Fény a sötétben

1.fejezet 

Egyedül

 

Fáj a hátam, a szám fel van repedve, és vesztésre állok. Ellenfelem elégedetten néz rám. Tudja, hogy ő az erősebb.  NEm fogok meghátrálni, hiszen megesküdtem, hogy erőmet az emberek megmentésére használom, nem pedig a saját életem megmentésére.

-Nem adod fel? A farkasod nem fog rajtad segíteni hiszen félholtra vertem már. Minek védesz egy olyan jelentéktelen fajt mint az emberiség? Max csak áplálkozásra jó az erejük semmi másra-mondja elégedetten.

Nem válaszolok, csak nézek rá. A felhők elkúsznak az égen, és a szemembe világít a hold. Felnézek rá.

Telihold van. Ahogy nézem érzem, hogy testem sebei -a szám kivételével- mind begyógyulnak, erőm viszatér. Látom a szemem sarkából, hogy Yoru- a farkasom- szintén érzi a Hold gyógyító hatását. Az ellenfelem nem vette észre ezt a változást, ezért továbra is úgy csinálok, mint aki nagyon kimerült.

-Itt a vége!-mondta.

Felemeli a karját, hogy egy átokkal megöljön, de ezzel szabaddá tette a sebezhető pontját: az oldalát.

-Griftűz!-kiáltom kihasználva az egyetlen előnyöm a gyorsaságom.

Tenyeremből hatalmas láng csap ki, majd felveszi a szárnyas oroszlán formályát, majd egy lendülettel az ellenfelemre ugrik. Az meglepődve tapasztalta, hogy támadásom jóval erősebb, mint mikor elkzdtük a harcot.

-Lehetettlen-mondja utólsó lehelletével, majd köddé válik.

" -És még is igaz!"-vakkantotta Yoru, mikor mellém lépett.

MEgvakartam a fejét, majd a földön heverő botomért mentem.

Most biztos mindenki azt Gondolja, hogy minek nekem a bot? Hát elmondom, nem egy egyszerű botról van szó amire a vándorok támaszkodnak. 

Nem ez egy  vulkánkőből faragott, hatalmas vörös zafírral ellátott mágikus bot volt, ami felerősítette a tűzeleműek erejét. Igen a tűzeleműek eréjét, és így az én erőmet is, mivel én tűzharcos vagyok.

Igaz az erőm csak akkor mutatkozik, meg, ha átalakulok Mars tündérré. Emberi formámban szerencsére csak akkor mutatkozik meg az erőm ha én úgy akarom- megpersze ha elvesztem a kontrólt magam felet.

"-GYere Miva. MEnjünk haza. Holnap költöztök."-figyelmeztett Yoru.

Hát igen. Holnap költözünk, és én megint kevesett fogok aludni.

Azóta kevesebbet alszom amióta Yoru betoppant az életembe, és közölte velem, hogy én vagyok az ő társa Mars tündér reinkarnációja. Felszabatította a bennem lévő mágiát, majd elkezdett kiképezni a démonok megölésére, és az emberek gyógyítására.

Sajnos nem minden úgy ment ahogy eltervezte. Egyik testvérem egyszer meglátott engem, ahogy egy harc után visszaváltoztam.Bár senki nem hitt neki, én inkább úgy döntöttem, hogy a talsárha hivatkozva elköltözök a kereszt anyámmal, aki majd vigyázz rám.

Nem szívesen költöztem el, főleg úgy, hogy Shara- a kereszt anyám- jóformán csak este szokott haza menni. Szóval csak Yoruval lennék jóformán egésznap.

És mi az egészben a legrosszabb? Új iskola, új osztálytársak, és csak egy igaz barát. Nem érdekeltek mások véleményei hiszen a tündéri mivoltom miatt nem is lehetett szorosabb kapcsolatom másokkal. Inkább az a tudat zavart, hogy nincs aki velem osztozna a titokban.

Pillanatok alatt hazaértünk. Szokás szerint az ablakon mentünk be. Az két utazó táskám az ágyam mellett várt rám. Egyikben csak könyvek voltak a másikban pedig a ruháim, és az ágyneműhuzatjaim.

"-Jön valaki búj be az ágyba gyorsan!"-mondja Yoru teljesen feleslegessen. Beugrom az ágyba, közben vissza változom normális formámba.

Na ná, hogy a lepcses szályú tesóm az. Beoson a szobámba, és megnézi, hogy alszom-e. Szerencsére nagyon jó színész vagyok ezért könnyű úgy tetettnem mintha aludnék.

Még a lepetőmet is megtapogatja, hogy hideg-e, de ez sem leplezz le. Már régen megtanultam, hogyan melegítsem fel a hideg lepetőmet, tehát ez is csak a javamra vált.

Bár bosszantott ez a szokása, most rá kellett jönöm, hogy hiányozni fog. Miután kiment felsóhajtottam. Jaj legyen már holnap! Yoru elaludt. Hiába ő még is csak egy állat, neki többett kell aludnia, mint nekem. A hátamra fordulok, majd kinézek az ablakon.

Talán egy jó oldala van annak, hogy a keresztanyámhoz költözök. Nem kell többé titkolnom lángvörös hajam. Shara már megengedte, hogy mikor holnap odaköltözök hozzá, "befesthetem" a hajam. Nagyon zavart már a paróka.

Mikor Yoru felszabadította az erőm a hajam fekete hajam lángvörössé vált, amit csak egy parókával tudtam elrejteni. Megint felsóhajtottam, majd lecsuktam a szemem.

Yoru lelkesen ébreszgetett. Szinte azzonal felébredtem. Mire Shara bekopogott a szobámba, már a pizsim is a táskámba tettem.

-Indulhatunk?

-Naná. Menjunk. Shara segítesz levinni a csomagokat?

-Mit vigyek?

-Ha Yoru kosarát leviszed a kocsihoz nekem az már nagysegítség.

Keresztanyu bólint, majd megfogja a hatalmas kutyakosarat és leviszi az emeltről. A lépcsőaljában ot várnak a családtagjaim. Mindenkitől elköszönök, majd beszálok a kocsiba. A két bőröndöt a hátsó ülésekre dobom. Yoru előre ül be a lábamhoz. Elindul az autó. Telnek az órák, de egyikönk se szólal meg. Én csak nézek ki az ablakon Shara pedig az útra koncentrál. Már most is azon van, hogy holnap mennyi iratott kell majd elrendeznie. Hát igen ez ő.

-Megjöttünk. A szobád itt is az emeletn van. Segítek fel cuccolni. Ne lepődj meg, hogy az új tankönyveidet már beszereztem neked. Az íróasztalodon van minden tankönyv, és az ami a suliba kelhet.

És ő ezzel el isintézte az átköltöztetésem.  Most komolyan ennyi lenne?

Persze a következő nap gyorsan eltelt. Megszabadultam attól az idétlen parókától, és be rendeztem a szobám.  Az este unalmasan egyhangú et. Már rég elfelejtettem, hogy milyen ha valaki minden este otthon van. Ebben a vársban nincsenek démonok amiket levadászhatnék? Annyira unalmas.

Kivételesen örültem, amikor reggel elindultam a suliba. Bár tudtam, hogy hamar felfogtűnni mindenkinek, hogy mennyire jól tanulok reméltem, hogy én leszek a stréber új lány, és ezért, majd kerülnek.

Leadtam a jelentkezési lapom az igazgató nőnek, ő pedig az osztályomba kísért. Jó hamar érkeztem meg ezért, még senki se volt ben. Leültem az igazgató nő által kijelölt helyre, majd elővettem a kedvenc könyvem, de nem sokáig olvashattam.

Megjött az osztály többi része is. Az igazgatónő bemutatott mindenkinek, majd elkezdtük az órát. A szünetben egy barna hajú lány lépet oda hozám.

-Szia Iris vagyok. Köszöntelek a Sweet Amoris Gimiben-nyújtotta felém a kezét.

-Szia Miva vagyok-válaszoltam illendően.

Mire észbe kaphatam volna Iris mindenkinek bemutatott, az osztályba. Volt egy lány Amber, aki rögtön közölte velem, hogy Natanielről a bátjáról, és Castielről neis álmodozzak, mert nem fog neki örülni.

Nem akartam neki modani, hogy én nem vagyok az a hű, de pasízós tipus. Nem akartam firtatni azt sem, hogy én olyan magányos farkasként élem az életem.

Tökéletes egyedül.

2.Fejezet

Jól mulatok

Iris egész nap elkisért a termekbe. Nem zavart, de én inkább nemszólaltam meg, mert nem akartam hazudni neki. Vele nem volt gondom. Amberrel azonban már meggyült a bajom.

Folyamtosan figyelt ,akárkivel beszélgettem. Már nagyon irrítált. Mikor kicsöngettek az utólsó óráról, boldogan indultam haza.

Nem is vártam, hogy Shara otthon legyen. Yoru már várt.

-"Na milyen napod volt?"

Nem tudom meddig beszélgettünk. Este már majdnem elaludtam, mikor távoli hangokat halltam. Nem Shara jött haza erre rögtön rá jöttem. Ez valahonnan a városon kívülről jött. Kimásztam az ágyból, és az ablakhoz léptem. MEg se kell szólítanom a farkasom tudom, hogy velem jön. Hangtalanul osonunk, majd villám sebességgel haladunk keresztűl a városon. 

Egyerdő közepén járunk, és mostmár az aurát is érzem. Négy tiszta, a Yoruéhoz hasonló, és három gonossz.

-"Ők is harcosok"-mondja Yoru váratlanul.

-Milyen harcosok? Olyanok, mint én?

-"Az aurájuk éppolytiszta mint a tied. Segítségre van szükségük, siess!"

Nem kellett kétszer mondani. Mire felértem az egyik fára, már átis alakultam. Pillanatok alatt felmértem a helyzetett, és végül a hófehér hajú lány mellett döndöttem. Őt a földhöz szorította szörnyeteg melyel küzdött.

-Most végre végzek veled Hold tündér. A barátaid túl elfoglaltak ahoz segítsenek neked!-mondta a szörny.

-Ők lehet de én nem!-kiáltottam rá, miközben ráugrottam a fáról.

A szörny rémülten mordult fel, majd miután kapot egy jól irányzott pofont tőlem ilyedten hátrált el.

-Nem baj, ha beszállok én is?-Kérdem, miközben a kezem nyújtom a lánynak.

-Nem tudom, ki vagy, de jobkor nem isjöhettél volna-hálálkodik.

-Az időzítésben jó vagyok. MEnj segíts a barátaidnak!

Bolint, majd a semmíból elővarázsol magának egy kardot. A szörnyeteg, vagy inkább démon, felém fordul.

-Na akkor vegyük fel a megszokott ritmust.

Ökle nagyott csattant a botomon, amit magam elévarázsoltam. A következő lendülettel, már gyomron is vágtam a kristályos végével. Hangosan nyögött, majd újra rám támadt. Hallom, hogy Yoru is be szált a kis küzdelembe, de nem nézek felé. A démon fokozatosan  késztett hátrálásra. Néhány perc múlva tompán érezem, hogy négy másik hát nyomodik nekem.

-Nos van valakinek valami öttlete? Sajnos tudják, hogy mi az erönk. Valaki?-kérdi a fehérhajú.

-Nekem van egy jó ötletem-mondom.-Griftűz!

A démonokon látszik, hogy erre nem számítottak. A tenyeremből előörő tűz, mely egy hatalmas szárnyasoroszlán formályát veszi fel, sokakat lepett már meg. Míg Yoru elharapta az egyik nyakát, addig az alakot öltött mágiám megégette a másikat. A harmadik démon felhúzta a nyúlcipőt.

-Hé te gyáva!

Utána hajítottam a lávakőbotott, ami telbe találta a hátát. Nem kel mondanom, hjogy a gerince hangos roppatással kettébe tört.

-Nem ma kezdted a harcot látom- mondja a fehér hajú.- Üdvözlünk. A nevem Hold tündér. Ő itt Merkur tündér-itt egy barnahajú csendes lányra mutatott- Ő itt Vénusz-egy lila hajú-Ő pedig Jupiter-ő egy narancs sárga hajú lány volt.

-Sziasztok Mars tündér vagyok.

Még ismerkedtünk volna egy kis ideig, de ekkor feltüntek az elsősugarai a napnak. NEm szoltunk semmit, csak biceccenttünk, majd mindenki elhagyta a tisztást.

Éppcsak átölteztem a pizsimből már indultam is a suliba. Leültem a tegnap kijelölt helyemre, majd zenét hallgattam. Az az csak hallgattam volna, de ekkor az elöttem ülö szőke fiú hátra fordult.

-Hello tegnap nem volt idönk megismerkedni, mivel Iris folyton rajtad lógot. Nataniel vagyok-mutatkozott be.

-Miva-mondtam egyszerűen.

-Na és hogy tetszik a suli?

Nataliel rátámaszkodott a padomra, és úgy figyelt, mit válaszolok.

-Nagyon jó, és nyugis.

-Most még... JA bocs csak arra utaltam, hogy addig ilyen nyugis amíg a padtársad úgy dönt, hogy lóg. Onnanstól kezdve nem lesz ilyen béke az iskolában- magyarázta.

Szóval egy bajkeverő a padtársam, és már selytettem is hogy ki az. Natalien addig mesélt a suliról, amíg egy vöröshajú fiú be nem lépett az osztályba. Na igen az a tipikus bajkeverő volt, már láttam rajta. Szöszi gyanakodva figyelte, majd újra felém fordult.

-Ő Castiel. Remélem birod a gyűrődést, nem fogsz úgy járni, mint az a srác akit előzleg ültett mellé at izigazgató nő.

-Nyugi. Nem vagy egy virágszál, hiába tűnök annak.

-Remélem is...

-Hát te ki vagy?-kérdezte vöröske megállva az asztalnál.

-Castiel viselkedj, Új lány nem így kéne bemutatkoznod neki...

-Téged ki kérdezett szöszi?

Nem is olyan unalmas ez a gimi, mint ahogy gondoltam. Castiel ledobta magát mellém. Natalien pedig a homlokát dörzsölte.

-Igazolás?-kérdezte.

-Majd ha kedvem támad írok eggyet.

-Te... Na mindegy. Miva választottál már klubbot?

-Aha. A kosárt. Miért?

-Csak kérdem...

-A kosár nem ilyen gyenge kislányoknak való mint amilyen te vagy-mondta flegmán Castiel.

Lábát feldobta az asztalra, kezét összefonta a tarkóján, lözben a szemét lehunyta.

-Ha te mondod-megvontam a válam.

Láttam Nataliennek nem tetszik az ahogy vöröske velem beszélt, de nem érdekel. Már azon voltam, hogy cukkolom mkég egy kicsit Csatielt, de ekkor megcsörrent a telefonom.

-Mond Shara mi a baj?-kérdeztem mikor fellvettem.

-Semmi csak szolni akartam, hogy vettem neked egy elektronikus gitárt. Remélem örülsz neki. Csak ennyit akartam mondani, jó  talulást!

Már le is rakta a telefon.

-Hogy lehetsz te a kerersztanyám. Még ilyen bolnd nőt... Mi az?-kérdeztem Nathalient, aki furcsán nézett rám.

-Wiged Skull?-kérdi Castiel.

-Mi? Nem vágom.

-A csengőhangod a Wiged Sull egyik száma igazam van?

-Talán zavar?-kérdezem tőle, közben leveszem a jekim.

A pólomon az együttes logója van, amire rögtön felfigyel mind a két fiú. egyik tekintete furább mint a másiké, de nem igazán érdekelnek. Natalien próbálta vissza venni a beszélgetés menetét, Castiel meg próbálta a figyelmemet magára vonni, de nem sikerült egyik nem sem. Bejött a tanár, és szöszi előrefordult. Vöröske rögtön úgy gondolta, hogy nyerésben, van, de hamar bevágta a durcát, miután nem figyeltem rá.

Égész nap jót mulattam a közös órákon. Mindeketten azon voltak, hogy rájuk figyeljek. Natalien a jólnevelt, mintadiákot látta bennem, Castiel pedig egy Wiged Sull rajongót vélt felfedezni bennem. Nem igazán értették, hogy én igazából mind kettő vagyok.

Délután elmentem sétálni. Persze Yoru jött velem. Miközben úgy csináltam, mintha fejhalgatón beszélgetnék valakivel mindent elmeséltem a farkasnak. Ő is jót mulatott a fiúk között kialakuló viszályon. Néha vakkantott egyett, és ilyenkor mindig ugrált, mint egy játékos kiskutya. Fekete szőre csak úgy csillogott a napfényben ami részben nekem volt köszönhető.

-Van kedved játszani?-kérdeztem, úgy egy óra múlva.

Meglendítette a farkát, majd elrohant egy botért. 

Minden olyan szép. Mostmár tudom nem vagyok egyedül a démonok elleni harcban. Olyan jó kedvem van. Tobálom Yorunak a botot, mindig messzebb, ő meg vissza hozza.

