meg ne égesd magad-mondom, de már az ingjét gomboltam ki.
Hát igen. Ilyen a házas élet legnagyobb öröme. A szerelem és szetet.
2.fejezet
Újra itt van Mars tündér
-Muszály ma is dolgoznod?-kérdezte Castiel álmosan.
-Valakinek muszály elkapni a kis hekkerférgeket- súgtam a fülébe.-Amúgy bocsi a hátad miatt. Néha az örületbe tudsz kergetni-kuncogtam.
Újjam végig húztam az egyik vörös csíkon, amit a körmöm hagyott a hátán az éjszaka. Castiel megborzongott, de nem tiltakozott.
-Az biztos, hogy az egyik legjobb emlék lesz ez az este is.
Gyors mozdulattam megfordult, majd felült. Mire észbe kaptam már a karjaiban voltam.
-Apus nagyon haragudna, ha nem engednélek ma el?-kérdezte a hajamba.
-Biztos, de annak se örülne, ha megfújtanál puszta szeretetből. Drágám, nem kapok levegőt-mondtam.
-Jaj ne haragudj. Na akkor este találkozunk-mondta egy csók kíséretében.
Gyors elköszöntem, majd rohantam a garázsba, mert késésben voltam. A mocim azzonal elindult, én meg -nem örült módjára- kihajtottam. A reggeli forgalom szinte semmi volt, így gyorsan haladtam.
Az örösön már várták, hogy jöjjek. A tétek, hogy késni fogok nagyok voltak, de persze arra is fogadtak, hogy ki lesz-e szívva a nyakam. Sajnos az uttobira fogadottak sikeresen indították a napjukat, mivel ki volt szívva a nyakam.
-Na jó legközelebb arra fogadjatok, hogy egyenruhába jövök- vagy sem-kacagtam.
Erre én is megmondhattam a választ. Az nyer aki arra fogad, hogy nem jövök egyenruhába. A ruhatáram annyiban tükrözte, hogy rendőr vagyok, hogy ing volt rajtam. Semmi több. Én már az elején közöltem, hogy nem vagyok hajlandó nyiltan kimutatni a rendörségem. Az örsön addig piszkáltak miata, amíg egy fegyveres támadás során meg nem tévesztettem a betöröt. Utána valahogy elfogadták, hogy közéjuk tartozom, de mégse.
Hátra mentem a gépemhez, majd miután bekapcsoltam elmentem egy szendvicsért a konyhába. Mire vissza értem a gép bemelegedett, és várt, hogy elkezdjük a mai napot. A hátterem láttán megint elmosolyodtam. Az esküvői képek közül volt egy beállítva. Egy percig elnéztem a képet, majd elindítottam a kereső programot.
Este nyolcig tíz hekkert kaptam el a hálózaton keresztűl, valamint sikerült bejutnom egy titkos drogbanda számítógépébe. Az adatok alapján a kommandósokat kiküldve sikeres akciót tudhattnak le maguk mögött a fiúk.
-Na végeztél mára kicsi lány?-kérdezte apa, mikor kikapcsoltam a gépet.
-Igen. Megyek. Vár már az én kis férjem-mondtam.
Gyors elköszöntem mindenkitől, majd a parkolóhozmentem a mociért. Castiel, már várt az örsel szemben.
-Szia-köszönt, és nagy ölelésbe zárt.
Percekig bírtun így állni. És csak angy nehezen tudtuk magunkar rá venni arra, hogy elinduljunk. Castiel nem hagyta, hogy én toljam a motorom, ezért át kellett neki adnom a hatalmas járgányt. Persze, csak azért, hogy jobb kedve legyen felültem a motor ülésére, és Cast vállára hajtottam a fejem.
-Kicsit megálhatnánk?-kérdezte a parkba érve.
-Persze. Kifáradtál?- kérdeztem bár tudtam, hogy miért állt meg.
-Nem igazán.
Letámasztotta a járgányt, majd rá támaszkodott. Sokáig álltunk így, egymás szemébe nézve. Máskor soha nem zavart mikor így megálltunk, de ezen az estén valami nagyon idegesített. Körbenéztem a környéken, de nem láttam semmit.
-Baj van?-kérdezte Cast.
-Nem tudom. Valami zavar-vallottam be.
Ő is körbe nézett. Ahogy elfordította balra a fejét, valami lila megcsillant mögötte. Ösztönösen rávetettem magam, mire a következő pillanatba mi a földre zuhantunk, egy sötét árny meg át fölöttünk.
-Ez meleg volt-mondta Castiel.
A motor mögé húzott ahogy fel ült, és védelmezően a karjaiba zárt. Éles körmök hasították a park köveit. Ez a hang elöntött adreralinnal, pont mint rég mikor még én is a démonokra vadásztam. Melletünk megpillantottam egy elég éleskövet, és felvettem. Ahogy selytettem a szörny felugrott a motor ülésre, szerencsére nem tépte fel a bört. Lendítettem a karom, mire a kő homlokon csapta a szörnyet.
-Ezt most minek csináltad?-kérdezte Castiel ilyedten.
-Mindjárt megtudod.
A szörnyeteg megkerülte a motort, pont ahogy számítottam. Alsób rendű démon volt, ezt a vére zöldes színe megmutatta. Ránk akart vetni magát, de ekkor torkon rugtam, mire fájdalmasan felnyüszített. Vonaglott és karmolta a földett, de nem mert közelebb jönni. Intettem Castielnek, mire lassan fel álltunk. Ujjabb köveket vettem fel, közben hátra léptem. Castiel értett a jelzésemből, ésbár engem akart volna arrább húzni a kérésemre, arrább vitte a motor.
Sziszegésre lettem figyelmes amire megfagyott benem a vér, majdnem szó szerint. Bakker nincs egyedül a szörny, futot át az agyamon. Tündérként rögtön kiszúrtam volna, hogy egy erősebb démon is vele van, de most csak akkor tudatosólt bennem ez, mikor már nem messze tölem állt, és rám sziszegett. A homlokomon lefolyt egy izzadság csepp. Rég volt már, hogy puszta kézzel harcoljak ilyen teremtmények ellen.
-Miva hasra!-kiáltott rám valaki, mire minden gondolkodás nélkül hasra vágódtam.
Egy arnyamadár szált el fölöttem, és csapott le a gyengébb démonra, ami azzonnal meghallt. Mikor felnéztem olyasmit tapasztaltam, amit eddig még soha. Az erősebb démon magába szívta a tündér és a démon mágiát, és így sokkal nagyobb lett.
-Már megint egy energia faló? Mostanában sokan vannak-mondta Amber, miközben mellém érkezett.
-Ez valami új démon faj?-kérdeztem.
-Igen valami Fuvolás Herceg tenyésztette ki őket. Azt hiszem jobb ha ti most mentek-mondta felénk intve.
Eggyet értettem vele. Elindultunk Castiellel, de a démon nagy ugrással elöttünk termet, és hátra taszított minket, egy ismeretlen csapásal. Castielt valamennyire megvédte a motor, így csak a járgánynak lett egy nagy horpadása, de én a kormánynak csapódtam. Tüdőmböl kiszaladt a levegő, és fuldokoltam.
Olyasmit éreztem amit lassan egy éve nem. Vér izét a számban. Valamiért felálltam, és néztem a démon lila szemébe. Ő csak sziszegett. Amber termet mellett, és finoman arrább tollt.
Ahogy a keze hozzám ért vörös szikrák pattantak ki a börönkből, majd hírtelen megint rendesen kaptam levegőt. Ránéztem, és láttam rajta, hogy nem szándékosan csinálta.
"Amíg élsz addig létezik Mars tündér is! Tedd a dolgod Vörös zafír! Eljött a Grif feltámadásának ideje!"-hallottam egy ismerős női kiáltást.
A démon felénk ugrott, és szinte biztos voltam benne, hogy most végünk, amikor egy vörös falhúzódott fel közénk, és vissza lökte a szörnyet. Amber, Castiel és a démon értetlenül nézett rám, én meg a falat bámultam. Észre se vetem, hogy hallásom felerősödik, látásom újra éles lesz, és hogy a hajam színe sötét vörösre változik. Mindez akkor tudatosúlt bennem, mikor a szörnyeteg megint ránk akart támadni, és én ösztönösen elkiáltottam magam:-Tisztító Griftűz!
Hatalmas lángtenger kiséretében tört elő a hatalmas szárnyas oroszlány. Ruhám átalakult, hátamon két vörös szárny jelent meg. Mind össze csak egyett csaptam a szárnyakkal,de a démon belerohant a csapásba. A tollak pengeként hasították a testén lévő páncélt, így a börét nem védte semmi a tűztől. Sikolya sértette a fülem, ahogy haldoklott, de végül csak kimúlt.
Remegő tagokkal rogytam térdre és támaszkodtam meg a kezeimre. Hajam-amit egésznap lófarokba kötvehordtam-kibomlott, és néhány tincs előre hullott. Vöröses árnyalatának nem akrtam hinni.
Castiel érintésre eszméltem fel. Tekintetéből sugárzott a boldogság, ahogy a szemembe nézett, de maga nem szólt semmit. Gyengéden fel állított, majd a derekam átfogva magához húzott.
-Jó, hogy visszatértél Mars tündér-mondta Amber egy széles vigyorral az arcán.
3.fejzet
Boldogságomhoz nem kell már több
Castiel egész úton csendes volt. Miközben a motort tolna nem szólt hozzám. Még arra se reagált semmit, hogy a vállára hajtottam a fejem. Ennyire nem örül annak hogy ideiglenesen visszakaptam az erőm?
Hogy miért ideiglenesen? Azért, mert mikor visszaváltoztam emberi fomámba a hajam megint fekete, a látásom és a hallásom megint gyengéb lett. Nem mertem Castielhez szolni. Tudtam, hogyha rossz a kedve akkor nagyon mérges tudd lenni. Mikor haza értünk betoltam a motort a garázsaba, majd felmentem a nappaliba. Cast levete a kabátját, majd a konyhába ment.
-Mindjárt keresek valami kaját. Fürödje le ha van kedved-mondta.
Néztem ahogy eltünik a bárpúlt mögött, majd szinte felrohantam a szobánkba. A könnyeimet nyeltem, miközben a fürdőbe mentem. A forró víz hatására azonban elkezdtem zokokni. Sós könnyeim összemosódtak a forró vízzel, mely folyt a hátamra.
-Mi a baj?-kérdezte váratlanul megjelenve Castiel.
Nem néztem rá, csak elfordultam a csempézett fal felé. Castiel letérdelt a kád mellé, és a hátam kezdte el simogatni.
-Miva mi a baj?
-Haragszól rám?-kérdeztem anélkül, hogy a szemébe néznék.
-Miért haragudnék rád?
-Amiért ideiglenesen visszakaptam az erőm. Haragszól tám?