Egyik dobásom messzebb megy mint a többi. Míg Yorura várok, egy nedves orr böki meg a lelógatott kezem. Egy szép kutya az.

-Szia Haver. Hát te ki kutyája vagy?

Megvakarom a fejét amit ő látszólagélvezz.

-Démon! Hova tüntél te rosszcsont!-hallom a kiáltást.

Oda se fordulok, hogy lássam ki az. Castiel. A kutya vakkant, majd kétlábra álva rámtámaszkodik, hogy megnyalhassa az arcom.

-Hé te-kacagok, majd eltolom magamtól.

-Démon!-kiált a kutyára Castiel.

-Nyugi nincs bajom-mondom, bár tudom, hogy csak a kutyát védem.

-Hello kiscsaj-köszön rám vöröske.

komolyan mondom még egyszer le kiscsajoz én felpofozom.

-Hello ...Vöröske. Ez a te kuytád?-kérdem totáliasan feleslegesen.

-Nem úgy néz ki? Csak nekem van ilyen fajtatiszta vérengző állatom, az egész városban-mondja megjátszott nagymenősséggel, amitől más biztos össze húzná magát.

-Biztos vagy benne?

Nem tud válaszolni, mert meglátja Yorut, akiről üvölt, hogy nem kutya.

-Hú a mindenit. Ez egy fajtatiszta farkas-ámul.

-Ja és szobatiszta.

Yoru a kezembe adja a botot, én meg eldobom.

-A tied?-kérdi vöröske.

-Úgynézki. Na jó mi lassan megyünk. Yoru!-füttyentettem, mire az én bolondos jószágom hozzám ügetett.

Castiel rám nézett, majd a fekete farkasra.

-Mi is a neved?-kérdi végül.

Persze nem válaszolok. Yoruval elindulunk elöbb, majd a válam fölött vissza kiáltok:-Miva Swan!

Castiel arcán kishílyán elnevettem magam, de kibírtam. Ilyen jó napom még nem volt. Egész türhető ez a város.

 

3.Fejezet

A vallomás

Gyorsan telnek a napjaim. Mire észbe kap az meber, már ehy hete jár az új iskolába.  Velem is ez történt. Már egy hete jarok a Gimibe. Castiel, és Nataliel felváltva keresi a közös témát. 

Nagyon bosszantóak, de őszintén bevallom, nagyon jól esik a figyelmük. Iris és a csajok nagyon kedvesek, kivéve Ambert, és három barátnőjét, de ők nem érdekelnek.

-Vajon ki kinek lesz a párja?-kérdi Iris.

Nem tudom miröl van szó hiszen mindig hagyom, hadd beszéljen ő, és a többiek.

-Aki nem szerzett párt magának, ma délig, azt az igazgató nő állítja be valakihez-mondja Rosa.-Miva neked van párod?

-Mihez?-kérdem unottan.

-Hát a sulibálhoz! Ja persze te nem is tudtál róla! Minden karácsonykor, a suli szervez egy jótékonysági bált, aminek a bevitelét egy segélyszervezetnek adja. Hogy a suli annak adhassa a pénzt akinek akarja, az a feltélete, hogy mindenki táncol a kijelölt osztályból. Persze mások is táncolhatnak, de annak az osztálynak kötelező. Büszkén jelenthetjük ki, hogy ez a megtisztelteés három éve a mi osztályunkat érte. Mostmár minden fiúnak lesz párja, tehát a mogorva vöröskének, se lenne kifogása, hogy miért nem táncól-magyarázza Rosa.

Naná, hogy Castielre gondol.

-Kinek nincs párja?

-Castielnek, Ambernek, és barátnőinek, neked, és még pár embernek.

-Remek.

-Necsöngettek-szól Iris totál fölöslegesen.

A lányok izgatottan rohantak a terembe. Még jó, hogy tudom tartani velük a lépést. Kedvtelenül ülök le a padba. Senkinek nem akartam mondani, hogy a legutobbi suli bálamon, a partnerem az utólsó pillanatban nem jött el, cserbenhagyva mindenkit a bálon. Persze az egész nekem volt a legkínosabb, mivel mi nyitotuk volna meg a bált.

Nem sok kedvem volt egy bálhoz ennek a fényében.

-Jól van osztály! Csend legye-inti a töbséget csendre az igazgató nő.- Látom szinte minden fiúnak van párja az osztályból, kivétel a szokásos. Örülök, hogy idén te se húzhatod ki magad a bál alól.

Itt jelentőségteljesen Castielre nézett, majd miután az mérgesen nézett rá elfordult.

-Mivel a szünetben Ambert és a barátnőit elkaptam, nekik már megvan a párjuk, bár Amber kénytelen lesz elfogadni a neki kijelölt párt!

-Még mit nem!-kiált fel az említett lány.

Nem tetszik neki, hogy a tanárnő megmondja mit kell tennie. Azonban eszembe jutott, hogy Castielnek nincs párja, és ha az igazgató nő Ambernek őt jelölné ki akkor a csaj nem háboroghatna.

Valószínüleg az igazgató nő láttam rajta, hogy felfogtam. Engem akar Castiel mellé állítani párnak.

Rám mosolyog, mint aki látja rajtam, hogy tudom.

-Na most Castiel úrfi. Kiváncsi vagy rá, hogy ki a tánc párod?

-Nem- mondja hanyagul.

-Miva. Úgye  rádbízhatom a megnevelését?

-Nem igazán van választásom igaz?-kérdem.

-Egyikőtöknek sincs választása...

-Nekem va!

Castiel felpattant, hogy ki menjen, de ekkor olyat csináltam, amitől mindenkiben megfagyott a vér. Vissza rántottam Castiel a székére.

-Még is mit képzelzsz?-kérdezte.

-Mi van vöröske nem tetszik valami?

Még az igazgatő ő is elhülve hallgatta a beszólásom. Eddig mikor a parkba találkoztunk össze csak akkor szólítottam vöröskének Castot, érthető, hogy mindenki azt várja, hogy mindjárt nekem ront.

-Higgadj le! Voltál már valaha bálon?-kérdeztem.

-Nem nekem való az olyan unalmas "party"-idéz a kezével.

-Akkor ketönk közül, én mondhatnám, azt, hogy nem táncolok, de nem mondom, mivel nekem fontos a közösség érdeke.

-Enkem meg marhára nem érdekel.

Castiel megint fel pattan, és elindul az ajtó felé. Most sem hagyom annyiban, és in fel állok.

-Castiel! Most azzonnal vissza jösz!-kiáltotk rá.

A teremben még nagyobb lessz a feszültség. Vöröske döbbenten fordul vissza. Vigyorogva nézek rá, mire elönti a méreg. Döngö léptekkel jön vissza a padhoz, és fölém magasodik. Állom a tekintetét, és nem hátrálok meg előle. Szememsarkából látom, hogy Natalien ugrásra készen már felis emelkedett a szégből, ezért intek neki, hogy bizza rám, közben Castielre nézek. A srác megpróbál rám ilyeszteni, de ha tudná, hogy mennyi szörnyen rút démonnal küzdöttem már meg, akkor hamarabb feladná a megtörésemre való kisérletett.

-Hogy akarod eldönteni?-kérdem.

Nem válaszól. Látom a tekintetébe a zavart.

-Nem fogok elfordulni, hogy elismerjem te vagy az erősebb. Én sokáig tudok, így állni-mondom a fogam közt.

Megremeg a dühtől, de nem szól.

-Gyerekek... üljetek le ...kérlek.

Vigyorogva nézek vöröskére ,a majd leülök. Castiel csak azért is alapon leül. Nem kell mondanom, hogy mind a ketten hasonló tartásban ültük.

A tanárnő nehezen találta meg a hangját, de az óra végére, már teljesen vissza tért a rendes kerékvágásba.

-Jaj majd elfelejtetem. Holnap kisorsoljuk azt az öt párt akik a nyitótáncot foglyák táncolni-köszönt az igazgató nő.

Remek. Valószínűleg Castiel nem jön el a próbákra, ráadásul éppen anyi esély van arra, hogy mi is benne leszünk abban az öt párban, mint mindenki másnak. Ez a tudat nem nagyon lelkesít fel.

mikor a csengő megszólal Castiel ,mint a tűvel megszúrt macska rohan ki a teremből.

-Te aztán bátor vagy-mondta nekem Iris mikor kiléptünk a suliból.

-Miért is?

-Te nem ismered Castielt...

-Nem félek tőle. Na szia Én erre megyek.

Elköszöntem Iristől, majd a park felé vettem az irányt. Tudtam, hogy Yoru már ott fog várni rám. Az azonban meglepett, hogy nem volt egyedül. Castiel mindenerejét beleadta a botok eldobásába. Valami más volt az arcára írva. Nem a szokásos pökkhentidiség, volt és ez nagyon meglepett.

Yuro vett észre először, és rögtön szalad hozzám. 

-Szia csajszim, jó volt a napod a parkban?

Persze most csak vakkant, de ebből is tudom a választ.

-Biztos jobb volt a napja mint az enyém-mondja Castiel.

Úgy csinálok mintha csak akkor ismertem volna fel.

-Enyire rossz volt a napod?-kérdem tőle.

-Még kérded? Soha senki nem szolt be nekem! Szerinted mennyire gáz, hogy egy lány merte ezt megtenni?! Mit képzeltél?!-üvölti le a fejem.

-Mi van nem tetszik az, ahogy játszom? Most bizonyára egy kétszínű alaknak tartasz, aki az egyik pillanatban jó kislány a következőben, meg egy beszólógatós balhés! Ha így gondold valószínűleg igazd  van. Hiszen mind a kettő én vagyok. Azonban ami az órán történt arról nem én tehetek. Ha nem viselkedtél volna úgy nem alázlak meg. Csak magad okolhatod!-kiabálok vissza.

Castiel hátrahőköl. Sejtem, hogy olyasmit látott a szememben amit nem kellet volna. 

-Ha nem tetszik valami nem kell jönnöd a próbákra. Azonban mielött elvonulnál, mint egy sértődött hercegnő. Gondolj bele, hogy kiknek okozól fájdalmat a viselkedéseddel.

Látom rajta, hogy most tényleg nagyon megharagudott. Nézek rá, és egyre nagyobb csalódást vélek felfedezni magamban. Castiel legalább nyiltan megmondja, hogy nem akar táncolni, így legalább nem fogok nagyon égni a bálon, de azért mégis. Elég gáz, hogy a tanév egyik legjobb eseményét a pasik hogy eltudják rontani.

Más csajos dolkok nem érdekelnek, de a bál. Az kicsi korom óta érdekel. Pontosabban azóta, hogy egy álmomban, nagy vörös báliruha volt rajtam, és egy nálamnál egy fejjel magasabb sráccal táncoltam.

Bár ez az álmom már lassan elfakult az évek alatt, még mindig ott volt bennem a kiváncsiság, hogy ki lehet az a srác. Hiába is reméltem azt, hogy ez a bál más lessz mint az első, de mostmár be láttam, hogy ez hasonló lesz.

-A próbák hétfőnként lesznek. Csak annyit kérek, hogy az osztályra való tekintettel legalább egyre gyere el-mondom

Yoruval a nyomomban elindulok hazafelé, ám egy kiáltás meg állít.

Castiel kiáltott utánam. Megállok, de nem fordulok felé.

-Nem fogok az osztály kedvéért elmenni a próbára-mondja alik néhány lépésre tőlem.

-Hát persze, hogy nem.

Lehajtom a fejem, és hagyom, hogy hajam az arcomba lógjon. Nem is értem, hogy miért gyülnek a könnyek a szememben.

-Akarsz még valamit mondani?

-Igen- hangja most mégközelebbről szolt, mint elötte.-Az osztály kedvéért nem megyek el a próbára, de a te kedvedért igen.

Felkapom a fejem a kijelentésére. A szél fetámad, és belekap a hajamba. Érzem ahogy egy tincsem elkapja, és végig simít rajta.

-Persze csak akkor megyek, ha meg kérsz rá.

-Kérlek gyere el hétfőn a próbára-súgom hallkan.

-Ott leszek. Érzem, ahogy két kezét a vállamra teszi, majd a következő pillanatban arcon csókól. Mire felfogom, hogy mit csinált, már a park végén van.

Szívem kalapál, ahogy utána nézek. Bár nem mondta ki, de még is tudtam, hogy most vallott szerelmet nekm.

Castiel a mindig harapós kedvű, pökhendi Castiel most vallot szerelmet nekem.

4.fejezet

Na ebből lessz majd baj

"-Minden rendben van Miva?"-kérdi Yoru már vagy huszadjára.Most sem válaszolok. Teljesen összezavarodtam. Castiel viselkedése, teljesen megkavart.

Ez nem rá vall. Az elmúlt egyhéten észre vettem, hogy soklány bele van zúgva, mégha csak titokban is, de ő nem igazán mutat érdeklődést irántuk. Jelenpillanatban két Castiel kép volt a fejemben.

Egyik az iskolai, mogorva, duhaj és szörnyen goromba. A másik a kutyáját nagyon szerető srác a parkból. Mindkettő tekintetében felfedeztem a vágyódást, eddig nem értettem, hogy miaz. Végre felfogom.

Castiel arra vágyik, hogy valaki szeresse. Csak azt tudnám, hogy miért ver annyira a szívem.

Nem nem lehetek megint szerelmes. Annak idelyén megfogadtam, hogy soha nem fog így kalapálni a szívem egy fiú után se, erre tessék. Megint megindult.

Szívem szerint síkítotanék, de az nem segíte.

-"Mit csinálsz?"-kérdi Yoru, mikor meglátja a gitárt a kezembe.

-Megyek kiadom magamból a feszültséget. Majd jövök, most ne gyere velem!

Mielött mondana bármit is fogom a dzsekim és már beis zárom az ajtót. Egy kicsit egyedül, végre. Mikor először jöttem Sharahoz jártunk a parton. Akkor láttam egy kis külön részt ami, tökéletes kilátást biztosított a tengerre, de mégsem volt annyira közel, hogy a vízpermet rám csapódjon.

Ide jöttem ki. Végre van időm egy kicsit gitározni. A vadonatúj húrjaim szépenszólnak, ahogy játszom. Nem dicsekedek, de már játszottam bandában is. Telt az idő, én meg teljesen elfeledkeztem magamról, és az időről.

Csak arra eszmélek, hogy valaki felsóhajt a hátam mögött. Megdermedek. Kezem abba hagyja a húrok pengetését, és csak a tengerre nézek.

-Ugye tudod, hogy a játékod olyan mint aki elég régen járszott már?

-Castiel?

Lassan nézek hátra a válam felett, de csak a bal szememel győzödök, meg arról, hogy tényleg ő az-e. a félhomályban áll, egy nagyobb sziklának támaszkodva, karját szorosan összefonja a felkasán, és lefelé nézz.

-Bocsi a maiért-modom, visszafordulva a víz felé.

-Jógos volt. NEm játszol még egy kicsit?

Nem kéretem magam, csak játszok. A dallamm vezeti a gondolataimat, így a kezem is. Érzem, hogy Cast figyel,de próbálok nem arra figyelni, hogy itt van.

-Már hallottam ezt a számot. A címe nem a Rózsa érzése?-kérdezi.

-Honnan tudtad?

-Egy amatör zenekaroknak szóló versenyen, már hallottam. Ez volt a nyertes dal! Megvan az egész Cd-én. Nem tudom, hogy hányszor hallgattam már meg.

-Ott voltál a versenyen?-fordulok felé megint.

-Igen. a bandám lett a második, de a mi dalunk nem jutott tovább. Komolyan mondom. Az a banda csak akkor kezdte, ráadásul az énekesük, nem volt több tizenkettőnél, és olyan hangja volt, hogy... Hú nem lehet szóba foglalni. Mit nem adnék, hogy megint halljam azt a számot.

-Az elöbb nem azt mondtad, hogy megvan a Verseny Cd-je?

-Meg van, csak anyon nyúzott példány már. Nayon karcos.

Catiel leült a közelembe, úgy, hogy a gitár hangoló kulcai ne üssék meg a fejét, de azért közel tudjon lenni hozzám.

-Te honnan ismred ezt a dalt?-kérdezi.

Egy pillanatig, vagy talán kettőig nem felelek neki, mivel a szálya kicsiny mosolyra húzódik.

-Én is ott voltam ötéve a versenyen a mandámmal-vallom be végül.

-Tényleg. Melyik banda volt az?

-Démonok és Hattyú.

-Nem az volt a nyertes banda neve?

Rá nézek, egyenesen a szemébe.

-Az a lány tizenhárom volt-mondom.

Látszik rajta, hogy érti a célzást, ezért folytatom:-Nem kell a dal szövege és kottája? Nekem már négy éve jelentéktelen, legalább is a mainapig azt hittem, hogy az. Tudod, ennek a dalnak mi volt a háttere?

Megrázza a fejét.-Volt egy srác. Nagyon szerettem, és azt hittem, hogy ő is szeret, de késöbb kiderült, hogy csak alaposan leakart égetni, és ez sikerült is neki.