Castiel halkan nevetett, közben a kádszélére tette a fejét.
-Nem harakszom rád, hiszen te arról nem tehetsz. Mindössze csak azon gondolkodtam, hogy a démonok miatt mennyire felaprózódva az estéd. Valami azt súgja, hoy azonban felelslegesen aggódtam emiatt-mondta, végig simítva a hajamon.
Talán igaza volt. Remélem nem sokszor kell majd magára hagynom az éjszaka kellős közepém.
-Mindjárt jövök-mondta, és kiment.
***
Cast szemszög
Másnap korán keltünk. Regeli közben Miva nem érezte jól magát- ezen a héten más negyedszer-, ezért elkisértem az orvosig, majd bementem a boltba. KEntin és LYs már vártak rám. Kinyitottuk a boltot, majd átöltöztünk. Miva jóvoltábol a sulis zenekarunk farkas alakja került a bolt logojaként fel a bolt ajata felé, és a polónkra.
-NEm tudodjátok, hogy NAth mikor jön meg?-kérdezte LYsander.
-Ma nem jön be. NEm akar találkozni a csajjjal-válaszolta KEntin.
-Tény, hogy nem akarok találkozni a szöszivel, de attól még dolgozni bejövök-mondta az éppen belépő srác.
Barátiasan ösze ütöttük az öklünket, majd hagytam, hogy átöltözzön. Régebben kinem állhattam a szöszit, ma meg az egyik legjobb barátom, akivel ráadásul együtt dolgozunk. Hihetlen, hogy mennyit változik a világ.
Egész délelött ment a pörgés. Igaz rögtön úgy kezdtem a napot, hogy leszidtam Stelát, -aki diákmunkásként segített be az üzletbe- mert késett. A szöke lány mind a négyünknél próbálkozott, de nem fogta fel, hogy nem érdekli a fantáziánkat. Csóró Nathaniel kapcsolata rá is ment a csajszi nyomulására. MElody nem bírta elviselni a gondolatát, hogy egy jóval fiatalabb lány rámásszon a pasijára. Láttam rajta, hogy velem is kiakar kezdeni, de a főnök vs alkalmazott közötti viszony tisztázása, és a jegygyűrűm láttán vissza vett a felém való rajongásból.
Ebédszünet után éppen a raktárból hoztam fel dobozokat, mikor meghallottam az ajtó nyitódását. Nem értettem, hogy ki jöt, de Szöszike hangját tisztán kivettem, ahogy megvetően beszél az illetővel. Hol vannak a fiúk, hogy ezt megakadájozzák?
-Bocsi, de nekem nem kell külön időbontottkérnem, hogy a fönököddel beszéljek!-hallottam a boltba vezető ajton túlrol.
Rögtön felismertem, hogy Miva az.
-Már pedig külön bejelentkezés útján lehet, csak bejönni erre a részre-válaszolta Szöszike, megvetéssel, és gúnnyal a hangjában.
-Stella nincs jobb dolgod, minthogy itt lazsálj?-kérdeztem belépve az üzletbe.
-Bocsánat Castiel, de ez a nő azt állítja, hogy joga van engedély nélkül belépni az alkalmazottak részére...
-Több joga van itt lenni mint neked! Gyerünk dolgozni, vagy kiruglak-mondtam.
Stella meglepődve nézett rám. Fogtam a dobozt és a bal karom alá tettem, majd kézenfogtam Mivát és bementem vele az irodába.
-Ostoba szőke tyúk. Ha tudná, hogy kivel akart kakaskodni nem lenne ilyen nagy szálya-morogtam.
-Nyugi drágám. Ha gondolod beálhatok a helyére, persze nem hosszú ideig.
-Ugyanmár apád nem engedne el az örsről, hogy itt dolgozz.
-Felmondtam, tehát kisideig dolgozhatok itt-mondta Miva.
-Miért mondtál fel, hiszen szeretsz a rendörségen dolgozni.
-Csak az informatika miatt dolgoztam ott. Azt itt is megtudom csinálni, hiszen kell egy jó weblap a boltnak, hogy jobban menjen az amúgy is jól kereső üzletünk. Egyébként egy igéretem miatt mondtam fel.
-Milyen igéret miatt?
-Amit a nászút után igérrtem. Kapsz egy kis segítséget-mondta Miva és a kezembe csúsztatott egy borítékot.
Értetlenkedve nyitotam ki. Csak egy képvolt benne, de fordítva. Mikor megfordítottam egy ultrahang képpel találtam szembe magam.
-Ez az amire gondolok?-kérdeztem halkan.
-Igen.
Köpni nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem. Mikor végre felfogtam, hogy mit tartok a kezemben felnéztem Mivára. KEdvesem tekintete kérdön vizslatott, de a mosolyában minden más érzelme is benne volt.
-Miva...Én nem tudom, hogy most...Azt hiszem ennyire boldog nem voltammég, leszámítva az esküvőt-mondtam, majd felkaptam örömömben.
Miva velem együt nevetett, és a vállaimra támaszkodott. Íg áltunk, homlokunkat öszeérintve hosszú percekig.
-Szeretlek ugye tudod?-kérdeztem végül.
-Igen tudom. Szóval akkor ugye van hely a csapatban egy terhes hekkernek?
-Neked mindig megvan a helyed én kis HAttyú Hercegnőm-válaszoltam.
-Mikor szoksz már le a Hercegnőzésről?-kérdezte, de választ nem várt.
Két keze közé fogta az arcom, majd megcsókolt. Nem az a csók volt amivel este hivogat maga mellé, inkább olyannak mondanám, mint aki szavak nélkül akarja kifejezni az érzelmeit. Gyengéden magamhoz húztam, és viszonoztam az érzéseit. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat, de nem feledkeztem meg arról sem, hogy hol vagyunk éppen.
-Akkor menjünk dolgozni-mondtam végül.
-Oké fönök-kacagott.
-Neked nem vagyok főnök, hiszen te se vagy hivatalos alkalmazott. Elfelejtetted? Közös a vezetőségi jogunk a bolt felett-mondtam.
-Tudom.
Felkaptam a dobozt, majd kimentünk a bolt részbe. Stella éppen tette a fejét a kasszában, és nem vete észre, hogy a vevő már menne.
-Stella kellene a segítséged-mondtam.
Ő persze mentegetőzött a vevőnek, majd kirohant a pultból. Miva észrevétlenül beált a hejére, és gyorsan kiadta a csekkett. Kedves mosolya, és azok a szép szemei rögtön kiengesztelték a vevőt.
-Igen főnök:-kérdezte Stella kislányosan elém lépve.
-Ne pislogjrám így, mert kiruglak. Ha éppen egy vevőt szolgálsz ki akkor nem hagyhatod ott, még akkor se ha én hívlak. Én jártam vendéglátóira, vagy te? És miért adtad a hülyét?-kérdeztem.
-Bocsánat, csak hát...
-NE itt tedd az agyad! Még egy hiba a héten és repülsz!-mondtam ingerülten.
Minden további nélkül a kezébe nyomtam a dobozt, hogy csomagolja ki és tegye a megfelelő helyre a benne lévő dolgokat. Ez nem tetszett neki, hiszen így kevesebb eséllyel mutogathatta magát a férfi vevőknek. Mivára néztem aki, leült a kasszába, és míg arra várt, hogy a vevők fizetni menjenek laptopozott. GYanítottaam, hogy a weblapot csinálja.
Nem csak én örültem annak, hogy Miva a boltban van. Kentin és Nath felakarták kapni örömükben, de szerencsére Lys látta a tekintetem, és megakadájozta ebben őket. Miva annyira törékeny, és különben is. Rajtam kívül még a legjobb barátom se emelgetheti.
Láttam Stellán, hogy nem igazán örül Miva felbukanásának, föleg úgy, hogy rajta is fekete melós pólo volt mint rajtam. Igazából az én felsőmet vieselte , ami csak fokozta a szöszi rossz hangulatát.
-Nos zárhatunk?-kérdezte Ken fél nyolckor.
-Szerintem igen.
-Elötte szeretném jelezni a csapatnak, hogy a weblap érvénybe lépett, és már három netes rendelésünk volt a mai nap-mondta Miva mosolyogva.
-Máris? Mit csináltál te?-kérdeztem megdöbbenve.
-Mit vársz egy igaz hekkernek nem lehet gond egy ilyen honlap, és annak reklámozása-mondta Nath.
Ezen jót nevettünk. Stella duzzogot, és idegesen mérte végig Mivát. Undor ült ki az arcára, mikor Miva oldalra fordult, és a fényben feltünt az arcán a sebhely. Ha tudná, hogy mennyi ilyen heg van a testén, még joban elborzadna.
Végre sikerült bezárni a boltott. Persze míg én a kulcsal babráltam, addig a skacok elszórakoztatták egymást.
-Na jössz Ken?-kérdeztem.
-Aha, ma ugye nem mész az örsre?
-Minek mennék?-kérdeztem.
-Talán a kispárodért-mondta Stella, aki ott baktatott mögöttünk.
-Mától nem nagyon kell érte mennem.
-Tényleg? Elváltatok?-kérdezte a lány reménykedve.
-Ne is álmodj szöszi-mondtuk egyszerre Mivával.
Összenéztünk, majd elnevettük magunkat.
-Ha megint elkezditek én meg örülök-mondta KEntin.-Nehogy egymást kiegészítve beszéljetek, mert attol frászt kapok.
-Nem is szoktunk úgy beszélni-mondtuk megint egyszerre.-Ezek szerint még is.
Mivával megint nevettünk. Kentin a fejét fogta, Stella meg csak érthetlenül nézett ránk. A szöszi akkor koppant nagyott, mikor minden teketória nélkül megfogtam Miva kezét. Nem érdekelt, hogy mit gondol, hiszen ő csak egy egyszerű lány volt aki belém zúgott. Hamar haza értünk, és mondhatom a kis csaj nagyon besértődött, mikor Miva és én egyszerre köszöntünk el töle.
***
Miva szemszög
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk Castiel már a karjába is zárt. Lassan húzta le a kabátom cipzárját, majd felakasztotta a fogasra. Gyengéden ráállt a cipőm sarkára, így kitudtam bújni belöle. A saját kabátját csak a földre dobta, a cipője mellé, majd miután átkaróltam a nyakát felvett a karjaiba.
-Szeretlek-mondtam halkan, majd a vállára hajtottam a fejem.
4.fejezet
Boldogság után fájdalom
-Hohohó. Miva jól vagy?-kérdezte Castiel aggódva.
Nem mondhattam, hogy igen, hiszen akkor nem lennék a karjaiban. Inkább nem szóltam semmit, csak lassan kiegyenesedtem. Ekor éles fájdalom hasított bele a hasamba, és én a földre rogytam, hiába próbáltam megkapaszkodni Cast karjában.
-Miva-mondta ilyedten, de nem bírtam megszólalni.