-Mit csinált?-kérdezte Castiel.

-A nyolcadikos bált a mi táncunk nyitotta, volna meg. Mndenki rajtam röhögött, mikor nem jelent meg a bálon...

Bakker ezt miért mondom el? Elfordulok Castieltől, és újra a tengert nézem.

-Ezért mondtad, hogy neked több okod volna azt mondani, hogy nem jelensz meg a bálon?

Csak nézem a tengert. Vöröske, meg ül mellettem, és engem néz.

-Amúgy jól láttam, hogy a balszemed kék, a jobb zöld?-kérdezi váratlanul.

Kénytelen vagyok rá nézni, meglepetésemben. Ezt még csak a rokonaim vették észre, hiszen nagyon hasonló az árnyalatuk.

-Igen. Tényleg felemás a szemed.És miért léptél ki a bandából?

-Tobb oka is volt. Egyik a bandában volt valaki akit nem igazán érdekelt, hogy én vagyok a banda létrehozója. Kettő. azután a bál után nem sok kedvem volt nyilvánosan szerepelni.

Nem tudom miért, de beleteszem a gitárt a tokba, és magam mellé fektetem. Felhúzom a térdem, majd átkarolom, és a karomra hajtom az állam.

-Ennyire megalázott téged az a fiú?

Csak egy könnycsepp kördül végig az arcomon, de nem válaszolok. Castiel csak néz rám, majd váratlanul magához húz.

-Ne kérle, ne!- megpróbálom elökni, de hiába- Nem! Kérlek engedj el! Én nem szerethetek senkit se!-tiltakozom.

-Elég volna ha csak annyit mondanál, hogy szeretsz-sugja a fülembe.

-Nem... ha én szeretek valakit, az senkinek se jó. Kérlek Castiel engedj el!-Megpróbálom eltolni, de még jobban szorit magához.

NAgy a kísértés, hogy megégessem a mellkasát, de ekkor ledöbbenek magamon. Rájövök, hogy nem bírnám megtenni.

-Mond ki!

Beleharapok a számba, hogy ne válaszóljak. A fájdalom arra ébreszt ré, hogy ez másfajta fájdalom, mint amit eddig megszoktem.

Nem a verések, átkok, és zuzódások álltal megszokott fájdalmat érzem a számban. Nem ez a fájdalom aszívem fájdalmát visszhangozza, azért amiért nem mondom ki azt az egy szót. Csak egy szó lenne, de nem mondom ki.

Az izmaim görcsbe állnak.

-Akkor kezdem én. Szeretlek Miva Swan attól a perctől kezdve amióta először megláttalak a suliban-súgja a fülembe.

Ez volt az a pillatat amikor elvesztettem az írányítást az érzelmeim felett. Megmarkolom Castiel pólóját, és kitör belölem a zokogás. Évek keserű érézsei törnek ki belőlem egyetlen szó hallatán.

Ölelése szoros, de mégis gyengéd, ami csak arra késztet, hogy nézzek fel rá.

-Nos?-kérdi?

-Ebből még baj lesz Catiel-sugom.

-Szeretem ha baj van-kacsint rám.

-Hülye vagy, de... Szeretlek.

-Nem kérem, hogy ismételd meg. Felemeli az állam és megcsókól.

Igen ebből tényleg nagy baj lesz.

5.fejezet.

Zavarodik az életem

Castiel a haza felé vezető únon végig a kezem fogja. Az érzelmeim teljesen újak, de mégis ismerősök. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy a házunk elött állunk, csak mikor Cast megszólal:-Holnap milesz?

-Mi?

-Holnap a suliba? Gondolom nem akarod nagydobra verni, hogy megcsókoltalak, és, hogy szerelmet vallottam neked.

-Hát... MEgakarod tartani a hírneved igaz?-kérdem félénken.

-Több dolog van ami miatt, jobb lenne ha hallgatnánk. Egyik nem akarom, hogy tudják mi, illetve kia gyengepontom, kettő szerinted a lányok töbsége, hogy reagálna erre a hírre?

Elhúztam a szám amikor arra gondoltam, hogy Amber mit szólna ehez.

-Na látod. Legyen ez a mi titkunk.

-Titokból sosem elég-súgom.

Nem éretette, hogy én mire gondolok, de nem töröm magam, azért, hogy elmaragyázzzam neki. Átkarolt, majd ielött be mennék a házba, még egyszer megcsokól.

-Jó éjt!-köszönök tőle.

-Jó esz az biztos.

Megvárja míg bemegyek.

Yoru a lépcső alján vár rám. Látom a szememében a saját boldogságom tükröződni

"-Ugye ez most csak vicc? Miva? Te szerelmes vagy?"

Nem tudok mit válaszolni.

"-Miva!"-vakantja boldogan közben rám ugrik.

Majdnem lejtem a gitárom, de azért hagyom, hogy nyalogassa az arcom. 

-Elég Shara nemsokára itthon lessz. Legalább ne ugass folyton! Na megyek készülök holnapra...

Ahogy ezt kimondtam, megéreztem az aurát a házunk elött. Nem ember volt, de annak adta ki magát. Amilyen gyorsan, jött olyan hírtelen távozott.

-Te is érezted?

"-Igen."

-Menjünk.

A gitárom halkan koppan ahogy lerakom. Átalakulok, majd a hátsó ajtón megyünk ki. A démon szagától bűzlik az utca, így nem nehéz követnem. A város túlsú felé vezett a nyoma. Nem látom, de az évek alatt megtanultam, hogy a látásomra nem mindig hagyatkozhatom.

-Helló Mars tündér. Nem baj ha mi is becsatlakozunk?-kérdezi Holdtündér, ahogy mellettem terem.

Bal oldalamon ő, és Jupiter, a jobbon Vénusz, és Merkúr szalad. Mögöttem Yorú szalad. Körmei csattognak az aszfalton.

-Nem messze van már-mondja Jupiter.

-Tudom. Ha nem muszály ne a városba kapjuk el. Nekem ez nem terepmég-mondom.

-Még ezt hogy érted?

-Nem fontos. Készüljetek!

A kezemet már perzseli a mágia, ereje, ahogy az izmaim megfeszülnek, az izgalomtól. A következő sarkon megtorpanunk. A lény elöttünk áll. Elötte két alak feküdt. Mindkettő nagyon ismerős.

-Marad a városban való harc?-kérdi rekedt hangon Merkúr.

Holdtündérrel bólintunk. Ahogy közelebb lépek a démon meghallja a cipőm koppanását. Tekintetünk találkozik. Fekete szeme belefúródik az enyémbe.

-Lélekfaló! Régtalálkoztunk. Most is a szűz lányok lelkére fáj a fogad, vagy kerestél valami erősebbett?-kérdem kacérkodva.

-Marssssss tündérrrrr-morogja.

Kezét elemeli a két test felöl, és teljesen felém fordul.

-Valami azt súgja, hogy ismeritek egymást-motyogja Vénusz.

-Ja, de nem vagyunk puszi pajtások. Csak tudnám, hogy maradt életben. Mindegy.

Vörös fény villan fel mögöttem, ahogy a lávabotra gondolok, majd érzem a tenyeremben a bot súját. Hold tündét kezében megvillan a kardja, Vénusznál meglyelenik egy sastol, Jupiter legyezőjét hívja elő, Merkúr pedig a hajából kiveszi pillangó formályú hajcsatját. Lélekfaló morog, majd lendül egyet.

A négy lány jobra ugrik, de én balra csapok, ezzel vállon csapom a szörnyet.

-Kiszámítható vagy, mint mindig.

Morgása felpörgeti az eremben az adreralin. Ököl párbaj jön a kedvencem.

-Még mid pocsék a lábtechinikád!-bosszantom a démont.

Egy jobb körívessel hátvarugom a szörnyet. Annyira rám figyel, hogy neviszi észre a múló prédáit. Meglendítem a botot, majd kilendülök felé.

-Még Vissza jövökkkkkkk!-mondja, mikor a fördre taszítom.

Eltünt, mielött bármit tehettünk volna.

-Na jó, kellünk mi ide? Ma semmi hasznunkat nem vetted-kacak Jupiter.

-Csak ismertem amozdulatait, ennyit. Na kik ezek a szépfiúk?

-Csak ők-Holdtündér felemeli, a két fiú fejét, akiket időközben a fal mellé ültettek.

Egyikőjük Natalien, amásikat nem ismerem, de mégis ismerős.

Mit kereshettek itt?

-Valahogy megkéne őket gyógyítani, az én erőm nagyon kevés ehez, és nem is vagyok benne biztos, hogy embereknél hat-szólal meg a csendes Vénusz.

-Majd én-vállalkozom.-Csak egy kis szélre volna szükségem, hogy a hold elől eltünjön a felhő réteg.

Reménykedve nézek Jupiter felé, ő meg meglengeti a legyezőjét. A szél megmozdítja a felhőket, a félhold fénye meg rám vetül. Nem olyan erős, mit a telihold, de akkor is segít.

Koncentrálok, majd felemelem akezem és az ismeretlen fiú fejére teszem.

-Tisztitó tűz!-súgom.

Az erőm átterjed belé. Ugyan ezt megismétlem Nataliennél is.

-Na tünjünk innen! Mindjárt magukhoz térnek.

Nem várok rájuk, csak elindulok. Sebességem már most a felére csökkent, az enrgia megcsappanás miatt. 

 

-Jól vagy Míva?-kérdi Iris az iskolában.

-Persze-hazudom, pedig borzalmasan vagyok.

A Tisztító tűz ereje nagyon nagy, ezért sok az energia mi kell hozzá. Az este sajnos többet használtam el, mint amennyit kellett volna, hiszen a két fiú, már majdnem meghallt. Szinte az örökálomhatárálól húztam issza őket. Lopva Natalienre néztem. Rajta nem volt semmi nyoma, az éjszakai támadásnak. A mázlista.

Rádölök a padra fektetett karjaimra. A hányinger kerülget, ezért beleharapok a számba. Felszisszenek, amikor felreped az ajkam belső fele.

-Baj van?-kérdi megint Iris.

-Nem csak a számat kiharaptam tegnap, és most véletlen felsértettem a fogammal.

-Mit csináltál?-kérdezi.

-Nem tudom.

Megint hazudtam. Persze, hogy tudtam, hogy miért haraptam ki a számat tegnap, de nem akarom az orrára kötni. Visszadölök a padra, és nagyokat lélegzek.

-Csak nem vagy jól-aggodalmaskodik Iris.

-Jól vagyok na!

Kényten vagyok kiegyenesedni, hogy elhiggye nincs bajom. Persze, így azt kockáztatom, hogy a fejem elhúz valamerre.

-Sziasztok csajok!-köszön vidáman Rosa.

Ő is milyen energia bomba. Azt hiszem valamit csinálnom kell magammal, különben ma a szokásosnál jobban megkell eröltetnem magam, hogy tartsam a beszélgetés kétoldalú látszatát.

Rosa leül Iris mellé a padba, és szerencsémre eltereli a figyelmét. Hála az égnek. Még van idöm, tehát elindítom a tenét a telefonomon. Hátra dölök a széken, majd a karjaim lelógatom. Órákik tudok, igy ülni anélkül, hogy megfájdalnulna bármim is. A Wiged Skull zenéi, kicsit csillapítják a gyomrom remegését, pedig ez az együttes, nem éppen jó rosszullétek esetén. Még, jó, hogy nem kell félnem attól, hogy a barátomnak nem tetszik az eggyüttes. Megengedtem magamnak egy futó mosolyt. Castiel mint a pasim? Egy hete még nem is mertem erre gondolni, pedig így utólag be valva, már akkor is tetszett nekem.

-Valaki! Úgye nem alszol?-kérdezi Iris, miközben kiveszi a fülest a fülemből.

-Nehezedre esne, ha hagynál aludni?-eröltetek magamra egy mosolyt.

-Jaja!

-Akkor eröltesd meg magad!

Na erre Rosa, és Iris elkezdett nevetni. Kikapcsolom a telefonom, hogy ne merüljön az aksija, de a füles másik felét nem veszem ki.

-Amúgy mit hallgattál?

-Csak egy jó banda dalait. Tényleg nem akarsz hagyni aludni?

-Nem. Mit csináltál az éjjel?

-Tanultam-füllentem.

-Stréber-mondja kacagva,majd hírtelen abba hagyja.-Oké, majd a szünetben beszélgetünk.

Vissza ült az asztalukhoz. Rögtön hallom, ahogy Castiel széke nyikorogva hátrahúzódik. Megpróbálok rezzenéstelen arcal tovább ülni a széken, bár sejtem, hogy megrándulo szám széle elárult Castnak.

Be jött az igazgató nő, és még valaki akinek a léptei ismerősen hatottak a számomra, de nem tudtam, hogy ki az.

-Jó reggelt osztály!... Valaki felébresztené Swan kiasasszonyt?-kérdi barátságosan.

-Hála Irisnek ébren vagyok-mondom halkan, közben felemelem a hátrahajtott fejem.

-Akkor kérlek, ülj egyenesen! Nos akkor kezdjük a mai napot.

Kiegyenesedek, majd megtámasztom magam az asztalszélén. A fejem hasogat, és kegyetlenül hányingerem van, de próbálok figyelni az igazgató nőre. Melette egy fiú áll...

Mi? Na ne ez a tegnapi srác akit megmentettem a haláltól. Mostmár értem, miért volt Nataliennel.

-Mint már említettem a múlt héten még egy osztálytársatok lessz. Nem mondom, hogy új, inkább azt mondanám, hogy régi új. Sajnos a helyed időköben más gazdád kapott, de van még egy pad ott hátúl-mondja a tanárnő-Ülj le kérlek Kentin!Akarsz mesélni a katonai suliról?

A fiú elindul, majd mosolyog.

-Nincs sok mondanni valóm, csak annyi, hogy kemény.-vonja meg a vállát, miközben a padunkkal egy vonalba került.

Kihívóan nézz Castielre, majd sajnálkozva, féltőn, és szeretett teljesen rámfordítja a szemét.

-Hali Miva!-köszön nekem.

-Ismerjük egymást?-kérdem egy ásítás közben-Bocsánat.

-Nincs baj, amúgy igen, csak szerintem máshogy élek az emlékeidben. Tuti nem felejtetted el a pancser, szemüveges, lúzert akit Stardit legmenőm arcai minden nap megvertek a kajájáért.

Nézek rá. Rémlik valami egy srácról, de nem ugrik be.

-Bocs, de nem ugrik be, ásítom megint.

-Nem baj. Elvégre, mindig nyagattalak.

Leül a mögöttünk lévő padba, és ezzel megszakad a beszélgetésünk. Próbálok figyelni, de nem megy. Tompán érzékelem, hogy az igazgató nő a bálról beszél. Már kihuzta a nyító tánc öt partnere közül az első négyet. Rosa, Iris, Viola, és Melody már  a fellegekben vannak, hiszen ők mék soha nem táncoltak a nyitótánban.

-Na nézük az utólsó párt... Ő... Hát ez egy kicsit meglepő, de ez van nincs másik húzás-mondja a tanárnő.-Miva tietek az ötödik hely-mondja.

Castiellel egyszerre nyögünk fel.

-Muszály?-kérdi.

-Igen muszály, habár ha meggondolom, neked nem feltétlenül kell mostmár táncolni. Kentin biztos szívesebben elfogadná, ezt a megtiszteltetést...

-Nem kavarubk. Csak azért is megyek a bálra, mégha ez a nyitó táncal is nyár!-mondja.

Érzem a csalódás auráját, és hítelen beugrik.

Kentin volt az a srác akit mindig meg kellett védem, még magától is, hiszen annyira esetlen volt. Ő persze teljesen belám volt esve.

Na ne! Felnyögök, és lefekszem a padra. A fejem nem bírja tovább. Ez túl sok, már nekem. Túl sok dolog történt az elmúlt héten.

6.fejezet

A beteg, és a lógós

Mire vége lett az orának rájöttem, hogy elment a hangom. Miért is lepődtem meg ezen. Voltám rá példa, hogy annyi mágiát használtam el, hogy elment a hangom tőle. Viszont, csak remélni tudom, hogy eggyik tanárom, se fogg felszólítani az óráján. Tök ciki lenne, ha nem tudnék megszólalni.

A fejem még jobban lüktetett, ahogy feláltam a padból, hogy a következő órámra menjek. Iris és Rosa folymatosan csacsogtak, ami ma jobban zavart, ezért inkánn Viola és Melody mögé álltam be. Ők nagyon csendesek, ezért nem faggattak, hogy mi a bajom.

-Míva!-kiáltutánam valaki.

Nem ismerem fel a hangját, ezért megfordulok. Az igazgató nő az.

-Látom nem érzed jól magad. Ha gondolod haza mehetsz-ajánja fel nekem.

Rámosolygok, majd bolintok.

-Na menj akkor!... Elvitte a cica a nyelved?-kérdi, mivel nem válaszolok neki.