Levegő után kapkostam, közben egész tesem átjárta a fájdalom ami a hasamból indult. NAgyon rossz érzésem támadt. Topán éreztem, hogy Cast a karjaiban tart, közben beszélt. Hogy hozzám, vagy valaki máshoz azt nem tudtam volna megmondani.
***
(Cast szmsz)
-Jó napot. Ön a férje?-kérdezte az orvos tőlem.
-Igen.
Nem sok kedvem volt beszélni. Komolyan mondom lassan veszek egy korteremt, és csak Mívának fentartom.
-Kijönne egy kicsit?-kérdezte a doki.
Valószínűleg kicsit szúrósabban néztem rá, mint kellett volna, mert viszahőkölt.
-Jó akkor amradjunk itt csak nem akrom felébreszteni ahölgyet-mondta.
MEgköszörültem a torkom, mivel ellégé feltünően vizslatta az oldalán fekvő Mivát. Kérdön rám nézett, majd szemlesütve elfordult. Micsoda kéjenc.
Míg a doki összeszedte a gondolatait, én Miva kezét fogtam meg, és simogattam a hüvelyk ujjammal.
-Szerencsés férfi maga-kezdte a kéjenc- A héten ő a negyedik aki így kerül be, de ő az első aki életben is marad.
Felkaptam a fejem, de a doki csak folytatta:-A nők nem veszik időben észre, hogy a magzat meghallt, csak mikor már késő. Valószínűleg az önpárja szervezete másabb mint a többieké, hiszen szinte azonnal jelezte, hogy gond van.
-Ezt nem igazán értem.
-Akkor mondom másként. A héten az önfeleségén kívül három nő került be a korházba. Mind a háromnak meghalt a magzata kéthónaposan, de a szervezetük csak egy hónap múlva jelezte, hogy gond van. Addigra a halott sejtek elpusztították az anya immunrendszerét, így azok bele haltak a műtétbe. A hölgyenk...
-Miva-vágtam közbe.
-Mivának nagy szerencséjére a szervezete időben jelezte, hogy gond van. A magzat majdnem tizenkétórája lehetett halott. A hölgy szervezete görcsös fájdalmak, és fulladás keretén belül jelzett.
-Ez azt jelenti, hogy Miva elvetélt?-kérdeztem gombóccal a torkomban.
-Igen.
Miva keze megfeszült az ujjaimon, de rögtön utána elis lazult. Szóval nem alszik. Basszus. Mindent hallott. A doki még nyomta a stöveget, hogy milyen vitamint fog felírni Mivának, hogy a szervezete megerősödjön, de nem vette a lapott. Szerencsére egy ismerős nővérke haladt el az ajtónk elött, aki megmentett minket.
-Doktor úr! Kérem hagyja mára őket! Mivának pihenni kell, Castiel meg jobban tud figyelni ha csendvan körülötte-mondta.
Láttam, hogy szomorúan néz Mivára. Tehát tudja, hogy mi történt.
-Kicsim?-kérdeztem, mikor végre kattant a zár mögöttük.
Miva nem válaszolt. Befeküdtem mellé az ágyba, majd a mellkasomra húztam. Karjai azzonnal átkaróltak, ő meg zokogásba tört ki.
-Ssss. Nincs semmi baj. Nyugodj meg-mondtam neki, bár az én szemeim is könybe lábadtak.
-Kérnek ne haragudj-zokogta bele a mellkasomba.
-Miva nyugi. NEm te tehetsz róla-mondtam neki.
Gyengéden ringatni kezdtem, mire nagysokára megnyugodott.
-Ne haragudj kérle-mondta megint.
-Miva nem te tehetsz róla. Hallottad te is , hogy megis halhattál volna.
-Castiel...
-Ssss pihenj!
-Castiel én...
-Miva pihenj.
-Pihenek ha végig halgatsz. Csak annyit akartam mondani, hogy szeretlek, és ugye neki veselkedünk, majd újra?-kérdeztte.
-Ezt nem is kell kérned.
-Akkor jó.
Miva bár mosolygott éreztem rajta, hogy csak miatam teszi. Vajon mennyire fogja mutatni a többiek felé a fájdalmát?
5.fejezet
Pörgés a boltban és meglepetés az utcáról
(Cast szm)
A nyitás elöti csapatmegbeszélés után Mivát szinte nem is láttam. Két napja várt már egy szállítmányt ami a bolt fejlesztéséhez kellett. Mikor alig húsz percel a nyitás elött megjelent a kamion, villámok gyorsaságával segített a rakodásban.
-Soha nem fogom megérteni, hogy mit szeretnek ennyire a technikában. Most nézd emg őket. Olyanok mint a kisgyerekek akik megkapták a hőn vágyott játékot-kacagott Nath és a bolt új részlegére mutatott, ahól Miva ,Armin és Alexy vidáman rendezték a videojátékokat, és Cd-et.
-Ha tudnád, hogy a kezdetektől kiakart alakítani egy kocka sarkot akkor nem lepődnél meg rajta-mondtam Szöszinek.
-Hiszen te votál az aki a legjobban ellenezte.
-Tudom, de rá jöttem, hogy Mivának köszönhetően sikeres az üzlet, és hát ő csak egy kis kocka sarkot kért nem a világot.
Igazából más okom is volt engedni a kocka sarkot. Egy honap telt el, hogy Miva elvesztette a babát, de ő nem mutatta, ki az érzelmeit, legalábbis nem nyíltan.
Esténként sokszor forgolódott, és folyamatosan bocsánatott kért tőlem, pedig nem ő tehetett róla. Ilyenkor mindig közelebb húztam magamhoz, és arra jöttem rá, hogy nagyon is hiányzok neki még akkor is ha ott vagyok vele. Ha kérné, én nem engedném el soha.
-Na ez is emgvan, megyek frissítem a honlapot-mondta Miva, mikor végeztek a pakolással.
Adott egy jó nagy puszit az arcommra, majd hátra ment az irodánkba.
-Mit csinál a honlapon?
-Közzéteszi az új termékek listáját, hogy azt is tudják rendelni-válaszoltam.
-Aha értem. Tudsz róla, hogy mostanában elég sokat foglalkozól te is a technikával?-kérdezte Szöszi nevetve.
-Nath nincs jobb dolgod, mint, hogy engem piszkálj?-kérdeztem megbökve az oldalát.
PErsze, a dobos részen nem kellett a segítség, így most engem boldogított a gitároknál. Játékosan civakodtunk, a vevők nagy örömére. A törzs vásárlóink már megszokták, hogy állandóan ugartjuk egymást, így csak velünk nevetek. Armin és Alexy "birodalma" tényleg sokakat érdekelt. Volt aki Cd-t vett onnan, míg mások video játékokat.
Na jó elismrem tényleg jó volt a bolt utólsó szabad szobályát kockasarokká alakítani.
-Ma nagyon lelkes mindenki-jegyezte meg Stella, mikor megnéztem, hogy mit csinál.
-Ja... Hát az mi?-kérdeztem egy kiskosárra mutatva amiben kétméretű lapok voltak elhelyezve.
-Miva hozta. Könyvjelzők különböző hangszerekkel, és a bolt logójával, valamint névjegy kártyák szintén a bolt logójával. Minden vevőnek adok belőle, de van aki még kér pluszba, hogy a barátainak, is tudjon adni belőle. Jó ötlet volt a főnök asszonytól-mondta a lány.
-Aha azt hiszem beszélnem kell vele-mondtam nevetve.
-Csak ne itt harapd le a fejét-kacsintott rám Stella.
Most komolyan. Amióta Miva it dolgozik, sokkal rendesebben viselkedik. Már nem mászik rá minden magyányosnak tűnő pasira, ráadásul sokkal szorgalmasabb is. Mekopogtam az iródába, de a pakolás zaján kívűl semmit nem hallottam. Mi a szösz?-tettem fel magamban a kérdést, mikor megláttam, hogy Miva mit csinál. A pénztárnál látott kártyákat csomagolt, jó nagy stócokba összekötve. Valószínűleg az utólsó dobozt pakolta, mert a falnál megcímkézve, már töménytelen mennyiségű karton doboz foglalt helyet.
Hallkan dudorászott, miközben becsukta a dobozt amibe pakolt, de nem ragasztotta le. "Pult"-írta rá.
-Remélem nem hajtod túl magad-léptem mögé.
-Ohh Cast szia. Nem is vettem észre, hogy itt vagy.
-Azt láttam. Te tényleg mindent megcsinálsz amire igent mondok?-kérdeztem.
-Igen, hiszen valahogy fen kell tartani az érdeklődést a bolt iránt. Megnézed a frissítet honlapot? Megcsináltam a reklám videót, és a bolt hivatalos logóját is fel tettem, persze levédve a nem kívánt felhasználóktól.
-Majd otthon megmutatod. Nincs kedved kijönni a bolt részébe?
-Hát igazából ki kéne mennem, mivel megjött a matrica az ablakra.
-Milyen matrica?
-A logó. Tudod a fekete farkas a tűzzel a hátterében. Te kérted, hogy csináljunk valami mintát az ablak üvegre, mert nagyon idegesít a sima átlátszó felület. Nem emlékszel?-kérdezte.
-Rémlik valami. Most komolyan megcsináltattad?
-Ja. Ha nem baj megyek és felrakom.
-Mi várj már egy kicsit...
NEm fejezhetem, be, mert már kint volt egy nagy tekerccsel, és egy hosszú vonalzóval. Mikor kiértem a bolt részre, már szépen buborék mentesen illesztette fel a nagy matricát.
NEm kellettneki sok idő, hogy feltegye a logot, amit rögtön meg is dicsértek a vásárlók. Miva nevetett, de hangja hírtelen elhalt. Lemerevedett tagokkal állt az ablak elött, és kifelé nézett.
***
Döbbenten néztem ki az ablakon. A kora márciusi fű zöldjében egy fekete alak ült, ás látszólag aludt. Mellette elnyúlva egy fehér folt volt, ami elsőre hónak tünt volna. Ez a fehér folt volt az ami feltünt.
-Miva baj van?-kérdezte Castiel.
-Nem hiszem. Mindjárt jövök-mondtam.
Még a pucsim se vettem fel úgy mentem ki az utcára. Átmentem az út túloldalára, majd meg álltam nem messze a két állattól.
-Yoru, Star?-kérdeztem bizonytalanúl.
A fekete állat megrezent, mint akit álmából ráztak fel, majd rám nézett. Azok a szikrázó kék szemek. AMint találkozott a tekintetünk rögtön láttam, hogy vissza tér bele minden élet, ami eddig hiányzott belőle. Fehér társa felült, és megrázta magát. Az ő szemei is kékek voltak.
-Yoru!-kiáltottam és hozzá rohantam.
A farkas kétlábra állt, és a vállamra tette melső mancsait.