Szólásra nyitom a szám, de halk krágosásnál nem telik töbre.

-Ja értem. Na akkor menj haza, és kúráld ki a hangod!

Mosolygok, majd Meloyék felé fordulok.

-Menjcsak. Ritkán enged az igazgatónő haza diákokat, suliközben, tehát élj a lehetőséggel!-mondja Melody.

Intek nekik, majd megfordulok, hogy kimenjek a sulibol. Mégelkapom Amber gunyos kacagását, de ma nem érdekel az a liba.

Jóval lassabban megyek, mint ahogy megszoktam, de félek, hogy egyhírtelen mozdulatra elhányom magam.

-Most vagy én vagyok rád rosszhatással, vagy az igazgató nő küldött haza-szólítmeg valaki, ahogy befordulok az egyik utcán.-Igen az igazgatónő küldött haza. Bocs az öszinteségemért, de elég ramagyul festes!-kacag az illető.

Na vajon kiaz? Castiel. Már megint lóg. Most éppen afalat támaszta, közben aggódva rám nézz.

-Nem bánod, ha haza kísérlek?

Éppen csak megrázom a fejem, de már ettől a mozdulattól is megszédülök.

-Na akkor menjünk!

Megfogja a kezem, és lassan elindulunk. Else mondhatom, mennyire hálás vagyok az iskola kerülő szokása miatt. Legalább van aki felügyeli, hogy épségben hazaérjek. Az ajtóban látom, hogy Cast nemfog elmenni, ígyhát hagyom, hogy be jöjjön.

-Lekéne feküdnöd nem gondolod?-kérdezi aggódva.

Yoru meglepetten szlad le az emeltről, majd örömében kishíján nekem ugrik. Szerencsére, még idejében kapcsol, hogy nem vagyok jól, ezért inkább Castjhoz rohan. Ő kedvesen megveregeti a lapockáját, majd a derekamért nyúl.

-Merra van a szobád?... Nyugi nincs hátsó széndékom-nyugatat me bár ezt érezte rajta.

Felmutatok az emelerte, mire ő felkap a karjaiba, és elindul a lépcsőn felfelé. Mivel a hírtelen lendülettöl megszédültem, most a nyakába kapaszkodom. Lefektet az ágyamra, majd leül a földre. Yoru felugrik a hátam mögé, majd megtámasztva a hátam elalszik mellettem. A tegnapi gyógyítás az ő erejét, is ki vette, hiszen lélekben eggyek vagyunk.

Alig látom Castiel arcát a szemébe lógó tincseitől.

-Nem hiszem, hogy csak azért vagy ennyire rossz állapotban, mert fáradt vagy. Mindha erőd nyolcvan százaléka elfogyott volna, vagy napok óta nem enél rendes-mondja.

Eljátszik egy tincsemmel, miközben beszél. Olnyan jó hallgatni a hangját.

-Honann ismered Kentint?-kérdezi váratlanul.

A szemem forgatom, majd nehezen feltápászkodok. Zúg a fejem ahogy lahjolok a táskémért, de kiveszek egy füzetett, és egy tollatt. Az utolsó oldalra kezdek el írni.

"Még az előző sulimban voltunk osztálytársak. Egy igazi luzer volt, akit a nagyobbak mindig elvertek."

-Oké, és miért írod? Miért nem beszélsz?

"Elment a hangom"

-Ja, már értem. Akkor tudod, mit majd én mesélek. Jó?

Bolintok, ő meg belegezd:-Ha már Kentin szóba került, én is elpáholtam egypárszór-vigyorog.

Ez égnek emelem a tekintetem, de ő nem veszi észre.

-Na mindegy nem nagyon érdekel amíg nem úgy nézzrád, ahogy ma is tette... Ne mond, hogy nem vetted észre. Kiváncsiság, féltés, és aggodalom. Ezeket megértem, hiszen mellettem ülsz, na de az, hogy... Mindgey hagyjuk.

Lehajtja a fejét. Várom, hogy folytat, de nem teszi. Megérintem a karját, és felnézrám. Mondod, vagy nem, kérdema tekintetemmel.

-Zavart, hogy úgy nézett rád, mint aki visszakapta élete szerelmét. Ne mond, hogy nem vetted észre!

Néma nevetésben török ki. Ő erre persze bevágja a durcát, és hátatfordít nekem. Tovább nevetek magamban. Nehéz eset, de olyan aranyos ahogy duzzog.

Kicsit közelebb araszolok az ágyszéléhez, egyik kezemben a tollal, a másikkal a füzettel, majd átkarolom a nyakát, és a vállára, hajtom a fejem. Percekig nem szól, és nem is mozdul. Érzem, ahogy pilláim lassan lecsukódnak, de nem akarok aludni, hiszen néhány óra múlva úgyis felkelnék.

-Aludj nyugodtan-súgja, a fölembe, mire felpattan a szemem. Kicsit feljebb emelem a fejem, és látom, ahogy a szekrényem üvegajtaján kersztül nézz.

-Na tessék, nem hagylak aludni, pedig rádférne.

Mozdítom a kezem, hogy írjak neki, de ki veszi a kezemből az íróeszközöket.

-Nem kell ahozírnos, hogy tudjam, hogy nem vagy jól. Pihenj, talán, ha alszól egyett lemegy a lázad is.

Nem is vagyok lázas! Csak a mágiától felhevült testm érzi melegnek. Már megint nem figyelek oda, hogy kordában tartsam az erőm. Bakker.

Bár abban igaza, van, hogy nem vagyok jól. Vissza hajtom a fejem a vállára, ő meg a bal kezével összefogja a kezeimet magaelött, fejét pedig oldalra fordítja, hogy az arcunk összeérjen.

-Na jó kispáros vagyunk. A lógós, és a beteg. Remélem nem bánod, hogy itt maradok, míg a keresztanyád haza nem ér.

Maradj ameddig csak tudsz! kiáltom magamban, majd álomba merülök.

7. fejezet

Miváéknál egy este

Arra ébredtem, hogy valaki járkál a földszinten. A léptek óvatosak, és hallkak voltak, és ez hátborzongatóan hatott rám. A szoba ajtaja halkan kinyilt. Arra fordultam.

-Szerbusz hát te ki vagy, és mit csinálsz itt?-kérdi egy nő az ajtóban.

-Jó estét. Castiel vagyok Miva barátja. Mivát hazaküldték, mert nem érezte magát jól. Itt voltam egésznap-válaszolom.

-És miért voltál itt?

-Két dolog. Egy tudni akartam, hogy Miva biztos pihen, kettő, csak nem haygom egyedül, ha beteg.

-Na jó jól válaszoltál. Shara vagyok, Miva keresztanyja, és gyámja. Ettél valami?

Megrázom a fejem. Égésznap csak kétszerkeltem fel, akor is csak biológiai okokból. Miva mind a kétszerfelriadt, majd újra mélyálomba merült amint megfogta a kezem. Kiegyeneseded, de a kezem nem húzom ki Miváé alól. A kezem? Ez elég tág fogalom, föleg, úgy, hogy csak két ujam fogja.

-Na akkor hozok neked valamit, aztán beszélgethetünk egy kicsit.

Shara nagyon hasonlított Mivára.  Hosszó barna haja volt. Magasságra ugyan akkora volt mint a keresztlánya, de lehet, hogy kicsit kisebben volt. Az egyik szeme barna a másik kék. Valami családi vonás lehet ez a felemás szem. Bizar, de nagyon emlékeztett egy rendörre, akivel egykor összetűzésbe kerültem. Jól néznénk, ha még ismernék is egymást.

Shara nemsoká visszatért. Az ágy szélére kétszendvicset tett le, és egy flakon ásványvizet.

-Jóétvágyat. NA mesélj! Mi lett Mivával ma.

Röviden összefoglalom neki, hogy mi is történt a nap folyamán. Valamiért fontosnak tartom, hogy kipanaszkodjam Kentin megérkezését. Mikor befejezem Shara hagyja, hogy  megegyem a megmadt szendvicsem.

-Szóval Kentin megint a szinrelép? Vajon, most mekkora bajba keveredik?-tehát ismeri Kentint.-Köszönöm, hogy haza hoztad, és hogy vigyáztál rá. MEglásd reggelre, már jó lesz.

-Miből gondolja?

Meglep mennyire szeretném, hogy igaza legyen.

-Miva Swan. Nem hagyja, hogy legyőzze, egy kis láz. Az apja, ha beteg az is csak egy napig bír ágyban lenni, utána felkell, és csinálja a dolgát tovább.

-Az apja ott lakik ahonnan jöt?

-NEm ő a városba lakik. Sajnos nem tudhatja, hogy a lánya itt van.

-MIért nem?-kérdezem kiváncsian, persze azonnal megbánom.

Shara mosolyog, majd felel:-Még kicsi volt amikor az anyja be kattant. Mivának azt mondta, hogy az apja miatta hagyta el őket. Szegényt egész életében gyötörte a búntudat a semmiért. Az igazság az, hogy Míva anyjának akkor már ott volt a szeretője. Kitalált egy jó ürügyet, hogy a férjét bírosági úton távoltartsák tőle és a lányától. Szegény bátjám majd belehallt a lánya elvesztésébe. Sajnos ő nem keresheti a lányát, addig amíg Miva felnem veszi vele a kapcsolatott, ő meg nem fogja ezt megtenni.

-Miért nem?

-Mert haragszik magára. Ő ugy tudja, hogy az apja azért hagyta el az anyját, mert őneki fekete volt a haja születésekor. Ez a magyarázat, jó is lenne arra, hogy a felesége, már a születése elött csalta a fivérem, csakhogy Miva vérszerinti lánya a bátyjámnak. A fekete haja olyan gyönyörű volt. Nem tudom, honnan vette ezt a festéket, de olyan mintha természetes lenne, pedig nem az.

Miva haja fekete volt eredetileg?  Ez érdekes, az egyém is az volt.

-Miért festette be a haját?

-Mert gyűlölte azt az énjét. Marry folyton azt mondta neki, hogy az apja azért hagyta el őket, mert az hitte, hogy megcsalja, és hogy a gyerek nem az ővé. Pedig ez nem igaz. A fivérem elvégeztette az apasági tesztett, és az nem hazudik. Miva az ő lánya.

-Őn miért nem mondhatta el neki az igazat?

-Köt az eskü. Szerencsémre, Jacob elkövetett egy hibát. Túlságosan megverte Mivát, és így már nem tudta tovább maga mellett tartani. A bíróság a korházi leletek, és Hattyú látványa alapján elvette tőlük, és nekem ítélte. Sajnálom, hogy nem történt meg hamarabb.

-Ki az a Jacob?

-A nevelő apja.

Nagyon elöntött a méreg. Miva felé fordultam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ott van-e.

-Korábban is bámtota?

-Igen. Csak azért verte, mert nem az ő gyereke volt. Többször láttam, hogy Miva fél a közelében lenni. Aztán tizenkétéveskorában történt valami. Nem tudom, hol ás mikor találkozott Yoruval, de onnanstól kezdve egyre töbet szált szembe Jacobbal. A kékzöld foltha, a sebhelyei megszaporodtak. Valószínűleg Jacob megpróbálta az egyik este erőszakolni, de Yoru nem túrte szó nélkül. Megmarta Jacobot, aki bár fejbe vágta nem tudta kivédeni azt, hogy Miva ne ébredjen fel. Ezután nem tudom, mi történt, de az biztos, hogy csak ketten, Yoruval együtt hármantudnák megmondani, hogy mi történt azon az éjjelen. Jacob bekötötte a sebeit, de hagyta, hogy a farkas is és Miva is meghaljon. Pontosítok. HAgyta volna. Nem tudom, hogy Yoru panaszos nyúszítését hallotta meg a szomszéd, vagy amúgy is be nézett volna az abalakon, de szerencsére meglátta Mivát, aki féltholtra volt verve, és a lépcsó aljában feküdt. Yoru melette állt, bár remegett a fájdalomtól. Gondolhatod, hogy a rendőrök mennyire elborzadtak a látványtól. Már ők is feljelentést tettek ellene, de azon felül a korház is megtette a magáét. Nem tudom, Miva mennyire akart, de gyanítom, hogy a birosági végzéss nélkül is ideköltözik hozzám. Szegény lány. Nem ezt érdemelte volna.

Csak nézek mivára. Tincsei- olyan vörösek, mint az enyémek- a szemébe lógnak. a nyakán szabadon marad egykis folt. Forradáshegek nyomait veszem észre a börfelületen.

-Azokat is abbana veregedésben szerezte-mondja Shara ahogy észre veszi, hogy mit figyelek annyira.-Addig örülj amíg nem látod a többi sérülését.

-Ki tud ilyett tenni.

-Vannak emberek, akik képesek erre. Mostmár rendőri felügyelet alatt van bár ő nem tud róla. Szerinted Yoru mennyire szeretheti?

-Több van köztük, mint emner és állatközött szokott lenni. Már a parkban is feltünt, hogy kölcsönösen függnek egymástól... Hogy értette azt, hogy rendőri felügyelet alatt van?

-Az uncánka rendszeresen ellenőrzik rendőrök. Úgy tudom, még az iskolában is figyelnek rá.  Ráadásul amióta Jacob tudja, hogy kia az apja nem igazán keresi.

-Az apja tudja, hogy itt van?

-Igen.

-Neki mi a foglalkozása?

-Rendör.

Na ne. Ki nem állhatom a rendőröket.

-Hogy hívják?

-Ismered a helyi rendőröket?

-Csak néhányat. A kapitánnyal nem igazán vagyok jóban.

-Akkor majd, Míva kibékít titeket. Úgyan is Max kapitány Miva apja.

Hú, a szerelmem apja, pont az a rendör akivel nemnagyon jövök ki. Ki tudja. Talál Sharának igaza lessz. 

Megfogalmazódott bennem egy terv, de elöbb még szükségem volt néhány infóra.

-Szóval, maga nem beszélhet neki az apjáról, Igaz?-Bólintott-Azonban ha más tud róla az elmondhatja, vagy rá vezetheti az igazságra?

-Elvileg csak az anyja tudhatja, de ha valaki tudomást szerez róla, akkor igen. Elmondhatja, hiszen azt nem köti az eskü.

Jelentőségteljesen végig mér, közben mosolyog.

-Ha gondolod aludhatsz melette-mondja Shara, majd felkell és ki megy a szobábol. Persze ezután felkeltem a földröl. 

-Yoru-böködtem meg a fekete farkast, mire az rögtön felemelte a fejét.

Mint aki tudja, hogy mit akaor felkelt, hogy helyed adjon nekem.

-Köszi.

Tudom, hülyeség megköszönni, de mégiscsak egy érző lény. Magamhoz húzom Miva láztól forró testét, majd lassan álomba merülök én is.

8.fejezet

Egy nap bohóckodás

Reggel arra ébredte, hogy valmi nedves érinti az arcom. Mikor kinitom a szemem egy fekete szempárral találom szembe magam. 

-Démon? Hogy kerültél ide?-kérdezem kábultan.

-A kisfarkasod hota ide az este-kapom a választ.

Csak ekkor tűnik fel a derekam köré fonódott erős kar. Megpróbálok hátra fordulni, de ekkor Castiel feje a vállamhoz ér.

-Hogy vagy?-kérdezi aggódva.

-Jól mennyi az idő?

-Tíz óra. Ma már nem mész suliba.

Kacarászik mintha olyan jó dolog lenne, hogy nem megyek iskolába. Az ő szemszögéből ez biztos jó moka, de nekem? Na mindegy sajnos igaza van.

Hagyja, hogy felüljek, de velem együtt kell fel. Démon és Yoru az ágy mellett ülnek és Castiellel együtt figyelnek minden mozdulatomra, ahogy lelógatom a lábam.

-Shara azt üzeni, hogy van kaja a hűtőben, és hogy ma sehova se menj!-mondja Castiel mikor a fürdöszoba felé lépkedek.

-Gondolom, te nem nagyon hagyod, majd, hogy kimenjek a lakásból-mosolygok rá.

-Lottóznod kéne.

Castiel hanyat vágja magát az ágyon, majd a kezét összefogja a tarkója alatt.

Kimegyek a fürdőbe, és rendve hozom magam. A hajam csupa gubanc. Röhej, hogy majd félórába telik mire kifésülöm. Néha elgondolkozom, azon, hogy miért nem vágatom le, de akor rá jövök, hogy felesleges pénzkidobás lene. A következő átalakulásomkor vissza nőne úgy is.

-Negyvenötperc mire elkészülsz. Mikor kelsz, hogy olyan hamar be érsz a suliba?-kérdi Cast mikor vissza megyek.

-Álltalában befonom a hajam mielött lefekszem aludni. Tegnap ez valahogy elmaradt.

Megvonom a vállam. ez a mozdulat emlékeztett arra, hogy egyhuszonnégy órája alaudtam el. Rég volt már, hogy kétóránál többett aludjak, és most rá jöttem, hogy hiányzik az alvás.

-Baj van?

-Mi? Nincs semmi csak gondolkodtam.

Levetem magam az ágyra, és Castiellel együt nézem a plafont. Kacskaringós indák díszítik a plafont.

-Ezt ki csinálta?

-Én még kicsi koromban. Soha nem fejeztem be, de ez látszik is-válaszolom.

-Nem mondtam volna meg, hogy nincs befejezve. Na és mit csinálunk ma?

-Nem tom, tanulás?

-Nem jó.

-Akkor mihez volna kedved? Társas?

-Benne vagyok, de elötte volna még valami.

Castiel hírtelen lendülettel fordul meg, és így fölém kerül. A szemembe nézz, majd lassan megcsókol. A szívem majd kiugrik a helyéről, de azért viszonzom a csókot.

-Oké mostmár kezdődhet a nap-mondja mikor elválnak az ajkaink.

Leugrik az ágyról, majd felkap engem onnan, és a vállára dob, mint egy zsákot.

-Hé te! Tegyél le.

Finoman megütöm a hatát, de kacagok. Megpördül velem, majd letesz. Együtt kacagunk. Hü ha bárki létna az osztályból Castot, biztos elcsodálkozna rajta. Annyira felszabadultabb most. Mintha az osztályban teljesen uralkodni akarna. Az is lehet, hogy a bizalmasai körében ilyen. Szoktam látni, mikor Lysanderrel beszélgetnek. Vele is sokkal szabadabb embernek tűnik, mint az osztály bármelyik másik tagjával.

-Na akkor társasozunk?-érdi halkan Cast.

-Mihez van kedve Vöröske?

-Mát megint kezded Kiscsajszi?

Na ezen mind ketten nevettünk. A múlt heti gunyos megjegyzéseink ma már teljesen más értelmet nyertek. Miközben leveszem a polcról a régi társasokat, Castiel csak néz, majd elneveti magát, mikor kinyitom a dobozt. Egy bábú maradt a dobozba. Se dobokocka, se bábúk. Na persze nevetésben törtünk ki. Na jöjjön a puzzle. Ezzel jó sokáig elvoltunk mire kiraktuk a tarka lovat ábrázoló képet. Castiel kényelmesen lefeküdt mellém, és úgy "segített", bár állítom, hogy jobban figyelt rám mint a képre. Sokat nevettünk. Az értelmetlen hülyeségtől kezdve a máskor bosszantó dolgokik, mindenről eszünkbe jutott egy polyén. Dében pizzát rendeltünk.

Na igen itt alig birtuk ki nevetés nélkül. Démon és Yoru számtalanszor megpróbált elcsenni egy szeletet pizzát, csak a mi bosszantásunkra, de ez nem jött össze nekik.

-Figyelj most Yoru következik-súgta a fülembe Cast.

Maga felé fordított, hogy megcsókoljon, de ekkor Démon közénk fúrta a fejét, Yoru meg elcsent egy dobozt, amibe azt hitte pizza van. Szegény farkasom nagyon csalódot volt amikor rá jött, hogy a két doboz közül az üresett vitte el.

Na ezen megint nevettünk. A nap gyorsan telt, túlságosan is. Shara korábban jött haza a munkából.

-Lassan mennem kéne-mondta Castiel szomorúan ötkor.

-Miért is?

-Talán azért, mert nem akarok a nyakatokon lenni, meg van egy olyan érzésem, hogy valaki majd érdeklődni fogg utána, hogy vagy. Azt meg nem akarom, hogy pletykáljanak rólunk-mondta szomorúan.

Sajnos igaza volt.

Ezután felöltözött, majd miután percekig áltunk az ajtóban hívta Sémont, és haza ment. Alig telt el azonban tíz perc, már kaptam is az sms-est:"Már hiányzol. Shara adta meg a számod gondolm nem bánod. Szeretlek: Castiel. U.i.: Kentin felétek tart. Készülj fel arra, hogy beköszön."

Szerintem neki kéne lottóznia. Na mindegy felkell készülnöm arra, hogy Kentin beköszön. Nem igazán vele szeretném zárni a napott, de ez van. Remélem nem rontja el a bolondos napomat, amit Castal szereztem.

9 fejezet

A titok nem is olyan titok, főleg nem akkor ha egy egész osztálytudja

Castnak igaz volt. Kentin alig tíz perc múlva becsengetett. Shara beszélt vele, én meg úgy csináltam, mint aki alszik. A srác még maradt volna, de Shara közölte vel, hogy mennie kell, és nem szívesen hagyja a keresztlányát egyedül egy fiúval. Erre nem válaszolt, csak elköszönt, majd elment.

-Kösz Shara. Most tényleg elmész?

-Igen csak akkor jöhettem haza, ha vállaltam egy jó hosszú müszakot. Jó éjt Mi, reggel elne felejts elmenni a suliba.

-Nem fogok nyugi.

A kersztanyám már itthon se volt. Annyira megszokta, hogy egyedül él. Biztos furcsa ez most neki.

Elővettem a telefont, és végre válaszoltam Cast Smsér: "Kentin most ment el. Köszi, hogy szoltál. Holnap jössz a suliba? Miva U.i.: te is hiányzol, ÉS szeretlek"

A konyhában tevékenykedtem mikor megkaptam a válasz:" Csak miattad megyek suliba :-) Jóéjt Kincsem." 

Elküldtem a választ, majd leültem vacsizni. Már majd nem befejeztem, mikor egy démoni erő ment a szomszéd utcában. Yoruval azzonal ugrottunk, és kirohantunk a hátsó ajtón. Mire a démon nyomába kerültem az már a városon kívül volt. Érzékszerveim tompák voltak, de még így is érzékeltem, négy barátném jelenlétét.

-Jó újra it látni Mars tündér! Hol voltál tegnap este?-kérdi Jupiter.

-A Tisztítótűz ereje nagymértékben kiszívott az erőmból történt valami érdekes?

-Semmi csak gyenge démonok voltak- válaszolja Merkur szelíden.

-Akkor jó.

Átugrom az elöttem elhejezkedő fát, majd nagyobb sebességre kapcsolok. Yoru rögtön veszi a lapot, és ő is gyorsít. Egymást cselezve próváljuk megeleőzni a másikat. A terem még szinte ismeretlen tehát egyenlőek a viszonyok, mégis előre kerül valahogy.

Persze a verseny szellem még jobban feltámad bennem. A démon nyomába maradva szépen eljátszunk. Ezek vagyunk mi.

-Oké, hogy gyorsabbak vagytok, de ne siessetek úgy!-kiált utánunk Hold.

Persze mi már lötávolon belül vagyunk. És igen győzött a fafejú Hatyjú. Enyém az első csapás.

-Griftűz!

"-Csalás!"-kiáltrám mérgesen Yoru.

A szörny hasravágódik, de szinte azzonal felis pattan és rám mordul.

-Jaj, de félek tőled-kacagok.

A démon felém csap, de egy ügyes szaltóval átugrok a feje fölött. Míg a többiek megérkeznek addig fárasztom. Ugrásaim gyorsak, de mégis bizalmatlannak érzem. Mintha minden mozdulatom tudná előre.

Mielött Hold tündér lecsaphatna a kardjával egy kunait hajít felém, ami megvágja az arcom. 

-Gondolat olvasó ne nézzetek a szemébe különben minden mozdulatokról tudni fog!-kiáltom.

Vénusz, és Hold még időben elkapta a fejét, Jupiter és Merkur pedig hátba támadta őt. A démon zavarodottan kereste a tekintetünk, de nem tudott semelyikönk gondolataiba belekapaszkodni. Folyamatosan támadtuk a különböző támadási módszereinkel, végül Holdtündér hátba szúrta a kardjával, én meg fejbe vágtam a botommal. A szörnyeteg még egy utólsót kiáltott. Az arcomon a vágás felizott, majd a démon eltünt.

-Szép kis nyoma fog maradni-mondja Jupiter a sebet vizsgálva.

-Túl élem. Van ennél kolyabb is.

-Az látszik a hátadod-süti le a szemét Merkur.

-Mire gondolsz?

-Csak erre gondol. 

Vénusz végig húzza a kezét a szabadon lévő hátamon, amitől megborzongok. Azoknak a sebeknek a többségét nem démon ejtette a hátamon. Mindig túl kíhívonak találtam a ruhámat, ami az átalakulásom után lesz rajtam. Jóformán egy topból- azon egy matrózgallér- egy combközépik érő szoknyából, és egy térdig érő csizmából állt a ruhatáram Mars tündérként.

Igazábol akkor kezdett el zavarni, amikor megláttam, hogy a másik négy lánynak inkább dressze van mint topja. Csak én vagyok ilyen kihívó, de miért?

-Reméljük holnap nem találkozunk- sóhajtottam, majd elindultam vissza a városfelé.

 Másnap nemsokk kellett ahoz, hogy elkéssem. Szerencsémre nem voltam egyedül. Iris is majdnem elkésett ahogy Rosa is. Nevetve néztünk egymásra.

-Jobban vagy Miva?-kérdezte Iris ahogy beléptünk.

-Ja ha úgy vesszük...

-Miva! Dejó, hogy jobban vagy!-fogadott Natalien vidáman.

Valószínűleg nem csak én néztem rá meglepetten. Láttam, hogy Melody, és Viola is meglepett, de nem voltam elég figyelmes, ezért váratlanul ért szöszi kérdése:-Mit csináltál az arcoddal?

-Mi?-kérdem, de ösztönösen a friss vágáshoz kaptam.-Ja egy csak ügyetlen voltam ennyi-mondom megjátszott zavarral.

-Figyelj oda jobban!-dorgál meg, majd hagyja, hogy leüljek a padomhoz. Castiel nincs sehol, persze nem aggódom hiszen mindig az utólsó pillanatba jön.

Csak lopva veszem észre Rosa és Iris össze nézését, de elég ahoz, hogy észrevegyem a döbbenetet a szemükben. Úgy teszek mint aki nem vett észre semmit, és kipakolok a táskámból. Bejött az igazgatónő, majd kezdödött az óra. Mivel vetítést kezdtek el előző nap, most lekapcsolták villanyt. A teremben nagy lett a sötétség.

Castiel tíz perc késéssel futott, be, majd lassú léptekkel a padunkhoz jött. Rá néztem, és szinte hallottam a felgyorsuló szíverésem. Nem szólt csak le tette a dzsekijét, és látszólag igazított a székén, de így közelebb került hozzám. Mivel a dzsekije ujja hozzáért az én kabátom ujjához, nem kellett attól félnem, hogy a mögüttünk ülő Kentin meglátja a vetítő fényénél, az összefonodó kezünket. Keze gyengéde, de mégis határozottan fogta az enyémet. Mikor a jelző megszólat éreztem, ahogy kelletlenül elengedi a kezem. Nem örültem neki, de tudtam, hogy miért teszi. Az óra végén katant a lámpa.

Felsziszentem, ahogy a fény a szemebe hasított. Nem szerettem a hírtelen éles fényt, mivel a látásom a mágiámnak köszönhetően, nagyon jó lett.

Hallottam, hogy még legalább négy embernek nem tetszik a váratlan fény.

-A holnapi napon befejezzük a filmet, majd elkezdünk egy másikat. További szép napot!

-Mennyi van még ebből a filmből? A kivetítő minősége már nagyon zavar-mondta Iris, közben ő is a szemét dörzsölte, ahogy én.

-Holnap vége, de erről jut eszmbe-Rosa szembefordult velem- Miva nem akarsz nekünk mondani valami?-kérdezte.

-Ne itt Rosa!-szolt rá Melody, Viola és Iris egyszerre.

-Igazatok van. Az utolsó óra után várunk a tornateremben!

Mi van? Mit csináltam, hogy olyan idegesek lettek hírtelen. Egész nap nem álltak velem szóba. Nem mondom azért ez meg zavart. Álltalában én vagyok az aki kerüli őket, most meg fordul a kocka. Ez gáz. Az útólsó óra végeztével, elindultam a tesi terem felé. Az udvaron kihúztam magam, majd beléptem a csarnokban. 

Mindenki ott volt az osztályból, még Amber is. Rosa összefont karokkal állt Iris, és Melody között, és kiváncsian engem figyelt.

-Mondjátok-kezdeményezem a beszélgetést.

-Ki vele, hogy csinálod!-mondta Rosa.

-Mit is?

-Hogy vagy képes kordában tartani az erőd, ha emberek között vagy?

-Mi van?!-kérdeztem rémülten.

Ösztönösen hátráltam egy lépést a terem ajtaja felé, majd nyugalmat eröltettem az arcomra, de már mindegy volt.

-Szóval még se vagy olyan fegyelmezett. Ez jó. Tudod Míva ha valaki valamit titkol az osztály elöl akkor arra kell felkészülnie, hogy nehéz dolga lesz. Az osztályban van egy személy aki a kobor gondolatokat nagyom hamar elkapja. Azonban te nagyon mesterien értesz ahoz, hogy elrejts dolgokat. Most azonban válaszólj! Te vagy Mars tündér?-szegezi nekem a kérdést Rosa.

Honnan tudhatna rólam. Nem az nem lehet. Nyelek eggyett, mire Iris elmosolyodik.

-Mondtam, hogy ő az. Felismertem a sebhelyét az arcán.

Mi?! Kezdtem pánikba esni. Haloványan éreztem Yoru gondolatait, ahogy érzi a pánik félelmet bennem.

-Csak egy módon tudhatjuk meg. Csajok?

Irisék csak bolintottak. Egy pillanatra fehér fény vette körül őket. Teljesen ledöbbentem mikor a négy harcostársam állt velem szembe a fény nyomán.

-Az osztály tartani fogja a szályát abban biztos lehetsz. Azonban nem hisznek nekünk amíg nem látnak harc közben-mondta Rosa, azaz Hold tündér.

Észre vettem Castiel tekintetét, ami kiváncsiságról árulkodott, ahogy szinte mindenkié a teremben. Nyeltem egyett idegességemben, de Iris azaz Jupiter már támadt is. Villám sebeséggel ugrottam félre, közben mér Melody-Merkur- és Viola, mint Vénusz támadt rám. Talál kicsit erősen ütöttem meg Rosát, hiszen hátrahőkölt, de nem volt más választásom. 

Mágiával kezdtek el támadni rám.

-Ti akartátok!-kiáétom.

Ellökom magam a faltól, majd menetközben átváltozok, mire elkapom Rosa derekát, már a megszokott ruhám van rajtam. Nem használok mágiát, csak a nyers erőm, mikor Iris elkezd püfölni. Nagyobb vagyoknála, tehát könyen a földhözvágom.

-Ez még mindig az én előnyöm-mondom mosolyogva, ahogy lenyomom a tüdejét.

Látom ahogy Merkur pillangós hajcsatja felém repül. Gyorsan térek ki előle.

-Enye Melody nem val rád ez a vadság, ahogy rád se Viola-dorgálom őket nevetve.

-Mintha rád vonatkozna az, hogy vadulj!-mondja Rosa, szintén nevetve.

-Nem ismersz még.Ha tudni akarod, milyen amikor igazán verekszem kérdez Kentint-mondom.

Játékra vettük a figurát. Négyen voltak egy ellen, de látszott, hogy jóval tapasztaltabb harcos vagyok mint ők. Hamar mind a négyűket a földre küldtem, majd csak álltam melletük.

Éreztem az osztály kiváncsiságát, de igazából, csak egy valakit kerestem gondolatban. Mikor megtaláltam, a szemem sarkából ránéztem. Castiel csak mosolygot, de nem tűnt zaklatotnak. Ezen megnyugodtam. Tehát nem fog elhagyni. Forcsa, hogy titkom egy egész osztálytika lett egy nap alatt. Hol marad így az izgalom? Még szerencse, hogy van egy titok amiről nem tudnak. Ez eggyelőre még csak kettönkre tartozik.

10. fejezet

Az eslő tánc próba, és utána

Teljesen megváltozott az életem, amin sokat könnyitett, hogy nem kell titkolóznom az osztály elött. Az előző hét csütörtök óta, sokkal aktívabb vagyok a beszélgetésekben, és ez mindenkinek feltűnik. Azonban ha Rosa és Iris belelendül nem igazán szólalunk meg Melodyikkal, hiszen annyira belemerülnek, hogy nem figyelnek senkire se.

-Ma hánykor kezdődik a próba?

-Négykor-válaszolja Melody.

-Kiváncsi vagyok, hogy Castiel hajlandó-e eljönni, vagy Miva KEntinnel táncól.

-Akor inkább nem táncolok-mondom.

-Miért zavar ennyire a katona srác?

-Lehet, hogy katona suliba járt, de nekem csak a lúzer szemüveges srác marad, akit szégyen-szemre egy lánynak kell megmentenie a verésektől. Nagyon gáz az a srác.

-Ne értelek. Szerintem aranyos, meg rá lehet számítani-veszi a védelmébe Viola.

Na ebben igaza volt, bár ők nem tudták amit én. Castiel már csak azért is eljönn a próbára, hogy az osztályt, és főleg Kentint bosszantsa. Elmosolyogtam, ahogy magam elé képzeltem az arcát.