"-Kaptunk egy ujjabb esélyt Tűzhercegnőtől"-súgta a fülembe, majd megnyalta az arcom.
Újra leereszkedett a földre, majd felvette a játékos kutyus szerepét.
-Szerbusz Star. Hát te is itt vagy? Hívjam Kimmet?-kérdeztem, de a farkas megrázta a fejét.
Yoru hozzám dörgölözőtt, Star meg a térdemre tette a mancsát. Mind a ketten a bolt felé mutattak,jelezve, hogy menjek be, mert megfázom. PErsze tiltakozni akartam, de a farkas morgása meggyőzött. Átmentünk az út túloldalára, majd ők letelepedtek a bolt elött, én meg széles mosollyal beléptem.
6.fejezet
Két kis kincs
( Ebben a részben ugrok egy kicsit az időben, csak azért, hogy izgalmasabb részekhez jussunk.)
-Ha megint Kentinék azok esküszöm, hogy kivágom őket az ajtót-mondta Castiel, már sokadjára.
Kiment az ajtóba, majd a vigyorgó barátainkat bengedte.
-Na jó hányszor mondjam el, hogy nem akarok bulizni menni!
-Jaj ugyan már! Miva dob már ki a szülinapját! Hadd bulizzunk egyet.
-MEnj csak nyugodtan-mondtam.
-De...
-Egyszer huszon egy éves az ember. Na menj!
-Na jössz akkor?-kérdezte Kentin.
-MEgyek-mondta és rám kacsintott.
Intettem neki, majd ő kiment a nappaliból. Kentin vidáman nevetett.
-Aha. Te KEntin. Elfelejtettem valamit mondani. MEgyek, de nem ma-mondta Castiel, és valószínűleg becsapta az ajtót, Ken orra elött.
-Ez nem volt szép.
-Az lehet, de több okom is van, hogy itthon maradjak. Első nélküled nem megyek bulizni, második az első házassági évfordulónkon csak eled akarok lenni, három úgyse tud, olyan örömet szerezni nekem egy buli sem, mint amilyet te-mondta.
Megtámaszkodott a két oldalam mellett a kanapén, majd megcsókolt. Ajkai lejjebb vándoroltak a nyakamon. Mikor az az egyik kezével finoman megsimogatta a combom, már tudtam, hogy mit akar.
-Jaj ne kérle-mondtam, közben a kezembe temettem az arcom.
***
Miva eltakarta az arcát, én meg jót mosolyogtam rajta. Tudom, hogy mindig zavarba jön amikor ezt csinálom, de ha egyszer nem tudok betelni vele. Letérdeltem elé, és óvatosan a gömbölyödő hasára fektettem a fejem. Hallottam, hogy a szíve mennyire gyorsan ver. Azonban amire igazából kiváncsi voltam, az azok az aprocska rugások voltak, melyet a kisbabánk csinált. Éreztem ahogy mocorog. Felsohajtottam, majd felnéztem Mivára. Még mindig elrejtette az arcát.
-Miért zavar ennyire, ha kicsit hallgatozom a hasadnál?-kérdeztem nevetve.
-Ha bened növekedne egy élet, és én minden nap többször is hallgatóznék az milyen lenne?-kérdezte pirulva, bár tudtam, hogy nem ez a valódi oka, hogy zavarba van.
-Mikor szokod meg, hogy terhes vagy?-kérdeztem, miközben felültem a kanapéra.
Magamhoz húztam, ő meg a vállamba temette az arcát. Gyengéden simogatni kezdtem a hasát, mire izmai ellazultak. A macska lenne biztos dorombolna.
-Remélem kislány lesz-mondtam hallkan.
-Ritka, hogy egy férfi lányt szeretne elsőszülöttnek-súgta, de láttam rajta, hogy mosolyog.
***(másfél év múlva)
Álmosan keltem fel. Túl nagy volt a lakásban a csend. Felültem az ágyban, és Castiel sehol sincs. Kikászálódtam, majd átmentem a szomszéd szobába. Castiel ott állt a kis ágy mellett. Démon lépett oda hozzám. MEgvakartam a fejét, majd megkerestem Yorut és Start. A fekete farkas feltámaszkodva állt a kiságy mellett, míg testvére az ágy elött feküdt.
-Olyan jó, hogy ilyen szeretni való családom van-mondtam hallkan.
Castiel felém fordult, majd szélesre tárta a karjait. Én minden teketória nélkül oda mentem hozzá, mire jó szoros ölelésbe zárt. Karjai közt néztem ne a kiságyba, ahol békésen aludt a lányunk.
-Annyira hasonlít rád-mondta Castiel.
-Még jó, hogy a te génjeidből is van benne valami, ami látszódik is rajta-nevettem.
-A bal szeme tudom. Azonban egyértelmű, hogy kire ütött a vörös hajával, és felemás szemével. Anyja lánya-súgta a fülem Cast.
Finoman megböktem az oldalát.
-Most minden viccnélkül mondtam-mondta durcásan.
.Én meg sajnos minden vicc nélkül mondom, hogy elfogsz késni, ha nem adok neked reggelit-mondtam.
Kibontakoztam az öleléséből, majd maagam után húztam a földszintre. Összeütöttem valami reggelit, majd miután mind a ketten megreggeliztünk elköszöntem Casttol.
-Siess este haza-kértem az ajtóban állva.
-Ez alap. Két kincset haygok itthon három vérebbel, de még így is aggódom miattatok-mondta, majd elköszönt, és elment a boltba.
7.fejezet
Ennyit a békés napokról
(Cast)
Az utcákon csend volt, de nem csodálkoztam rajta, mivel ebédszünet volt mindenhol.
-Na már azt hittem elcsábítottak!-nevetett Kentin, mikor beléptem.
-Jó, hogy eszembe juttattad.
Elővettem a mobilom, majd írtam egy SMS-tMivának, ezzel az üzenettel:”Mindketten hiányoztok. Jó étvágyat az ebédhez”
A válasz nem érkezett azonnal, ebből arra következtettem, hogy Miva nincs telefon közelben.
-Mit vigyorogsz?-kérdeztem Kent.
-Majd megtudod. Te is mindjárt vigyorogni fogsz-válaszoltam, majd eltűnt a szinti résznél.
Nem értettem mire gondol. Levettem a kabátom, majd indultam hátra az irodába. Alig nyitottam ki az ajtót, valami nekivágódott a lábamnak.
-Kira!-kiáltottam fel meglepettem, mikor megláttam a kislányom aki éppen azon volt, hogy felborítson örömében.
Leguggoltam, majd fél kézzel felkaptam a földről, és a karomra ültettem. Rögtön a nyakamba csimpaszkodott.
-Apu, apu!-kiabálta boldogan.
-Még mindig hiányzunk?-kérdezte Miva, amikor beléptem az irodába.
-Ti még akkor hiányoztok, ha velem vagytok, egészen addig amíg mind a kettőtöket a karjaimba nem zárhatom-válaszoltam jókedvűen.
Ledobtam az ebédemet tartalmazó zacskót az asztalra, majd Miva felé nyújtottam a másik karom, hogy öt is áttudjam ölelni. Percekig álltunk így, és ha a gyomrom nem kordul meg akkor talán tovább is.
-Gyere Kira hagyjuk aput enni-mondta Miva nevetve.
Átvette a csöppséget, majd leült vele az asztalra. Kihúztam a székem az asztal mögül, majd leültem velük szembe. Miközben ettem elnéztem őket. Számomra mind a kettő csodás látványt nyújtott, még ha külön is láttam őket, hát még ha együtt voltak. Nem véletlenül volt a háttér teremnek beállítva az a kép mikor Kira megszületett, és Miva először tartja a karjában. Persze tisztában voltam vele, hogy az én kis feleségemnek ugyan az a kép van, csak annyi különbséggel, hogy ott én tartom Kirát.
-Na és minek köszönhetem-e kellemes családi látogatást?-kérdeztem az utolsó falat lenyelése után.
-Kira nem bírta kivárni amíg haza érsz. Tényleg sokk van benne belőlem-kacsintott rám Miva.
-Még jó ,hogy két ilyen elbűvölő nővel élek együtt. Erről jut eszembe.
Felálltam, majd az íróasztalhoz mentem, és kihúztam a fiókot.
-Eredetileg a szülinapjára terveztem oda adni, de ez most jobb alkalom-mondtam, majd felhúztam Kirára a fekete kisméretű pólót amin a bolt logója volt.
-Akkor nekem is fel kéne venni a munkás rohát.
Miva a kezembe adta Kirát, majd előkotorta a felsőjét a szekrényből.
-Kicsit mintha nagy lenne-mondta, de megvonta a vállát.
Jókedvűen kezdtünk bele a délutáni műszakba. Kira mindig annak a karján csüngött aki a legjobban tetszett neki. Főleg Stellán, és Miván lógott, ami nem csoda hiszen mind a ketten a kasszában voltak, így több idejük volt mint nekünk, de többször láttam, ahogy Kentin, vagy Nathalien szabad idejében körül rajongja. Persze a vevőink örültek, annak, hogy Mivát újra látják a boltban, annak ellenére, hogy vörös haja miatt nem igen ismerték fel eleinte.
A zárás mint mindig most is gyors volt, aminek még jobban örültem, mint máskor. Kira elaludt a karomon, miközben lassan mentünk haza felé. A parkban három virgonc jószágunk köszöntött minket. Komolyan mondom, hogy amióta Yoru visszatért azóta Démont alig láttam otthon, mivel folyton kiszöktek. Miva eldobott egy botot ami után Yoru és Démon versenyt futottak. Star ott maradt mellettünk.
A botot Yoru szerezte meg. Boldogan ügetett vissza felénk, amikor hirtelen megmerevedtek a tagjai. Szemei kitágultam, és a bot kiesett a kezéből. Fehér testvére kétségbeesetten nézett fel Mivára, aki szintén lefagyva állt kicsit mögöttem lemaradva. A szél hirtelen feltámadt, ő pedig felemelte a fejét. Orrlyukai kitágultak, és tisztán hallottam, ahogy bele szippant a levegőbe.
-Cast jobb ha haza viszed Kirát- mondta halkan.
-Gyere te is-mondtam neki rosszat sejtve.
-Anyu!-szólalt meg váratlanul Kira.
A nyakamba csimpaszkodott, és könnyes szemmel nézett Mivára. A tekintetük találkozott. Nem tudom, mit láttak a másik szemében, de Miva biccentett, mire Kira rám nézett.
-Gyere haza!-mondtam Mivának, majd elindultam haza.