-Mi olyan vicces?-kérdi Iris.

-Semmi. Találkozunk négykor. Sziasztok!

-Miva várj! Nem akarsz esetleg ma velünk lógni a próbákig?... Már megint elrohant!-hallom még Rosa kiáltását.

Persze, hogy nincs kedvem velük lógni. Yoruval féluton találkozom ahogy parkba sietek.

-Verseny a parkig?

Vakkant eggyet, majd neki lódul. Hátizsákkal, dzsekiben futni nehéz, de még így is egyformagyorsak vagyunk. Igazából a tempó visszafogottsága fáraszt ki igazán. Már hallom Démon játékos ugatását. Megint gyorsabbak voltak mint mi.

-Yoru vigyázz!-kiáltom, de már késő.

Farkasom bevágódik a kanyarba, mert azt hitte, hogy előrébb van, és meg teljes erőnből neki megyek. Kis bukfenc után, nagy puffanással egymásra esünk, persze én esek nagyobbat.

-Yoru!-kiáltok rá.

Megpróbálok felkelni, de össze gabajodott a lábunk.

-Szép bevágódás volt, csak éppen az előzés volt szabálytalan-kacag Castiel nem messze tőlünk.

Néhány másodperc múlva, ér oda hozzánk. Addigra Yoru kiszabadította magát a lábam alól. Cast a honom alá nyúl, majd nevetve talpra állít.

-Ez nem vicces-morgom.

-Dehogynem.

Castiel átkaról, majd megcsókolja a nyakam.

-Egész nap erre vártam-súgja a fülemben.

-Tudom. Vigyázz, hogy mit gondolsz a suliba, ha nem akarod, hogy kitudódjon. Melodyt szerencsére még nem érdeklik a gondolataid.

Mintha morgott volna, majd elengedte a derekam, csak azért, hogy megfogja a kezem.

-Na futtassuk meg a kutyákat. Persze csak ha Yoruban van annyi erő, hogy fusson.

Az én kis farkasom kétlábra ált, majd rátámaszkodott Castra.

-Szerintem van még benne erő. Hé Yoru! Hózol egy botott vagy versenyt futsz Démonnal?-kérdem.

Persze a verseny maradt. Majd egy óráig futott a két bolond jószág. Nem sokat beszéltünk csak ültünk kézen fogva a ppadon, és néztük őket. Fejem a vállarahtottam, ő pedig az én fejemre. Sajnos hamar eltelt az idő. Háromkor haza kisért, mivel nekem még lekellet pakolnom a cuccaimat. És különben is. A próbára valami alkalmasabb ruhát kellett talánom.

-Ne késs-mondtam neki a bucsú csok után.

-MEgpróbálok nem elkésni.

Elköszönt, majd démonnal elindult haza. Felszaladtam a szobámba, majd ledobtam a táskám. Hamar megtaláltam a legkényelmesebb ruhámat, ami nem fog kiszakadni a próbán.

"-Ha kettő pasival táncolsz mind a kettőnél kihívó lesz a felsőd"-figyelmeztett Yoru.

-Nem is annyira kivágott.

A felsőm nyaka V alaku volt. Az anyag a testemre simult, de a ruha ujja lazán lógott alá.

-Ha valakit zavar az nem nézz, majd rám. Amúgy nagyon remélem, hogy az igazgató nő nem rakaszkadik ahoz, hogy Kentinnel is táncoljak. Miért nem bízik Castielben?-kérdem.

Yoru megvonta a vállát.

-Kösz a választ, majd jövök.

Felkaptam a magassarkú cípöm, amit egy zacskóba odakészítettem, majd elindultam. Kezdett hidegre fordulni az idő. A dzsekim bár melegvolt, éreztem ahogy fokozatosan hül le. Felhajtottam a gallérom, najd sietősebbre vettem a figurát.

Elsőnek értem a sulihoz. A torna teremben rajtam kívül csak az igazgató nő, és a tánc tanár volt ott, akin ledöbbentem, hogy kicsoda.

-Shara! Te mit csinálsz itt?

-Szerbusz kicsim. Mit gondoltál, hogy csak az irodai munkából élek?-kérdezte keresztanyám.

-Azt hittem, hogy nem táncolsz már.

Az igazgató nő csak moslygott a beszélgetésünk hallatán.

-Dehogy. Van még idönk míg a többiek nem érkeznek meg. Bemelegítünk?

-Úgy mint annó?

-Fantastic Baby jöhet?-kérdezte.

Ez volt a közös dalunk. Kicsit discos volt, de régebben míg Sharánál tanultam táncolni, erre melegítettünk be.

-Nosztalgiázunk?

-Akkor idnítom.

Olyan jó, hogy félszavakból megértjük egy mást. A zene megszólalt, majd mi elkeztünk rá bemelegíteni.

A refrénnél kezdtük igazából a táncot, több hátraszaltóval. Bár évek óta nem táncoltam, még bennem volt a versenytáncos évek mozdulatai. Sharával egyszerre mozdultunk. Összehangoltan, és fürgén. Szaltóink gyorsak voltak, és pontosak.

-Legyél már egy kicsit sexisebb. Túl merev vagy-fiyelmeztetett.

-Te akartad.

Láttam, ahogy az igazgató nő meglepődik amikor stílust váltottam. Csípőmet jobban kilengettem, mint ami szerinte eltürhető lenne, de Shara ezt várta tőlem. Szememsarkából láttam az ostály néhánytagját, de nem érdekeltek.

-Magasabbra Miva!

A következő szaltom jobban sikerült, mivel lendületből megcsináltam az utólsó fordulást is.

-Na azt iszem kicsit ki jöttél a gyakorlatból, de megy ez még neked. Mutasd azt a szaltót!

Neki futottam, majd teljesítettem a kérést.

-Míva magasabbra. Lendísd a lábad különben túl merevnek tűnsz!

-Tudok mikor táncoltam utóljára? Tizennégy évesen. Nem fog menni négy év kihagyás után!

-Akkor ideje, hogy újra formába gyere! Visszarángatlak én a régi énedbe, akár tetszik neked akár nem!

Shara csak a táncban ilyen szigorú. Összefontam a karom, és hátat fordítottam neki.

-Menj cserélj cipőt!

 Az igazgatőnő üdvőzölte az osztály amíg én át vettem a cípőm. Sokan látták a bemelígítésem, de nem érdekelt. Egyenes háttal áltam fel, majd Sharához léptem. Keresztanyám, és a köztem lévő rokonság üvöltött rólunk.

-Szép délutánt mindenkinek. Remélem mindenki itt van-kezdte az igazgató nő.

Kötbe nézet, és én majdnem elnevettem magam mikor meglátta Castot.

-A felállás a következő. Ma ma már táncolni is fogtok, de Miva te mind a két kijelölt fiúval betanulod a táncokat. Remélem bírni fogod.

-Ha nem akkor letagadhatja az a sokk időt, amit annak idején vele töltötem. Na szép jó napot mindenkinek. Nem kell bemutatkoznom hiszen mind ismertek. Térjünk a lényegre. Kérem a nyitó tánc párosait! Mint aki éll!-mondta Shara.

Rosáék mellém léptek, ahogy Castiel is. Az igazgatónő kérésere Kentin is be állt mellém. 

-Renden Miva neked ki az alappárod?

-Vöröske-mondom.

-Rendben na akkor az alap párok kivételével mindenki üljön a lelátóra. A kiskatona meg figyeljen, mert majd neki is elkell táncolnia az első táncot. Na gyerünk pörgessük fel a délutánt.

Nem kell mondanom a próba katasztrófa lett. Egyedül Cast volt az aki még nem táncolt. Ez még nem is volt gond, csakhogy folyamatosan cserélniük kellett Kentinnel. Gondolom az is hozzájárult a rosszhangulatomhoz, hogy Kentin ügyesebb volt min Cast. A próba végére mind ketten el voltunk keseredve. Ő attól, hogy Kentin jobb nála, és ezért fenn áll a veszélye, hogy az igazgató nő szétbontja a párosunk, én meg a kimerültségtől.

Kapkodva vettem a levegőt, miközbena hátamon feküdtem.

-Holnap találkozunk!-köszöntek a többiek.

-Míva gyere-mondta Shara mikor elindította a számunkat.

Nehezen feltápászkodtam, majd felvettem az alapállást.

-Csak sexin, és a láb magasba!

Inkább a zene vitte a lépésem, és nem én irányítottam. Láttam, hogy Kentin éppannyira figyel mint Cast, de nem érdekelt. Csak a ritmusra figyeltem, bár teljesen kimerült voltam már.

-Ez az kicsi jó volt!

Shara majd megfujtott örömében mikor véget ért a zene. Még percegik halgattam ahogy a két fiúnak magyarázz.

-Holnap ugye jönn Kicsi lány?-kérdezte az igazgató nő ahogy lecseréltem a cípőm.

-Pesze tanárnő. Viszlát-köszöntem el tőle.- Shara jösz?

-Sajnos még van ma munkám. Holnap találkozunk ha nem érnék időben haza.

-Oksa. Na csá.

-Szia Míva!-kiáltott utánam KEntin.

Csak intettem neki, de nem fordultam, meg. A telefonom fülese már a fülemben volt. Kiléptem a suli kapun. Nem tudom miért mentem arra, de a parkaban kötöttem ki. Mire erre rá jöttem, már egy dzseki volt a vállamon. Felnéztem, és Castiel szaorongó arcát láttam.

-Hidegvan, egy olyan dzsekihez mint a tied. Megne fáz-mondta.

-Köszi, nem mentél még haza?

-Mint látod. Gyere menjünk. Megfázol ebben a hidegben.

Megfogta a kezem, és csak húzott maga után. Csak ekkor vettem észre a kezében a pórázt. Démon valahol a közelben lehetett. Nem hiszem, hogy csak kutyátsétáltatni jött ki. A hatalmas belga juhász a park tulsó végében ért utól minket. Hozzá dörgölte az orrát az összekulcsolt ujjainkhoz, majd megkerül, és a másik oldalamon kezdett el kocogni. Hamar elértünk hozzánk. Megsekérdeztem tudtam, hogy Cast be akar jönni, ezért nem engedtem el a kezét. Alig csukódott be az ajtó, már szorosan átkarólta a derekam.

-Mi a baj?-kérdeztem rögtön.

Nem válaszolt csak megfordított, és a szemembe nézett.

-Akarsz inkább KEnnel táncolni?-kérdezte?

-Nem-mondtam.-Miért szeretnéd?

-Mert soha nem bénáztam ennyit mint amennyit ma. Csak elrontom a te tehetséged.

Kistabadítottam a kezeimet a szorításából, majd a tenyereim közé fogtam az arcát.

-Na idefigyelj Vöröske! Nem hagyom, hogy azt mond, jobban járnék Kentinnel! Mostmég jobb táncos mint te, de nem sokáig! Ha hajlandó vagy minden nap gyakorolni velem néhány hét múlva sokkal jobb leszel mint ő.

-Téged nem zavar ha egy kétballábassal kell táncolnod?

-Nem, mert az a kétballábas te vagy-mondtam, majd megcsokóltam.

A válaz eleinte nem akart jönni. Castiel minden izma megfeszült, a kezem alatt, majd váratlanul ellazult, de rögtön megint megfeszültek az izmai. Most már vissza csokólt, és a vágyakozástól lett feszült.

-Cast... nyugi...-mondtam nagy nehezen, mikor sikerült egy kicsit elltolnom magamtól.

Lélegzete nem volt nyugodt. Közelebb húzott magához,, közben a kezeit felcsúsztatta a lapockáimhoz. Hagyta, hogy a dzsekije lecsússzon a válamról, majd felkapott, és maga fölé tartott. A kezeimmel megtámasztottam magam a vállain, és lenéztem rá.

-Szeretlek ugye tudod?-kérdezte hallkan.

-Tudom...

-Akkor jó.

Letett mag elé, de csak azért, hogy újra magához vonjon. Valamiért előre lépett én pedig ösztönösen hátra léptem az ellentétes lábammal. Mire felfogtam, hogy mit csinál, már a koreográfia felénél jártunk. Idönként eltévesztette a lépést, de nem szoltam. Hagytam, hogy vezessen.

-Jó volt, csak egy gond van. A táncot akkor is ilyen jól kell eltáncolnunk, amikor nem ilyen közel van a testünk egymáshoz.

-Az úgy nem megy-súgta a fülembe, közben lezárta a táncot.

-Ha így a nehezebb módon ment menni fog úgy is!-mondtam, majd felvettem az alaptartást.

Castiel egyre jobban érezte a ritmust, és így jobban vezett. Alig egy óra múlva már tökéletesen, eltáncoltuk a teljeskoreográfiát.

-Már jobb vagy mint Kentin-mondtam neki mikor befejeztük.

-Ha te mondod... Miva? Nem aludhatnék itt?-kérdezte váratlanul.

-Nem tudok adni férfi pizsamát.

-És ha haza ugrok váltásruháért?

-Akkor nincs akadája.

-Démont itt hagyhatom arra a kis időre?

-Ha tényleg nagyon rövid idő lesz.

-Sietek-mondta.

Míg vártam, hogy visszaérjen letusóltam, és átöltöztem pizsibe. A kanapé elött ülve fésültem Yoru szőrét, amikor Cast vissza tért. Miután beengedtem Vissaz ültem, hogy befejezem a farkasom szőrének kifésülését. Míd azzal foglalkoztam, hogy Démonnak a szőre is csillógó legyen Castiel letusolt.

Mikor végzett megvacsoráztunk, majd felmentünk a szobámba. Yoru és Démon összebújva feküdt le a nagy kutyakosárba amibe ketten is belefértek, mi meg Castiellel az ágyamon nyúltunk el.

Cast kinyújtotta a karját, én meg ráfeküdtem. Miután bevackoltuk magunkat a takaróm alá Cast elaudt. Nem mozdultam nehogy felébresszem, csak néztem ahogy alszik. És igen boldogvoltam.

11.fejezet

Amire még én se voltam felkészülve

-Jó reggelt-köszönt Castiel mikor négyórakor felébredtem.

-Inkább szép hajnalt-mondtam, és közelebb bújtam hozzá.-Rég fenn vagy?

-Nem csak egy pár perce. Gyakran mész el az éjszaka közepén?

Bakker hát észre vette.

-Csak ha démon van a közelben-mondom bűntudatosan.

-Jó tudni. Akkor ha ezentúl éjfélkor nem talállak mellettem akkor egy démont üldözöl?

Ez inkább költői kérdésnek tűnt mintsem rendes eldöntendő kérdésnek. Kacagott, majd a hátára fordult, persze engem húzott magával. Miközben kicsit feljebb támaszkodtam a mellkasán a hajjammal játszott. Azon fáradozott, hogy kihuzza a hajgumit, de ez nem sikerült neki.

-Leengedve aranyosabb mikor összekócólódik-mondta végül.

-Neked igen, de nekem nem igazán. Tudod, hogy milyen nehéz kifésülni még így is?

-Nem, de ha gondolod szívesen kífésülném neked.

-Szavadon foglak ha így folytatod!

Nem tudom meddig kacagtunk, mikor eszembe jutott, hogy Yoru biztos éhes. Bocsátkérően néztem Castra, majd kikászálódtam az öleléséből. Kis fekete farkasom rögtön pattant, amint meglátta, hogy talpon vagyok.

-Mivan nem sokat aludtál úgy látom.

Lerohanunk a lépcsőn. Shara már elkészítette a reggit. Elpirulok, amikor látom, hogy két tányér műzli van kikészítve. Biztos észre benézett, hogy alszom-e. Nem sokat szól csak csendes megfigyelő, kivétel ha táncról van szó. Kiveszem a szárazkutyakajás zacskót, majd egy tiszta tálat is keresek. 

Yorunak annyi tála van. Szinte már engem zavar, hogy szenvedélyesen gyűjti a tálakat. Persze minden héten másikból kér enni, és szereti látni, hogy az ő edényei is szépen elvannak mosva mint a mienk.

-Csak Démon miatt fogom be a kedvenc tálad-magyaráztam neki.

Csak a szemét forgatta, majd felugrott a konyhapultra. Mancsával kinyitota a szekrény én rlszem, majd az orrával félre tolta a  bögréket. Óvatosan a fülénél fogva megfogta a kedvec bögrém, majd leugrott vele a pultról. Figyeltem a mozdulatait, de ő csak feltette az asztalra, majd visszaugrott a pultra és levette a másik bögrémet. Ez a két bögre, ha szorosan a megfelelő résznél összeillesztettem egy szívet ábrázoltak. Nem tudom, hogy ki küldte nekem, de nagyon sokat jelentett ez a bögre páros nekem.

-Felkelted a fiúkat?

Már fel is szaladt. Mikor az asztal felé fordultam láttam meg, hogy mit csinált. Egy szalvétára rányomta a nedves mancsát, a bögréket pedig fölé helyezte el.

-Jaj Yoru.

-Mi a baj?-kérdezte Castiel.

-Semmi csak a kisfarkasom szereti kifejezi az érzéseit. Most nézd meg.

Mutattam a kis üzenetre.

-Igaza van. Téged csak szeretni lehet. Arcon csókolt, majd kihúzta a hajgumit a hajamból.:-Ez mostmár ez enyém!

Ráhagytam. Mosolyogva vettem ki a tejet a hűtűből, majd eltettem a bökréket. A reggelit gyorsan elfogyasztottuk, majd Cast haza vitte Démont.

Az iskola unalmasan telt. Láttam, hogy Rosa felkötve hordja a karját, ami miatt bűntudatom volt, hiszen csak két percel kellett volna korábban oda érnem, hogy megfékezzem a démont, mely megütötte.

-Tényleg csak egy kis zuzódás-bizonygatta Irisnek.

-Legalább egyszerre késtünk el-súgta oda nekem.

Eggyetértem vele. A tegnap este ilyen szempontból rossz volt.

-A kosár klub tagjait kérem a tornaterembe! Most!-mondta az igazgatő nő a hangosbemondókban.

-Ez nekem szól. Majd megyek, na csáó.

Elindultam az ellentétes irányba. 

-Kosár klubb?-kérdezte Kentin, mikor utól ért.

-Nem úgy néz ki? Ugye tudod, hogy idegesítő vagy?

-Tudom, de nagyon kitartó is.

Szímev lett volna bemosni neki a vigyorgásárt, de szerencsére megérkeztünk a terembe. Sokan voltunk a klubban.

-Mindenki foglaljon helyet! Van valaki akit sokan ismernek már. Régen ide járt, de szerencsére sikerült kicsapni innen. Ez a személy ba bejelentette, hogy vissza tér, figgyethányva a kitiltásra, és szeretne a kosárklubban lenni. Gondolom a DÖK elnökök nem engedik, hogy ebben a klubban legyen, de szeretném megkérdezni ki az aki eggyetért velük.

-Elöbb mondja el, hogy kia az!-mondta Melody az igazgató nő mögött.

-Deborah-bökte ki a nevet a tanárnő.

-Jaj ne-nyogtünk fel Kentinnel egyszerre.

-Míva te is ismered?

-Persze, hogy ismeri puszi pajtások-mondta Kentin helyettem.

-Jó a gúny a hangodban-mondtam.

Deborah és én ellenségekként tekintettünk egymásra. Soha nem jöttünk ki jól. Azt a lányt kicsapták a sulinkból, de ezek szerint a Sweet Amorisból is. 

-És miér jön vissza?-kérdezték többen is.

-Egy bizonyos személy miatt.

Az igazgatónő jelentőségteljesen nézett Castielre, aki a terem egyik hátsó zugában figyelt.

-Nem nagyon érdekel az a csaj- mondta hegykén.

-Őt pedig nagyon érdekled. Ugye tudod, hogy ha megint vissza esel a néhányévvel korábbi énedbe repülsz a suliból!-fenyegetőzött Natalien.

-Ha megnyugtat szöszi, van barátnőm.

-Ki Deborah?

-Nem egy sokkal értelmesebb lány-válaszolta Cast.

Meg próbáltam nem nagyon feltünően kihúzni magam, de ez nem sikerült teljesen.

-Ki az? Biztos ismerjük, mint szite mindenkit a városból...

-Castiel biztos rám gondolt, csak nem akarja magát kényelmetlen helyzetbe hozni.

Mindenki a lány hang irányába fordult. Mérgesen ugrottam talpra, ahogy Kentin is. Ott állt pár lépsnyire tőlünk. Tépett farmerja, és v kivágású blúza undort keltett bennem. Hosszú barna haját, még mindig hetykén tűzte fel. Kék szeme izzott fehér arcán.

Ő volt Deborah.

-Nézzenek oda két ismerős, gyülölködö tekintet. Kentin ha nem tévedek, és... Ki is vagy csajszi?-kérdezte a fejét törve.

-Emlékeztesselek?-kérdeztem, közben felé léptem egy lépést.

Kentin megragadta a vállam, és nem engedett el, aminek most örültem, hiszen nem sok kellett ahoz, hogy neki menjek.

-Lássuk csak. Nagyon ismerős vagy, de nem tudom, hogy honnan.

Közelebb lépett és a szemembe nézett.

-Ohohó. A kis csicska Miva! Rég láttalak szolga-mondta kacagva.

-Miva ne!-Kentin hátra csavarta a kezem, mejd  féltérdre kényszerítet, csak azért, hogy nem menjek neki Deboráhnak.

Ő persze látva küzködésem felkacagot. A teremben fagyos lett a levegő. Éreztem, Castiel aruáját, és tudtam, hogy felakrja pofozni a csaj.

-Ken engedj! -mondtam fogcsikorgatva.

-Higgadj le! Ha neki mész tudod, hogy hól fogsz kikötni!

Nanáhogy tudtam. A fiatalkorúak börtönére, vagy a katona suliba kerülnék, mivel már van priuszom. Persze az is abból van, hogy ezzel a csajjal összeverekedtem, és én ütöttem az erősebbet.

Kentin összeszorította a kezeimet. Az izmaim recsegve tiltakoztak a szorítása ellen. Erősebb, mint régen ez nem vitás. Még az elött jöttem rá erre, hogy eltörte volna a kezem.

A számba haraptam. Megint olyan nagy volt a kísértés, hogy használjam a mágiámat, de tudtam, hogy abból is bajba keverednék. Deborah csak vigyorgott rám.

-Deborah! Sajnálom, de nem fogadhatunk be a kosárlabda klubba-mondta az igazgatő nő remegő hangon.

A csaj csak megvonta a vállát.

-Ha bosszanthatom ezt a csicskát, akkor nem igazán érdekel. Amúgy is Itt van nekem az én drága Castom.

Na ettől megint bedühödtem, de most nem hagytam, hogy az indulatok eluralkodjanak rajtam. Éreztem ahogy a vér a számba gyűlik, de csak haraptama szám tovább. Deborah átkarolta Cast nyakát, és biztos meg is csokolja, ha az nem taszítja el magától.

Undor, és megvetést láttam a szemében, ahogy a csajra nézett.

-Azt tudnám, mit szerettem benned-mondta, majd ellépet a döbbent lánytól.

-Na ezt is megértük. Castiel eltaszította magától Deboraht.-mondta Natalien.

-Mondta, hogy nekem semmit, se jelent. Kentin enged el Mivát!

-Jobb ha nem teszem. Ha elengedem megölik egymást.

-Sajnos igaza van-mondtam, bár szerintem a felgyülemlet vértől nem nagyon lehetett érteni.

Forró vérpatak, folyt végig a szám sarkától az államig.

-Ezt ne csináld!-szólt rám Cast, közben ő is féltérdere elerszkedett elöttem.

-Mit is?

-Hogy szétharapod a szád. Az az én dolgom-mondta kacagva, majd játékosan megharapdálta az ajkam.

Valószínűleg nem csak én döbbentem le a cselekedetén. Kentin szorítása enyhült, Deborah joformán sziszeget, Nathaniel, és Melody lélegzete elakadt, ahogy többeké a teremben. Amire végkép nem számította, az az volt, hogy a harapdálásból ,majd átvált igazi csókká.

12.fejezet

A karácsonyi ajándékom

Végre itt a bál. Már annyira untam próbára járni, hogy az valami őrület. A mívával való tánc kellemesnél is jobb volt, de a többség pillantása. Na azt már nagyon untam. A fiúk töbsége elfogadta, hogy Mívával járok, ahogy a lányok is könnyen vették. Azt viszont nehezen emésztették fel, hogy táncolok a bálon.

-Sziasztok skacok köszönt Rosa el, majd megfogta Leigh kezét és távoztak.

-Holnap találkozunk-köszönt Iris is.

Melody és Viloa még szedelőzködött. Kentin Sharahval beszélgetett, mikor melléjük léptem.

-Minden rendben öcsi?-kérdem.

-Ja. NA és veled bátyó?

Csak nevettem. Furcsa, hogy amiota megcsókoltam a kosár klub elött Mvát mennyire megváltozott minden. Nem csak Kentinnel jöttem ki jól, de szöszivel is jobban megértettük egymást.

-Míva gyere már! Ma még dolgunk van!-mondta Shara.

-Ne kiabaálj tudok róla, és it vagyok már! Sziasztok srácok. Holnap találkozunk.

-Miért nem kísérhetlek haza?

-Mert gondolom halálra unnád magad a plázában. Holnap ne késs jó?

-Nem fogok. Jó éjt- búcsozok Mívátol.

-Neked is.

Lehajolok hozzá és megcsokolom. Kentin idegesen krákog amin elnevetem magam. 

-Jó menyasszony leszel az már biztos. Gyere már.

Míva még a kezemért, nyúl, de a keresztanyja már el is húzta.

-Jó éjt igazgatő nő-köszön Kentin, majd mi is elindulunk.

A sors akarata, hogy Kentinnel mindössze négyháznyira lakunk egymástól. Mivel soha nem beszélgettünk, ez az apró részlet elkerülte a figyelmünket.

-Apád tudja, hogy haverok vagyunk?-kérdem csak, hogy legyen valami amivel eltöltjük az időt, miközben haza felé baktatunk.

-Szerinted van rám ideje az ujjoncok miat? Szerintem azt se tudja, hogy mi a munkám.

-Miért mi a munkád?

-KAtonai titok. NEm is kellet volna felhoznom.

-Jól van csak kérdeztem. NA csá holnap találkozunk.

Belépek a házba. Túl üres, bár Démon boldogan fogad. Látom rajta, hogy örül, de valahogy nem az igazi. Tudom, jól, ogy mi az ami hiányzik. Miva. Túlsok időtt töltöttem náluk, és azért ilyen idegen a ház most.

Rá se nézek a nagy fekete ruhazsákra, amiben a zakom van. Elég lessz holnap felvenni. Igen holnap van a karácsonyi bál, és persze karácsony. Már várom, hogy Míva mit szól az ajándékomhoz ami két részből áll. Egyik kézzel fogható, a másik viszont annyira nagy, hogy azt nem igazán lehet becsomagolni.

Azzal a tudattal mentem aludni, hogy holnap megélem a legkínosabb estém. Én Mint zakós férfi? Kész röhej leszek.

 

Persze az osztályból alig ismertek fel. Lysander tudta egyedül, hogy én vagyok az.

-Jól ál neked a zakó Cast-mondta miután üdvözölt.

Na erre már mindenki rám figyelt. Nem néztem rájuk. Tekintetemmel csak két embert kerestem. Egyikőjüket meg is találtam a vendégek között a tánc parketthez a legközelebb. A másikat meg sehol se találtam.

-Komolyan mondom kezd elegem lenni eből. Ha már most ennyit várunk a lányokra mi lesz, majd ha esküvőre kerül a sor?-kérdezte Leigh türelmetlenül.

-Nyugalom öcsém. Kicsit idegesnek tűnsz.

-Az is vagyok. Rosa tudja, hogy számomra úgyis tökéletes, ha le van engedve a haja. Erre meg fejébe vette, hogy csinál magának egy kontyot.

-Azt Hittem Shara mind az ötőjüknek a haját megcsinálja.

-Nem láttárok Mívát?

-Mívát keresed? Ittvan, de még mi se láttuk. Csak Shara mondta, hogy olyanra csinálja a hajunkat mint az öné-mondta Rosaly ahogy kijött az öltözőből.

Haja koszorú fonásban volt befonfa a homlokánál, majd egy tincs körbe volt futtatva a tövvi részén. A fonot tincsbe szalagok voltak rögzíve, és olyan szoras volt körbecsavarva, hogy a leomló részeket egy lofarogba fogta össze a tarkójánál.

-Hú Rosa azt hittem a tesóm csak túloz amikor az esüst ruhádat említi, de mostmár látom. Ez tényleg ezüst színű-ámúlt Lys.-Na jó most már kiváncsi vajok vajon Viola milyen ruhát vett magának.

-Hamar kiderül-mondtam, de az igazság az, hogy én is vártam már, hogy lássam Mívát.

Idegesen topogtam, közben az igazgató nő elkezdte a köszöntö beszédét.

-Mindenki kész? Rendben Rosa ti vagytok elöl-mondta Shara- Iris utána ti jöttök, Utána Violáék, Melody Ri vagytoka negyedikek. Cat. Ti vagytok az utolsók.

Beállított minket.Rosa csillógó ezüst ruhája után furcsak volt Iris sötétzöld ruhája. Utána Viola rózsaszinben virított, Melody pedig kékben csillogot.

-Felkészültél Cast?-kérdezte Míva, miközben mellém lépet.

-Azt hiszem...Gyönyörű vagy-mondtam ámúlva.

Míva elpirult, és ez a szín megadta neki a kellő öszhangott. Mélyvörös ruhája, kiemelte alakja karcúságát. Haja pont úgy nézett ki mint Rosaé, csak neki fekete szalag lett belefonva. Könyökéig csak egy selyem karvédő kesztyű volt húzva, ami a középső ujjaira lett rögzítve.

A zene megszólalt, Rosaék meg elindultak a megfelelő ütemben. NEm volt vitás, hogy rövid idő alatt, mind a tizen öszekovácsolódtunk. Mindeig a megfelelő pillanatban fordultunk, és soha nem tévesztettük el a lépést. Öszintén, nem is vettem észre mikor váltott a zene annyira elvesztem Míva szemében. Csoda, hogy a lépésekre odatudtam figyelni.

Végül csak lezajlott az este táncos része. Persze még csak ezután jött a fényképezések sokasága, és a vacsora. Nem tudom, hány képet készített a fótós, de nem is érdekelt. 

Azon törtem a fejem, hogy mi a legalkamasabb pillanat arra, hogy Mívát férre vonjam. Ez a vacsora után következett be.

-Volna itt valaki aki szeretne veled megismerkedni-mondtam, ahogy a terem árnyékosabb részébe húztam.- Ne kérdezz semmit. Csak annyit mondhatok, hogy jobb ha tudod az igazat.

-Nem értelek.

-Majd fogsz. Az illető aki szeretne megismerni, hivatalosan nem érintkezhetne veled, csak ha te mész oda hozzá. Ezért nem jött oda már a táncok után rögtön. Csak hallgasd meg. Megteszed?

Csak bólintott, bár láttam rajta, hogy kicsit összezavartam.

A homályból előlépett a félhomályból. Fekete díszegyenruhát viselt. Még így is tisztelet parancsoló volt, amitől kezdtem rosszul érezni magam. Míva kíváncsian nézett rá, majd a szemöldöke felszaladt, a kiváncsiságtól.

-Szerbusz Míva-szólalt meg.

Míva üdvözölte, majd csak nézett rá. A reakciója azzonnal meglepett.

-A szeme-súgta hátra tántorodva.

-Igen. A te szemeid látod benne-mondtam neki hallkan.

Rögtön láttam, hogy kapcsol. Megremegett, és azt is selytettem, hogy miért. Rögtön eszébe jutott az a sokk hazugság amit az édesanyja mondott neki.

-Talán még se volt olyan jó ötlet nem gondolod?-kérdi tőlem a férfi csaldottan.

-Csak mond el neki az igazt, és hagyd, hogy döntsön.

-Szeretnéd meghallgatni az igazat?

Míva habozott. Percek teltek el, és én egyre jobban aggódtam, hogy befuccsol a tervem, hogy  megadjam neki a legszebb karácsonyt, egész eddigi életében. Végül bólintott, amitől megkönnyebbültem.

-Köszönöm. Nos a nevem Max Swan-kezdett bele a rendőr.

Miva feszülten dölt nekem. A balkarom a tedrekára tette, és kicsit maga elé húzta, mintha csak oda akarna elbújni, egy estleges támadás elöl. Még soha nem láttam ilyen riadtnak. Azonban, ahogy Max mondta a történetett, éreztem ahogy feszült izmai lassan elernyednek.

Mikor Max elgallgatott, nem szólt semmit hosszú percekig.

-Te küldted a bökrét ezzel az üzenettel: "A férfitól aki először tartott a karjaiban?" -kérdezte végül.

-A két bögrére gondolsz ami együt gy szivet formár. Igen.

-Valahogy mindig tudtam, hogy amit anya mondott rólad az nem igaz.

Míva felnézett Maxra.  Mosolyától elöntött a megkönnyebülés, de láttam, hogy nem csak engem.

-Azért ugye nem bánod, ha kicsit még távolságtartó leszek?-kérdezte félénken.

-Ha neked ez kell, hogy jobban összekovácsolódjunk akkor nembánom. Te meg nem bánod, ha idönként megjelenek nálatok?

-Mit szolnál ha már ma este átjönnél?

Igen, mostmár biztos, hogy sikerült összehoznom apát és lányát. Kérdőn néztem Maxra reménykedve, hogy igent mond.

-Érdekes karácsony lesz a már biztos, főleg ha a barátod is jön-kacagott.

-Miért?-kérdezte Míva, és rám nézett magyarázatért.