***
(Miva)
Castiel szerencsére hallgatott rám. Rohanó léptekkel indult el, karjában Kirával. Démon a hátuk mögött kocogott, én meg ott maradtam Yoruékkal. A szél kibontotta a hajam, én meg jobban éreztem a szörny bűzét. Egyáltalán nem lepődtem meg rajta, hogy itt volt a démon. Mikor terhes lettem Kirával, a hajam látványosan elkezdett vörösödni. Igaz már egy ideje lilás árnyalata volt, pont azért, mert lassan szivárgott vissza belém a mágiám, de látványosabb változáson mentem keresztül amikor Kirát a méhemben hordtam. Születése pillanatától fogva visszakaptam minden képességem. Érzékszerveim kiélesedtek, Hajam gyorsabban nőtt, mint ahogy kellett volna, és elég sűrűn keltem fel démon jelenlét miatt. Azonban megfogadtam, hogy nem vadászom démonra, csak ha a családom van veszélyben. Ezt a csajok is tudták, és elfogadták.
Megfordultam, és szembe néztem a démonnal ami megzavarta a nyugodt estémet. Ocsmány páncélos test, mely bűzlött a vértől, és a ráragadt mocsoktól.
-Na akkor lást meg, milyen az ha Mars tündérnek elrontják a kedvét-mondtam, majd átalakultam.
A démon össze rezzent, de ki lenne az aki a helyében nem ezt tette volna. A lávakőbot, és hatalmas szárnyaim megtették a hatásukat.
-Remélem tisztában vagy vele, hogy tönkre tetted a békés napjaimat?-kérdeztem, majd támadásba lendültünk.
8.fejezet
A legkisebb is számít
-Jó napot. Miben segíthetek?-kérdeztem a belépő vevőt.
-Jó napot. Úgy hallottam, hogy itt dolgozik Miva Swan. Őt keresem-mondta a férfi.
-Már több mint két éve nem ez a nevem, de én vagyok az-mondtam.-Miben segíthetek?
-Nem ismersz meg?-kérdezte, és le vette a nagy lencsés szemüvegét.
-Krisz?-kérdeztem amint fel ismertem.- Mi akarsz?
-Na tessék, ennyire nem örülsz nekem?
-Tudod anno nagyon megsértettél, tehát nem. Ha nem akarsz vásárolni akkor kérlek menj el-mondtam.
-Bocsánat. Mi szükség van rád a hegedűknél ha gondolod, átveszem a kasszát-jött oda hozzánk Stella.
-Köszi. Soha jobbkor-súgtam neki, majd mentem a hegedűkhöz.
Krissz persze követett, közben úgy csinált mint aki nézelődik. Volt osztálytársam, és egyben az első fiú aki tetszett nekem kicsit se feltűnően követett a tekintetével.
A hegedűknél, egy idős néni toporgott. Láttam rajta, hogy a hangszerek árán kis híján sokkot kapott.
-Jó napot Miva vagyok miben segíthetek?
-Jó napot. Tudja a kis unokám hegedül már egy ideje, de csak zeneiskolain. Mivel most már egészes hegedű kell neki, gondoltam veszek neki egyet a szülinapjára, de nem tudom, melyik volna az ami neki tetszene, és megengedhetem magamnak.
-Mennyit hajlandó rá szánni?-kérdeztem, mosolyogva.
-Max ötven ezret tudok rááldozni.
-Gondolom nem bánja, ha nem valami nagy márka, igaz?-kérdeztem.
-Csak szépen szóljon, és neki tetsszen. Mutathatok egy képet amin rajta van, hogy könnyebb legyen a kis hölgy dolga?-kérdezte.
-Megköszönném.
A néni kivette a táskájából a pénztárcáját, majd felém nyújtott egy képet. A lány magas, és karcsú volt. Haja világos barna, tehát a világos színű hegedűk kilőve. Gondolkozva néztem a képet, majd elindultam az olcsóbb hegedűk felé. A nénike tipegve követett.
Nagy gondban voltam. Ami illett volna a lányhoz az a néninek nagyon drága lett volna. Mivel a bolt érdeke is volt, hogy megtaláljam a megfelelő hangszert, tovább kerestem, és nem adtam fel.
-Megkérjek valakit, hogy hozzon egy széket?-kérdeztem vagy húsz perc után.
-Nem kell köszönöm. Nagyon reménytelen a helyzet?-kérdezte félve a választól.
-Nem csak, még nem néztem végig az összes hegedűt. Addig nem adom fel amíg nem találom meg!-mondtam.
Folytattam a keresést. Akadt olyan ami csak egy kicsit volt csak drágább a néni által megadott keretnél.
-Anyu, anyu!-szaladt felém Kira boldogan.
Kezében egy nagy fehér lap volt rajta a saját rajza. Büszkén mutatta meg nekem.
-Nagyon ügyes vagy-mondtam.-Nagyon szeretsz rajzolni igaz kicsim?-kérdeztem, közben lehajoltam hozzá.
A néni csak mosolygott rajtunk, Krisz meg-aki még mindig engem figyelt- nagy szemekkel állt. Kira átkarolta a nyakam, de nem akarta, hogy felvegyem. Menni akart rajzolni vissza, de ekkor meglátta a képet a kezemben. Kicsit elnézte, majd elrohant a sor végére és elkezdte vizsgálni a hegedűket.
Néhány másodperc múlva rohant vissza hozzám, és megfogta a kezem. Maga után húzott, majd óvatosan megütött egy dobozt az alsó polcon.
-Köszönöm Kira!-mondtam boldogan, mikor megnéztem a doboz tartalmát.
Egy egyszerű vörös hegedű volt benne, és az ára is pont jó volt, mivel több mint egy hónapja le volt akciózva.
Fogtam a dobozt, és intettem a néninek, hogy jöjjön velem. A képet vissza adtam neki, majd miután felültettem Kirát a pultra elővettem egy olcsó tokot. A néni nagyon boldog volt, hogy végül sikerrel jártunk.
-És még tortát is tud venni az unokájának-mondtam mosolyogva, miközben a kezébe adtam a tokot.
-Még egyszer nagyon köszönöm a segítséget. Neked is cukor falat-mondta Kirának, majd távozott.
-Szerintem ideje befűzni aput, egy vázlat füzetre, és egy színes ceruza készletre-mondta Kirának, miközben átkaroltam.
-Miért kell engem befűzni ilyesmire? Talán engedély kell ahhoz, hogy rajzolhass?-kérdezte Castiel.
-Nem most nem nekem kell. Kira ma sikeresen eladott egy hegedűt. Hozzá teszem előtte én majd félóráig kerestem azt a darabot-kacagtam.
-Na akkor már értem, hogy miért kell a színes ceruza. Szerintem zárjunk, és menjünk még el a boltba. Mit szóltok hozzá?
Kira Cast nyakába csimpaszkodott, ő meg körbe pördült vele. Kettejük nevetése hallatán melegség öntötte el a szívem. Annyira jó, hogy ők a családom.
9.fejezet
Nem hagyom!
Nem tudom, hogy mennyi edeje ültem már a földön, de az biztos, hogy az izmaim pattanásig feszültek voltak. Kira kicsit sem békésen aludt a hátam mögött. Lépéseket hallottam, majd az ajtó résnyire nyilt. Castiel nézett be rajta. Tekintetünk találkozott. NEm kérdezett semmit, csak halkan bejött, majd leült mellém, és átkarolta a vállam.
-Nagyon feszült vagy, és a kezed is remeg. Érzelvalamit igaz?-kérdezte végül.
Csak bolintottam. NEm akartam mondani neki, hogy egy démon van a házban. Yoru és Star elbújtak az emeleten, úgy, hogy a kellő pillanatban előugorhassanak. Démon feszült testtartással üllt mögöttem.
-Rossz házban próbálkozol- mondtam, mikor megláttam az árnyat az ajtó alatt.
A sötét csík megtorpant, majd közelebb került az ajtóhoz. Mint a ragadazó macska, úgy térdeltem fel. Kezeimmel megtámasztottam magam, közben összeszorítottam a fogaim.
Végig futott rajtam a mágia, de nem engedtem neki szabad utatt. A bal kezemen felizzott Mars jele. Testem megremegett. Odakint Yoru és Star felmordult. Castiel bizonytalanúl ment a kiságyhoz, hogy a karjaiba vegye Kirát, aki időközben felébredt.
-A lányomra fáj a fogad igaz?-kérdeztem a szobában sürősödő árnytól.
Az nem foglalkozott velem. Mikor végre bekuszott az ajtó alatt, alakot öltött.Csak egy szárnyas lélek rabló volt semmi több. A lányoktól tudtam, hogy ezek a lények mennyire alattamosak mostanában. Kihasználják, hogy a lányok nem tudnak betörni a hzakba. Áldozataik álltalában olyan kisgyerekek mint Kira. A város orvosai egy ismeretlen gyerek betegségre gyanakodnak, ami sorra öli meg a kisgyerekeket, de persze én tudtam, hogy a valódi oka a haláluknak az, hogy egy démon kiszívja a leküket, csak az életerjük miatt.
Kira és Cast felé lendül. Na azt már nem. Hagyom, hogy a mágia eluralkodjon a testemen. Hatalmas szárnyaim, ostorként csapják vissza a lényt, mire az felmordul mérgében. HAngosan sziszeg, majd rámveti magát. Még jó, hogy a szárnyaimat, nem csak repülésre használhatom. Két karjára csavarom a tollakat, majd amennyire tudom szétfeszítem azokat. Ő a láthatatlan csápjaival ptóbál megfolytani, de nem jött össze neki. Böröm égeti, még az auráját is.
-Mondtam, hogy rossz házba kopogtatsz!-szürtem a fogaim közt, majd nagyott taszítotam rajta.
Hála Yorunak, anélkül vágódtunk ki az emeleti folyosóra, hogy az ajtót, ki törtük volna. Egymásba marva bucskáztunk le a lépcsőn. Szárnyaim megfeszítettem, majd a démon két karjába vágtam azokat. Mint mindig most is örömmel töltött el, hogy a hatalmas szárnyak úgy alkalmazkodnak a harchoz, ahogy nekem jó. Csak gondolnom kellett rá és máris éles pengékké váltak az amúgy bársonyos tollak.
A démon sziszegett, de nem bírt szabadulni.
-Tisztító Grif tűz-suttogtam magam elé.
Az energiám nagy része átáramlott belé. Nem kell mondanom, hogy nem bírta elviselni azt a rengeteg tiszta erőt ami belé áramlott. Fájdalmas sikolyai után köddé vált.
Remegő tagokkal térdeltem az előszoba közepén Bár már nem olyan mértékkel, de a a Tisztító tűz ereje még mindig kifárasztott, ha egy másik testbe vittem át. Két kicsi kéz érintette meg a combom, majd két jóval erősebb karolt át.
Castiel a melkasához húzott, Kira meg befészkelte magát az ölembe, közbe a nyakamba csimpaszkodott. Miközben átkaroltam a kis testét, Cast úgy módosította az ölelését, hogy kirát is a karjaiba foghasa.
-Mostantól, kezdve már itthon se lesz nyugtod tőlük?-kérdezte Castiel hallkan.
-NEm tudom. Az biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy nektek bármi bajotok essen-válaszoltam, majd legyőzött a kirmerültség.
10.fejezet
Mi?!
A hétvégén még két démon próbálta megölni Kirát. Kezdtem nagyon kimerülni. Nem csoda, hogy hétfőn a boltban, inkább az irodába voltam, mintsem a vevői résznél. Kislányom az ölemben ült, és rajzolgatott, miközben én próbáltam nem elaludni, ami nem igazán sikerült.
-Hé Miva! Ébresztő! Kicsit mind a ketten elaludtatok-ébresztett Kentin.
-Hány óra?-kérdeztem.
-Már lassan hat. Azt hittem, hogy ti is haza mentetek.
-Mi? Ezt hogy érted?-kérdeztem, közben feljebb csúsztam a széken.
-Castiel már egy órája haza ment.
-Micsoda?-kérdeztem.
Valahogy nagyon rossz érzés fogott el. Ezt valószínűleg Ken is látta rajtam, mert fel állt, majd a kabátomért nyúlt.
-Gyere haza viszlek titeket.
Kentin felsegítette Kirára a kabátot, majd kiléptünk az irodából. A boltban, már csak mi voltunk, így nem kapcsoltuk fel a villanyt.
Kint fújt a szél, de szerencsére nem kellett attól félnem, hogy a lányom megfázik. Ken bezárta az üzletet, majd elindultunk a parkoló felé.
-Hát ti hova készültök?-kérdezte váratlanul Castiel.
-Éppen haza akartam őket vinni, mivel azt hittük, hogy te már otthon vagy-válaszolta Ken.
-Aha, ha nem bánod akkor veletek tartanék-mondta Cast, és átkarolt.
Valami nem stimmel, ezt rögtön kiszúrtam. A kocsiba beülve, enyhe levendula illatra lettem figyelmes. Kentin elvileg utálja a levendulát. Akkor honnan jön?
-Köszi-köszöntem el a ráctól, mikor kiszálltunk a kocsiból.
Cast csak intett neki, majd kinyitotta az ajtót.
Miután lefektettem Kirát, fáradtan mentem a nappaliba, ahogy Cast tévézett. Nem kérdeztem, hogy merre járt, inkább csak leültem mellé, és hozzá bújtam. Beleszippantottam az illatát, és ekkor két dolog miatt is ledöbbentem.
Az egyik, az az volt, hogy Castból jött a kocsiban érzett levendula illat, a másik, okom a döbbenetre az volt, hogy megláttam a nyakát.
-Ki szívta ki a nyakad?-kérdeztem tőle.
Izmai megfeszültek, majd elhúzódott tőlem. Testtartása arról árulkodott, hogy vívódik magában.
-Castiel...
-Inkább ne kérdezd meg. Eleget gondolkodtam az elmúlt egy órában erről.
Percekig nem szólt csak felállt, majd a kandallóhoz ment.
-Miva, én... megcsaltalak-mondta.
Azt hittem rosszul hallok. Néztem a hátát, és reménykedtem abban, hogy mindjárt közli velem, hogy csak viccelt. Ám testtartása mást mutatott, és ahogy a szemembe nézett láttam, hogy igazt beszél.
-Nem kérlek arra, hogy bocsájts meg, mivel sajnos nem tudom tagadni, hogy ezt az egy alkalmat mennyire élveztem. Azonban annyit tudnod, kell, hogy nem a csajt, csak a testét élveztem.
-Mintha ez változtatna a tényen, hogy megcsaltál-mondtam halkan.
Castiel nem szólt, csak vissza fordult.
-Hát jó-mondtam, majd felálltam.
Felmentem a szobánkba, majd miután összeszedtem az ágyneműimet, fogtam magam, és átköltöztem Kirához. Bezártam az ajtót, majd halkan sírni kezdtem. Nem akartam elhinni. Castiel megcsalt, és ráadásul nem is tagadja. Ezek után hogy bízzak meg benne?
11.fejezet
Fájdalmak, és ébredés
Eltelt egy hét, és Castiel még csak hozzám se szólt. A szívem, és lelkem darabokban. Este követ estét, és én csak nyeltem a könnyeimet.
Minden estét Kira szobájának padlóján töltöttem, aminek az lett a következménye, hogy a gerincem megfájdult, de nem érdekelt. Láttam a lányomon, hogy észre vette, hogy valami nincs rendben.
Minden este felült Cast ölébe, és próbált, minket közelebb ültetni egymáshoz, de Castiel meg se mozdult. Legalább az ő kedvéjért csinált volna valamit.
Semmi. Csak ült, és nézte a kicsit, aki nagyon elszontyolodott. Kira napközben vidáman nevetett velem, de este. Sírni tudtam volna a keserűségtől ami a szemében volt. Hogy lehet ennyire bunkó a saját lányával?
-Gyere Kira. Ideje lefeküdnöd-mondtam neki.
Minden szó nélkül jött át a karomba. Ahogy a nyakamba fúrta az arcocskáját, éreztem, hogy a könnyei folynak. Tehát, ő sincs jobb állapotban mint én. Befektettem az ágyába, majd elmentem letusolni, és én is lefeküdtem. Egyikőnk se várt volna nagy csodát, csak egy jó szót, vagy szívből jövő ölelést. Ha Castiel úgy állna elém, hogy látom rajta, hogy őszintén kér bocsánatot rögtön megbocsájtanék neki, de ő ezt nem tette meg.
Megint sírva aludtam el.
***
(Cast)
Halkan benyitottam Kira szobájába. Yoru rögtön rám nézett, de nem érdekelt a mérges tekintete. Éppen csak ránéztem Kirára, majd letérdeltem a földre. Miva szuszogva vette a levegőt. Arcán láttam, hogy sírt. Tehát jól hallottam. Letörlök egy könnycseppet a szeméből, majd fel állok.
„-Miért nem kérsz bocsánatot?”-kérdezi Yoru.
-Mert nem érdemlem meg, hogy megbocsájtson nekem.
Nem vártam meg a válaszát. Mivának jobb ha én nem vagyok mellettük. Nem tudom, hogy ha legközelebb adódik egy ilyen alkalom akkor nem fogom- e megtenni megint.
Átmék a szobámba. Annyira üres, de tudom, hogy ezt magamnak köszönhetem. Befekszem a hideg ágyba, de nem birok elaludni.
Forgolódom az ágyba, majd előveszem a telefonom. A hátterem néztem percekig, majd megkerestem a többi képet is. Sorra haladtam vissza felé. Több száz képen csak Kira és Miva volt. Azután eljutottam ahhoz amikor Kira megszületett. A kórházi képek után következőkőn, már csak Miva volt.
Egyik képet sem töröltem ki soha se. Ahogy néztem a róla készült képeket rá jöttem, hogy egy iszonyú nagy barom vagyok. Az esküvői fotóknál már elég rendesen szidtam magam. Hosszas nézelődés után eljutottam az első közös képünkhöz.
Miva szeme csillogott, ahogy az enyém is. Mivel ez a suliban készült, így a háttérben iskolai szekrények állnak.
-Basszus!-mondom, majd kiugrok az ágyból, és vissza megyek a lányom szobájába.
-Miva! Kérlek ébredj. Beszélnünk kell-rázom fel óvatosan
12.fejezet
Egy megérdemelt pofon
Arra ébredtem, hogy kegyetlenül szomjas vagyok. Ajkaim kiszáradtak, és nagyon fáztam. Kinyitottam a szemem, és körbe néztem. Megnyugodva feküdtem vissza, de ekkor feleszméltem.
Riadtan ültem megint fel, és körbe néztem. A közös szobánkban voltam, de egyedül. Rajtam Castiel takarója volt, de ő sehol se.
Kikászálódtam az ágyból, és elindultam a konyhába. A ház sötét volt, de konyhában égett a villany. Ahogy beléptem megpillantottam Castielt. Előtte, egy pohár víz és töménytelen mennyiségű fénykép volt. Láttam még néhány albumot, amibe éppen pakolgatta a képeket. Megpróbáltam csendben elosonni mellette, de egy deszka megreccsent a talpam alat.
Ő rögtön felém fordult.
-Miva! Jaj de jó, hogy végre magadhoz tértél-mondta, és fel pattant.
Mielőtt elért volna, megtorpant. Szóval nem akart megölelni. Néztem rá, de ő csak lehajtotta a fejét, és nem nézett rám. Megkerültem, majd öntöttem magamnak egy pohár vizet. Végig háttal áltam neki, miközben ittam.
-Beszélhetünk?-kérdezte végül.
Majdnem eldobtam a poharat, annyira meglepődtem.
-Mit szeretnél?-kérdeztem végül.
-Szeretném ha megbocsájtanál. Nincs mentségem arra amit tettem. Nem akarok magyarázkodni, de nagyon sajnálom. Az elmúlt két hétben rájöttem arra, hogy mennyire szükségem van rád. Ha nem bocsájtasz meg akkor elfogadom és kilépek az életedből, de ha...
-Miért kéne megbocsájtanom, ha nem gondolod komolyan?-kérdeztem.
Castiel felemelte a fejét, és a hátamra nézett. Tekintete tele volt fájdalommal. A konyha ablakában meglátta, hogy őt nézem.
-Komolyan gondolom ezt a bocsánat kérést-mondta engem nézve a tükörképen keresztül.
Vártam, de ő nem mozdult. Keserű mosolyra futott a szám, majd megráztam a fejem.
-Nem. Te nem gondolod komolyan-mondtam, majd megfordultam, és kiakartam menni, de ő megfogta a karom.
-Komolyan gondoltam-mondta.
-Miért nem tudom elhinni?-kérdeztem, de nem néztem rá.
Igen elakartam hinni, hogy tényleg bocsánatot akar kérni, de jelen pillanatban nem éreztem, ezt komolynak.
***
Miva mit vársz?-kérdeztem magamtól.
Megtehette volna, hogy kihúzza a kezét az enyémből, mert nem fogtam nagyon erősen, ráadásul nagyon le volt fogyva. Ez részben annak volt köszönhető, hogy egy hétig betegen feküd, részben pedig annak, hogy az ideg miatt nem bírt enni.
Valamire várt, de hogy mire azt nem tudtam. Dúlt bennem a csata. Magamhoz akartam ölelni, de féltem, hogy nem örülne neki. Láttam, hogy a szavaimnak nem hisz, de ez teljesen jogos volt.
Felsóhajt, majd kihúzza a kezemből a csuklóját. Utána nyúlok, de az utolsó pillanatban visszahúzom a kezem.
-Tatok tőle nem tudom elfogadni jelen pillanatban a bocsánat kérésed-mondta halkan.
-Miva, kérlek hallgass meg!-kérem.
Ő villám sebességgel megfordul. Keze nagyot csattan az arcomon. Nem fogom meg a kezemmel, hiszen jogos volt tőle. Ég az arcom a szégyentől. Igen szégyenkezek a saját viselkedésem miatt. A fájdalom könnyei gyűlnek a szememben, de nem akarom letörölni.
-Miért vagy ennyire hülye?-kérdezi Miva pedig azt hittem, már rég fel ment az emeletre.
Felnézek rá. Tekintetünk összekapcsolódik.
Nem tudom, mi ütött belém. Elkezdtem zokogni, közben szorosan a karjaimba zárom Mivát.
-Sajnálom-mondom neki.
Elakartam engedni, hogy hadd menjen, de ekkor gyenge karjai átkarolták a hátam, és ő volt az aki közelebb húzta magát hozzám.
Hogy én mekkora barom vagyok. Csak arra várt, hogy átöleljem. Kira is mindig erre vágyik a legjobban. Miért lepett meg, hogy az anyja is pont úgy érez. Annyira hasonlítanak egymásra. Kis híján tönkre tettem mind a kettőjük életét. Kirájét azért, mert majdnem elvettem tőle azt a lehetőséget, hogy boldog családban nőjön fel. Miváét, meg azzal tettem, majdnem tönkre, hogy magára hagytam.
Tudom nagyon jól, hogy Mivának milyen gyerekkora volt. Soha nem kapott semmiféle szeretettet, a nevelő szüleitől. Mindig csak bántották, és nem csak szóban. Jacob a nevelő apja elég sűrűn verte is. Jól ismertem az összes sebet Miva hátán, és vállain, amit az az örült okozott rajta.
Tisztában voltam vele, hogy az első fiú aki tetszett neki, mennyire csúnyán átvágta, azzal, hogy egy iskolai bálon- amin ők kezdték volna a nyitótáncot- nem jelent meg.
-NE haragudj-mondtam neki, de mivel még mindig a könnyeim nyeltem, nehezen volt értelmezhető a mondatom.
-Hülye-mondta.
Kicsit eltolt magától, majd beletúrt a hajamba, és megcsókolt.
***
Castiel felkapott a karjaiba, majd lassan megpördült velem, de a csókot nem szakította meg. Amennyire csak tudtam magamhoz húztam. Újaim ropogtak, amiből arra következtetem, hogy elég régen nem mozgattam meg őket. Arcomon éreztem ahogy Cast könnyei végig folynak.
-Nagyon szeretlek-mondta mikor végre hagytuk a másikat levegőhöz jutni.
-NE legyen több ilyen!-kértem.
-Hozd a bilincset! A rabod akarok lenni-mondta.
-Vigyázz, mert a szavadon foghatlak. Azonban volna egy kérésem-mondtam, és lesütöttem a szemem.
-Mi lenne az?-kérdezte, közben a nyakamba fúrta az arcát.
-Khmm- krákogtam, mire felnézett.
Valószínűleg kiolvashatta a vörös arcomból, hogy mire gondolok, mert elnevette magát.
-Én is vágyom rád-súgta, közben a pólóm alá nyúlt, és végig simított a bőrömön.
Borzongás futott végig a hátamon, ami arra késztetett, hogy megint Cast nyakába csimpaszkodjam. Persze már nem kellett biztatnom. Felkapott a karjaiba, majd elindult velem a lépcsőn felfelé. Játékosan simogatni kezdtem a hátát, mire rajta is borzongás futott végig.
-Nagyon szeretlek-mondta, miközben az ágyra fektetett.
-Bizonyítsd be és elhiszem- kacérkodtam vele.
-Kérése számomra parancs asszonyom-mondta és megszabadított a pólómtól.
Hosszú idő óta ez volt a legjobb esténk, amit együtt tölthettünk.
13.fejezet
Ilyen egy boldog család
Másnap fázósan, ébredtem Kira kacagására. Eleinte nem akartam elhinni, hogy ami az előző este történt nem csak álom volt, de a lányom kacagása biztosított arról, hogy nem álmodtam. Felültem, és rögtön meg is borzongtam, ahogy a takaró lecsúszott rólam. Tekintetemmel a pólóm kerestem amit meg is találtam az ágy mellé ledobva.
Felvettem, majd átmentem a másik szobába. Castiel éppen az ágy alatt volt félig, így csak a lábait láttam. Kira kimászott mellette, majd elindult a szekrény felé, és bebújt.
-Na várj csak, ha egyszer kimászom innen úgy megcsikizlek, hogy sírni fogsz a nevetéstől-mondta Castiel, miközben kibujt az ágy alól. Tekintetével kereste Picurt, majd miután észre vette a felgyűrt szőnyeget, csendben a szekrényhez lépett, majd hirtelen kinyitotta.
-Meg vagy!-kiáltotta, közben Kirát a vállára kapta.
Picur sikított, és rúgkapált, de Castiel szorosan tartotta, így nem eset le. Halkan kuncogtam, mire mind a ketten felém fordultak.
-Anyu!-kiáltotta Kira, és mikor Cast letette boldogan szaladt felém.
-Jó reggelt-mondtam, közben felkaptam.
Boldogan kapaszkodott a nyakamba. Arcán széles mosoly szaladt át, és ott is maradt.
-Bocsi, ha felébresztettünk, mondta Cast, és átkarolt mindkettőnket.
-Semmi baj. Ilyen csatazajra szívesen kelek máskor is-nevettem.
-Akkor jó ha nincs baj-mondta Castiel, és belefúrta az orrát a nyakamba.-Olyan jó így állni-súgta a fülembe.
Kira nyilván egyet értett vele, hiszen egyik karjával Castott, másikkal pedig engem ölelt át. Most két számomra kellemes illat vett körül. Az egyik a lányomé, a másik a férjemé.
Mint a drog úgy hatott rám ez a két illat. Hasonlítottak egymásra, de még is mások voltak.
-Bakker -mondtam halkan.
-Baj van?-kérdezte rögtön Cast.
-Nem csak a szokásosnál jobban érzem az illatotok. Kicsit elkábítotok-vallottam be.
-Legalább a karjaink közt ájulsz el-mondta Cast nevetve, de azért kicsit elhúzódott tőlem.- Na ki jön reggelizni?
-Én!-kiáltotta Kira, és már lent is volt a kezemből.
Castiel nevetett, majd megfogva a kezem lementünk a lépcsőn. Persze nem hagyta, hogy én csináljam a reggelit. Hamar össze hozott egy pár szendvicset. Mikor végzett Kirát az ölébe vette, hogy fel érjen a pulthoz, és elénk húzta a tányért.
-Jaja de csuki-kacagtam a zöldség figurákon.
-Ugye? Még Lystól tanultam anno. Akkor még csak nevettünk rajta.
-Miért?
-Azért, mert mikor megtanította, azt mondta, hogy ha lesz gyerekem ezekkel a kis figurákkal rátudom venni, hogy meg egye a zöldséget. Akkor még elküldtem a p***-be. Ha valaki akkor azt mondja, hogy alig hét év múlva, reggelit készítek a feleségemnek, és a majdnem két éves lányomnak, biztos képen töröltem volna-kacagott.
Megráztam a fejem, de azért vele együtt nevettem.
-Hát nem gondolkoztál azon, hogy egy boldog család tagja légy?-kérdeztem.
-Egy olyan boldog családé, amelyiknek a boldogságát, majd nem haza vágtam-mondta szemlesütve.
-Szerencsére ott van a majd, és a nem szó.
-Igen szerencsére tényleg egy boldog család tagja vagyok-nézett fel rám.
Ahogy össze találkozott a tekintetünk, mind ketten elmosolyodtunk, majd megfogtuk a másik kezét. Kira persze ez idő alatt a kezecskéi közé vett egy jó nagy szelet kenyeret és édesen majszolni kezdte. Igen ez az én családom.
14.fejezet
A Fuvolás Herceg vs Tenger hangja
Egy szeles estén riadtan ültem fel. Kint tombolt a szél. Star mellettem ült az ágyon és engem nézett.
-Baj van?-kérdeztem.
„-Amennyire csak tudsz siess! És legyél halk. Nem ébreszthetjük fel Yorut!”
Star ritkán szól közvetlenül hozzám, de akkor mindig nagy a baj. Óvatosan kiszálltam az ágyból, majd lementem az emeltről, és a földszinten átalakultam. Az ajtó halkan kattant mögöttem, ahogy a hátsó kertbe mentem.
Míg én a magasból Kerestem a démont Addig Star villámsebességgel futott. Sokkal gyorsabb volt mint Yoru, de nem is csodálkoztam rajta, hiszen az ő mágiája a villámok erejében rejlett.
Nem messze a partól megláttam a lányokat. Mind egy férfival álltak szembe.
-Nélkülem el ne merjétek kezdeni!-kiáltottam rájuk, közben leszálltam előttük.
-Jó, hogy jössz Mars Tündér. Éppen most említettünk meg a mi kis pökhendi hercegünknek.
-Nem vagyok pökhendi, csak elvárom, hogy tiszteljetek!-kiáltotta a férfi!
-Ne szólj bele ha beszélgetünk!-kiáltottam.
-Nővérem ne hergeld! Nem tudod, hogy mire képes-mondta Tifani.
-Így van ne hergelj! Mert nem tudod, hogy mit csinálok ha felbosszantanak!
Komolyan mit képzel magáról? Ideges szétnyitottam a szárnyaimat és csaptam vele egyet. Éreztem ahogy a lányokat pajzs veszi körül ettől a kis mozdulattól. Tehát az ösztönöm valami sejt amit én nem. Ez nem túl jó jel.
A férfi elrúgta magát a szikláról, amin eddig állt, majd köpönyegét kitárva a levegőbe emelkedett. Csak figyeltem, ahogy a semmiből elő varázsol egy fuvolát, majd a szájához emeli. Mikor a dal elkezdődött nem akartam a fülemnek hinni. Inuyasha Change the Word száma (Change the World) volt fuvolán.
A lányok elhúzták a szájukat. Éreztem, hogy a pajzsom gyengül, majd egy nem várt pillanatban megsemmisült.
Min a nyolcan a fülünkhöz kaptunk, majd a földre rogytunk. A fuvola hangja nem csak a dobhártyánkat sértette. A fejem majd szét robbant, pedig csak egy számot ismételt meg már sokadjára.
-Elég hagyd abba!-sikította Iris, Melody és Viola egyszerre.
Fájdalmasan néztem fel, de nem bírtam megszólalni. Minden tagom sajgott és a rosszulléttel küzdöttem.
A férfi levegőt vett, hogy újra kezdje a dalt, de ekkor egy másik dallam ütötte meg a fülünket. Lágyabb és vidámabb volt, és sokkal jobban éreztük magunkat tőle.(Legend Of Mermaid)
-Nanairo no kaze ni fukarete tooi misaki wo mezashiteta
Yoake mae kikoeta MERODII
Sore wa totemo natsukashii uta -kezdődött a szöveg, amjd egy lány tünt fel mikrofonnal a kezében, és folytatta:-Higashi no sora he to habataku toritachi
Saa takarajima ni nukeru chikamichi.
Nanatsu no umi no rakuen
Arashi no yoru no ato ni wa ai wo tsutaeru tame inochi ga mata umareru
-Hajd abba!-kiáltotta a férfi a füléhez kapva.
Nanatsu no kuni no MERODIA
Daremo ga itsuka wa koko wo tabidatsu hi ga kitemo
Watashi wa wasurenai
Yukkuri to kumo wa nagarete niji no hate ni kiete itta
Hoshitachi wa shinju no you ni
Tsuyoi hikari hanachihajimeru
Minami no sora kara kikoeru kuchibue
Sou otona ni naru toki ga kiteita
Kiseki wo meguru bouken
Yasashii haha no negai wo mune ni idakinagara daremo ga tabi wo shiteru
Hoshi furu yoru no FANTAJIA
Afureru namida to inori dare ni mo wakaranai
Mirai wo terashiteru
Nanatsu no umi no rakuen
Arashi no yoru no ato ni wa ai wo tsutaeru tame inochi ga mata umareru
Nanatsu no kuni no MERODIA
Daremo ga itsuka wa koko wo tabidatsu hi ga kitemo
Watashi wa wasurenai
Kiseki wo meguru bouken
Yasashii haha no negai wo mune ni idakinagara daremo ga tabi wo shiteru
Hoshi furu yoru no FANTAJIA
Afureru namida to inori dare ni mo wakaranai
Mirai wo terashiteru.
A lány befejezte a dalt, majd megállt előttem, és felhúzott a homokból. A férfi közben eltünt, de nem is bántam.
-Köszi-mondtam a lánynak.
-Nincs mit. Ha a zene káros hatással van az emberek akkor jön a Tenger hangja-mondta nevet.- Amúgy Lexy vagyok-mutatkozott be.
A lányok Tifa kivételével, mint megdöbbenve nézték a kék hajú lányt. Ezek szerint ők ismerték valahonnan.
15.fejezet
Amit sokan nem gondolnak Castról
Kira vidám kacagása töltötte be a tengerpartot. Mivel március közepe volt, így lejöttünk a partra a családdal. Nem számítottunk rá, hogy Lysander is itt lesz, de mikor összefutottunk vele nem hagytuk, hogy elmenjen. Hiába a minket szűk kis családi körünkbe hagyni, nem mehetett el, mivel Kira rá csimpaszkodott a lábára.
-Ahhoz képest, hogy menni akart, jól el van Kirával- jegyezte meg halkan Cast.
-Igen. Amúgy nem tudod, hogy miért olyan szomorú mindig?-kérdeztem.
-Hát ez nagyon hosszú történet, ami pont azelőtt történt, hogy te a suliba jöttél volna. Volt egy lány akit nagyon szeretett, és ez viszont is igaz volt, de egy nap a lánynak el kellet mennie. Több év telt el, és annak ellenére, hogy megígérte, hogy vissza jön nem így történt. Lys azóta nem kezdett másik kapcsolatot, mivel senkivel se találta meg a közös hangot, csak veled.
-Velem?
-Igen veled, de rád nem tud, úgy tekinteni, mint egy barátnőre, csak mint a húgára.
-Ennyire nyíltan tudtok beszélgetni erről?-kérdeztem, de nem lepődtem meg ezen.
Castiel csak bólintott.
A tengeri levegő hátra fújta a tincseimet, én meg a szél irányába fordultam. A friss sós levegő átjárta minden ideg szálam. Éreztem a tomboló ösztönt, hogy tárjam ki a szárnyaimat, de nem engedtem a kísértésnek. Szemem sarkából láttam, hogy Kira is hasonló képen áll egy pillanatig. Ő is élvezte a szelet, de mikor Lysander felkapta, nem bírt tovább ott maradni.
-Tusos, hogy pont ugyan azt csinálta amit te?-kérdezte Castiel.
-Láttam. Nagyon nagy az a esélye annak, hogy ő is harcos lesz-mondtam szomorúan.
Ha valamit nem akartam az az volt, hogy Kira harcossá váljon. Néztem ahogy kergetőzött a fogadott bátyával, és elöntött a félelem. Mi lesz ha egy nap neki is elő tűnik az ereje?
Cast magához húzott, és rám mosolygott. Érezte, hogy mi zajlik le bennem, de nem hagyta, hogy elnyomjon a kétségbe esés. A vállára hajtottam a fejem, és csak hallgattam a tenger zúgását. Percek teltek el.
A hangokból ítélve arra következtetésre jutottam, hogy Lys és Kira éppen homok várat építenek. A távolból paták ütemes kopogását hozta a szél. Eleinte nem zavart, de mikor közelebbről szóltak kinyitottam a szemem, és jobban ráfokuszáltam az állatra. Fejem felé fordítottam, és kerestem a tekintetemmel. Végül megláttam.
A vízben ügetett, és látszott rajta, hogy élvezi a kis kimozdulást. A hátán ülő alakot szinte azonnal elismertem, bár csak egyszer láttam. Tenger Hangja volt vagy más néven Lexy.
-Úgy látom mindjárt jön egy ismerős-mondtam Castnak.
Arra nézett amerre én, de ő csak a távoli alakot látta.
-Ismerem?-kérdezte.
-Nem tudom a csajok két nappal ezelőtt azt mondták, hogy ismerik, de hogy te ismered e azt nem tudom-mondtam.
-Na halljam a nevét!
-Lexy- mondtam ki.
Éreztem, ahogy Castiel izmai megfeszülnek. Hátra néztem, és láttam a döbbentett a szemében.
-Hogy mondtad?-kérdezte.
-Lexy. A neve Lexy. Valami baj van?-kérdeztem.
-Nem nincs, vagyis nem tudom. Lysander ,Kira! Idejönnétek?-kérdezte.
Persze a két hívott fél nem hallotta, ezért füttyentettem egyet. Kira mint mindig most is felfigyelt erre, és oda jött hozzánk
-Na mi a baj?-éppen megakartuk építeni a világ legnagyobb homokvárát amit egy majd nem két éves megtud csinálni-mondta Lys.
-Aham, de lehet, hogy tudok jobbat is a számodra, mint egy homokvár építése, amit én fogok befejezni a lányommal. Te itt maradsz! Miva neked meg lakat a szádon, mondta, majd felkapta Kirát, és a levegőbe dobta.
Persze a lányunk boldogan kacagott.
-Ennek most éppen mi a baja?
-Fogalmam sincs.
Néztem a férjem, és a lányom ahogy játszanak. Időközben a patadobogás hangosabbá vált. Star boldogan felvonyított, mellettem, ahogy megérezte a közeledő szagát. A válasz egy hangos nyerítés, majd a paták lépteinek megsorozódása volt.
-Hó ha vigyáz azzal a szép lóval, mert eltapossátok a lányom homokvárát -kacagtam, ahogy a lovas közelebb vágtatott hozzánk.
-Arra azért figyel Villám, hogy ne taposson valamit-kacagott a lány is, közben megállította a lovát.
Összefogta a kantárt, majd leszállt a ló hátáról. Megigazította fekete hosszú ruháját, majd felénk fordult.
Szája nyitva maradt, ahogy meglátta Lysander. Ahogy a bátyusra néztem láttam, hogy is meglepődött.
-Lys?-kérdezte reménykedve.
-Lexy?-kérdezte Lysander.
Nem tudom meddig álltak így, de végül egymás karjaiban kötöttek ki. Csak néztem őket, majd mikor megcsókolták a másikat leesett, hogy Lexy az a lány akit Cast emlegetett.
-Szóval még is csak vissza jött- súgtam Castnak, mikor mellém lépett.
Ő nem szólt semmit, csak nézte a barátját. Kira meghúzta a pólóm, én meg felvettem.
-Annyira hiányoztál-mondta Lys, mikor végre levegőt vettek.
-Te is nekem.
-Hé nekem már nem is köszönsz?-kérdezte Cast.
-Jaj ne már megint kezdi?-kérdezte Lexy.
-Nyugi, már rég lehiggadt-mondta Lys rám kacsintva.-Amúgy honnan ismered Mivát?-kérdte.
-Hát néhány este folyamatosan együtt partizunk-mondta és közben megfordult Lysander karjaiban.
-Inkább csak te-válaszoltam a fülem masszírozva.
-Démon hajtás mesterfokon?-kérdezte Lys, mire Lexy meglepődött.
-Jaj ne is említsd. Lassan füldugót kéne használnom, amiatt a nyavalyás Herceg miatt-morogtam.
-Annyira nem lehet rossz. Viszont, mióta vagy tündérke Lexy?-kérdezte Lysander.
-Erre inkább nem válaszolok... Honnan tudud, hogy micsoda ő?
-Az egész osztály titka volt, hogy néhányan tündérekként ölik a démonokat esténként. Le vagy maradva öt évvel-kacagott Cast.
-Vöröske kérsz egy pofont?-kérdezte.
-A pasid mondta már, hogy lehiggadtam. Bocs, de most kihagynám. Kira befejezzük azt a homokvárat vére?-kérdezte Castiel a lányunktól.
-Lizi is jön!-mondta picur.
-Nem vagyok Lizi!-morogta Lysander.
-Lizi, Lizi, Lizi!-sikította Kira, és leszállt a kezemrőm.
-Ha Lizinek hívsz nem megyek veletek húgi-mondta Lys.
Kira elkezdte húzni a lábát, így kénytelen volt velük tartani. Lexyvel ott álltunk egymás mellett és csak néztük őket. Láttam a lányon, hogy a két pasi viselkedése zavarja.
-Castielel mi történt? Nem az a bunkó fiú már aki minden nőt letaperolt aki hagyta magát-mondta váratlanul.
-Merje csak megtenni. Tudja, hogy mekkora fájdalmat okozna azzal-válaszoltam mosolyogva.
Lexy rám nézett, én meg csak hátra hajtottam egy tincset a fülem mögé.
-Sokan nem gondolnák, hogy Castielnek mennyi tulajdonsága van amit nem is ismertek-mondtam, mikor láttam, hogy Lexy az ujjamon lévő gyűrűt figyeli.- Gondolom az alapján az ismereteid alapján amit tudsz Castról, nem hinnéd, hogy jó apa lenne. Igazam van?
-Castiel mint apa? Na ne! Ez az év vicce nem tudom elképzelni, hogy apa legyen- nevetett Lexy.
Csak mosolyogtam, és elő vettem a telefonom. Kikerestem a hátterem a mappákban, majd felnagyítva m
egmutattam Lexynek. A lány abbahagyta a nevetést, és csak a képet nézte.
-Ez Castiel?-kérdezte végül.
-Mondtam, hogy nem gondolnád róla-mondtam, majd hagytam hadd nézze meg a többi képem is.