-Mondjuk úgy, hogy a bajkeverők nem szoktak jól ki jönni a rendőrökkel-mondtam magyarázatként.

-Nem vagy bajkeverő!-kelt a védelmemre.

-Erre nem mondok semmit-mondtuk egyszerre Maxxal.

Míva elkacagta magát.

-Akkor este majd gyere át!-mondta mosolyogva.

-Biztos ott leszek. Na menjetek, még kicsit tart a buli.

Biccentettem neki, majd vissza vezettem Mívát a táncoló tömegbe. Egy nagyon lassú szám ment, ezért a mellkasomra hajtotta a fejét, és hagyta, hogy a zene ütemébe vezessem.

-Ezután a szám után menjünk?-kérdeztem.

Csak bólintott. Gondoltam, hogy most emészti a hallotakat. Mikor véget ért a zene, észrevétlenül megint kivezettem a tömegből. Az öltözőkben nem volt senki, így teljesen feltünés nélkül hagytuk el a bál területét. Kézenfogva mentünk végig a városon. Míva a kézitáskájában kereste a kulcsát, majd mikor megtalálta szinte lefagyott.

Felnézett az égre, szálya mosolyra húzodot.

-Esik a hó-mondta hallkan.

-Fehér karácsonyunk lesz-mondtam, ahogy én is felnéztem.

A hópihéket nézve áltunk még percekig, majd Míva kinyitotta az ajtót. Démon és Yoru már várt minket.

-Csak azt tudnám, hogy hozza ki a zárt házból-mondtam Mivának.

-Én tudom, de jobb ha nem tudod.

Miva eltünt a nappaliban, majd felkapcsolódott a halovány fény. Mikor az ajtóba értem láttam meg a hatalmas karácsonyfát, mely gyönyörően fel volt díszítve.

Miva tűvödö arcal nézte az izzósort.

-Mire gondolsz?

-Csak arra, hogy mit mondott Max. Mióta tudod?

-Attól a naptól kezve, amikor előszöt aludtam nálatok. Úgy gondoltam, hogy a karácsony a legjobb mód arra, hogy a rokonok találkozzanak. Úgye nem bánod, hogy felkerestem?

-Nem bánom, hiszen neked köszönhetően tudom az igazat az apámról.

Felém fordult. Tekinteében könnyek gyültek. Még soha nem láttam sírni, ezért meglepődtem. Átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd magamhoz húztam. Átkarólta a hátam, majd hangosan szipogott.

-Na ne sírj. Nincs semmi baj-súgtam neki.

-Csak boldog vagyok-mondta és felnézett rám.-Köszönöm.

-Neked bármit-mondtam, majd megcsókoltam.

Nem tudom meddig álltunk úgy, de az biztos, hogy a zár kattanására rebbentünk szét. Igaz nem bontakoztunk ki az ölelésből, azért kicsit kellemetlenül ért mindkettönket Shara megérkezése.

-Legalább tudjuk, hogy hova tüntek el. Igaz MAx?

Persze számíthattam volna rá, hogy a húgával fog jönni, de meglepett a rendőr látványa.

-Láttátok, hogy havazik?-kérdezte, mintha csak egy hétköznapi családi összejövetelen lennénk.

-Igen. Fehér karácsonyunk van. Erről jut eszembe. BOLDOG KARÁCSONYT mindenkinek!-mondta Miva boldogan.

Most már biztos voltam benne, hogy jól sikerült az egyik meglepetésem neki. A másik rá ér reggelig. Még egy kis idejig kibirom, hogy nem adom oda a másik ajándékom.

13.fejezet

Az első igazán szép karácsonyom

A reggel kellemes volt. Az éjel nyugodtan pihenhettem, mivel nem volt démon a városba. Már sokszór megfigyeltem, hogy ha esik a hó, vagy az eső, a szörnyek visszahúzódnak.

Most nagyon örültem ennek a szokásuknak. Belefurtam az orrom Castiel nyakába, és próbáltam vissza aludni, mielött észre venné, hogy ébren vagyok. Sajnos észre vette. Végig futatta a derekamon az ujjait, majd elkezdet csikizni.

-Na-morogtam, nevetve.

-Jó reggelt. Ideje felkellni-búgta, közbe folyamatosan bökdösöt.

-Na. Ne már.

Próbátam kislányos hangot megütni, de nem nagyon jött össze. Csak a játék kedvéjért átfordultam a másik oldalamra.

-Nem alszunk!

-De igen.

-Nem alszunk.

Castiel a nyakamhoz bújt, és gyengéden megszívta a nyakam. Erre persze már nem tethettem az alvót. Nem hagyhattam, hogy kiszívaja a nyakam. Mit gondolna Shara?

-Jó érzékeny a bőröd-mondta.

-Hamar meglátszik rajta minden, tehát ne szívd a nyakam, mert nagyon csúnya lesz.

-Már most belilult pedig alig értem hozzá-mondta bűnbánóan.

-Jaj ne.

Felpattantam, és a fürdőbe rohantam. Ahól megszívta a nyakam már is lila lett a bőröm. Na ezt most hogy tüntetem el? Sálat ha felveszek idebent feltünő lehet, ahogy a karbó is. Mikor vissza mentem a szobába megláttam a vörös kendőt ami tegnap a bálon a nyakamban volt.

-A kendő ugye nem olyan gáz idebent?-kérdeztem.

-Nem gáz, ha megfelelő ruhát veszel fell hozzá. Tényleg bocsi.

-Ha Shara nem veszi észre nincs gáz.

-Na és édesapád?

Megáltam amozdulat közepén. A tegnapi nap annyira örültem, hogy megtudtam, az apámról az igaz, de azt hittem, hogy csak állom, hogy itt tölti a karácsonyt nálunk. Féltem, hogy nem olyan leszek neki, mint amilyenre számított.

-Jó benyomást keltenél nálaha meglátná-mondtam végül.

Észrevette, hogy elgondolkozom, de nem firtatta. Inkább felült az ágyam szélére, és kitárta a karjait, jelzve, hogy szeretné ha oda mennék. Persze, nem kellett kétszer biztatnia. Kicsit nagy volt a lendületem, ezért hanyat esett az ágyon, húzva engem is magával.

Nem tudom meddig nevettünk, de biztos felvertük a házban alvókat, mivel Shara kopogott be.

Gyors be mentem a fürdőszobába, és úgy csináltam mint aki a reggeli teendőit intézi, ami végtére is igaz volt.

A reggeli kicsit feszült volt, hiszen nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom az apám közelében, ami nem riasztja el.

-Fázól Miva?-kérdezte Shara, mikor leszedtük az asztalt.

-Kicsit miért?

-Ja csak a kendő miat kérdem.

Szerencsére nem tünt fel neki a lila folt a kendő alatt.

-Na ideje kibontani az ajándékokat-mondta kerszetanyám, a regeli után. 

Forrócsokit, és mézeskalácsot hozott be. Apa az egyik fotelben ült, ő pedig a másikban. Mi Castal a  vastag szőnyegen ültünk.

-Na húzzunk számokat, hogy milyen sorrendben ajándékozunk.

-Én sajnos nem hoztam semmit, még neked se húgom-mondta apa bűnbánóan.

Shara csak legyintett, majd felénk tartotta a markát, melyben három cetli volt. Naná, hogy enyémen az egyes szerepelt. Valószínűleg elfintotrodtam, mivel Cast jót nevett.

-Na Miva akkor kezdjed!-biztatott Shara.

Felkeltem és a karácsonyfa alá helyezett csomagokhoz mentem. Oda adtam Sharának, és Castnak az ajándékukat, majd Yorut és Démont hívtam. A belgajuhász, örölt a gumicsontnak amit adtam neki, de a mikulás sapkának már nem annyira. Yoru persze inkább annak örült, mint a csengettyűs nyakörvnek. Tudtam, hogy nem szereti a nyakörvet, de ha az utcán sétálok vele látnia kell mindenkinek, hogy nem vad.

-Úgy is mindig tálat kapsz-mondtam neki.

Persze a csengetyűnek volt egy másik oldala is amit csak mi tudtunk ketten, hogy mit jelent.

-Bocsi nem készülte neked ajándékkal-mondta apának.

-Semmi baj én már megkaptam at ajándékom idénre.

Rámkacsintott, amitől elmosolyodtam. Utánam Shara jött, ő is szét osztotta a csomagjait, majd Caston volt a sor.

-Nem túl nagy, de remélem tetszik súgta a fülembe.

-Na akkor ideje kicsomagolni, az...Yoru te meg mit csinálsz?

A fekete farkasom éppen a fa alól mászott ki. Mancsával taszigált egy megjukasztott csipősdobozt. Kicsit komikus volt, de senki nem nevetett. elém tólta a dobozt, majd leült velem szembe.

"Magam csináltam!"-hallottam a gondolatait, amiket felém küldött.

-Ugye akkor mostmár kibonthatjuk az ajándékokat?-kérdezte Shara.

Yoru vakkantott. Az ölembe tettem Castiel csomagját, és bocsánat kérően néztem, rá amiért nem az ő ajándékával kezdtem. Ő meg csak mosolygott.

A cipősdoboz tetejét levéve, egy fa szobrocska fogadott. A szobron látszott, hogy körömmel, és foggal formázták meg. Csak egy egyszerű szív volt, de majdnem elsíram magam. Yoru végig nyalt az arcomon, én megátkaroltam a nyakát.

-Na ez hanyadig ajándék az életedben?-kérdezte Shara.

-Ha azt nézem, hogy tőled minden évben kaptam egy csokit, akkor is a huszadik-mondtam.

Anyáéktól soha nem kaptam semmit, még karácsonykor se. A három féltestvéremet, persze minden jóval ellátták. Shara volt az aki mindig adott nekem egy kis csokit, de nagyobbat nem adhatott, hiszen azt Jacob a nevelő apám biztos ki dopta.

-Köszönöm Yoru-mondtam hallkan, csak Cast és a farkas érthette.

Megvártam amíg Shara kibonja az ajándékait. Láttam, hogy örül a a pulóvernek amit vettem, neki. Castieltől egy csomag tusfürdöt kapott, aminek szintén nagyon örült.

Castiel megköszönte a sálat, amit kapott-és amit szerintem Shara maga kötött-,majd jó lassan kibontotta a kis csomagom, ami a Winged Skull legújjabn Cd-je volt és egy vörös pengető. láncra fúzve.

Mikor meglátta a Cd-ét elnevette magát, majd rám nézett.

-Köszönöm. Nem is tudom, hogy honnan tudtad, hogy ez a kedvenc bandám-mondta nevetve.

-Nincs mit, de mi olyan vicces?

-Semmi.

Várakozás teljesen nézett rám, én meg kezdtem zavarba lenni a tekintetétől. Persze Ugyan olyan sálat kaptam, mint ő. Ez jellemző Sharára. Végre kinyitottam Cast ajándékát. Mikor megláttam mi van benne én is nevetésben törtem ki.

-Nagyon egyre gondoltunk-mondtam, ahogy kivettem a Cd-ét, és a fekete pengetőt.

Nevettünk. Apa és Shara is velünk mulatott. Mikor végre le csillapodtunk Cast kivette az ölemből a pengetőt, és a lánc -amin függöt-segítségével a nyakamba tette.

-Jó gitárosnak, mindig kell, hogy legyen pengetője, és ha jól emlékszem a tied eltünt valamerre-mondta.

-Ez nem csak rám igaz-mondtam nevetve.

Történetesen ő is gitározott, és valami csoda folytán mind a ketten elhagytuk a pengetőinket.

-Ti tényleg nagyon odavagytok egymásárt-mondta hallkan apa, mikor én is feltettem Cast nyakába a pengetőt.

-Ezt, hogy érted?

-Úgy, hogy tudjátok, hogy mi a másik gondolata. Erre már tegnap is felfigyelte, de azt hitem, ez csak a tánc miat van. Mostmár látom. Ti nagyon szeretitek a másikat-magyarázta apa.

Érztem, hogy elpirulok, ézért lesütötem a szemem.

Castiel átkarolta a vállam, és megpuszilta a hajam. Ettől persze még vörösebb letem.

-Most kéne az a kamera-súgta a fülembe Cast.

-Még, jó, hogy a múltkor elfelejtettem venni-válaszolom.

Ez csak a mi kis tréfánk volt. Ő tudta, hogy a kamerával csak azt akartam lefényképezni ahogy elpirult, attól, hogy a szályába ragtam egy falat csokit. Apa és Shara nézett minkett, de nem értették a vicc lényegét, még jó.

A nap túl gyorsan telt. Délelött a meleg lakásban voltunk, délután pedig Castal az udvaron hógolyóztunk. A hó folyamatosan esett, és már így is szípcsontközépig ért. Nem tudom, hányszór estünk bele a mélyülő fehár kupacokba, de néhányóra múlva már ne is akartam tudni.

Shara jó forró csokival várt minket, mikor nagynehezen rá jöttünk, hogy teljesen átfagytunk, és be mentünk. A kezeim lilák lettek, de ez a szín hamar elmúlt, ahogy a kandalló elött ültünk. Kereszt anyu jóvoltából egy vastag takaró alá bújva néztük a karácsonyi filmeket. Apa sajnos hazament időközben, mert az este ügyeletben kell lenni, de megbeszéltük, hogy jövőhéten, majd találkozunk. Mikor a forrócsokija elfogyott, Castiel átkarólta a vállam és a fejemre hajtota a fejét. 

-Még mindig nagyon hideg a kezed-mondta, ahogy ráfogott a kezeimre, ami még mindig a meleg bögrét szorongatta.

-Ez még a hétköznapi életemből maradt meg ahogy az is, hogy minden meglátszik rajtam-mondtam.

Jó volt, hogy tudja mi vagyok, és még is elfogad annak ami vagyok.

-Köszönöm-súgtam a fülébe.

-Mit is?

-Hogy része vagy életm legjobb karácsonyának.

Éreztem ahogy közelebb húz magához, de nem szólt semmit. Ez így volt szép, és így volt rendjén. A halgatása, csak azt bizonyította, hogy ez neki is az eggyik legjobb karácsonya.

14.fejezet

Még ha fáj akkor is fel kell álnom a barátaimért/lányok ne sírjatok kérlek/

A karácsonyii szünet hamar eltelt. Persze találkoztam Rosáékkal, de a legtöbb időt Castiel és apa társaságában töltöttem. Az újév első tanítási napja zsobongással telt el. Már majdnem indultunk haza, mikor az igazgató nő rohant utánunk.

-Ez önek jött Castiel úrfi-mondta, és Castanak a kezébe nyomott egy borítékot.

Rosszérzésem támadt, ami csak fokozódott a tanárnő nézése láttán. Sajálkozó, és fájdalams volt.

-Mi ez nem lehet igaz!-kiáltott fel Castiel mellettem.- Nem lehet igaz. Még, hogy örömmel értesít. Röhej! Hírtelen , de fontoss lettem nekik. Nem megyek sehova. Visszaküldheti nekik a válaszom...

-Sajnálom, de nem tehetem-mondta az igazgató nő.

-És miért nem?

-Mert a mai nappal kezdődöen nem vagy a Sweet Amoris diákja-szólalt meg egy mély hang a hátunk mögött.

Mikor megfordultam, egy Castielel egymagasságú férfi állt mögöttünk. Rögtön láttam, Hogy k ő. Castiel apja volt személyesen.

-Apa? Hogy értetted azt, hogy nem vagyok a gimi diákja?

-Csak ahogy mondtam. Nem vagy a Sweet Amoris diákja. Kiirattalak, és akár tetszik akár nem velem jösz.

-Na persze tudod, van saját életem, és nem fogok veled menni. Évekig nem törödtetek velem, miért kéne veled tartanom?-kérdi Castiel.

-Mert édesanyád azt szeretné, ha velünk laknál.

-Akkor miért nem ti költöztök vissza?

-Mert nem hagyhatjuk, ott a munka helyünket, és két ember költöztetése, nehezebb mint eggyé.

Szerintem ez volt a mondat, amin kiakadtam. Hogy valakinek fontosabba munka mint a fia. Na ez kicsit felbosszantott. Jelentőségteljesen megfogtam Cast kezét, de félig takarásba maradtam, hogy az apja mindenképpen megmozduljon, ha látni szeretne. Az ötletem be is vált. Átnézett Cast válla felett, hogy lásson, de csak menvonta a vállát.

-A táv kapcsolatok nagyon kevés esetben maradnak tartósak-mondta.

Éreztem, hogy Castiel minden izma megfeszül, a puszta gondolatra is. Hátrált felém egy lépést, de én nem mozdulta, csak akkor mikor kinyújtotta a másik kezét felém.

-Nem megyek el-mondta jelentőségteljesen.

-Muszáj lesz vagy különben egy csoport orvos elaltatja mind a két kutyádat.

-Nekem csak egy kutyám van Dé... Mit mondtál?

A férfi csettintet egyet, mire négy férfi két nagy ládát hozott elő egy kisteherautóbol.

-Yoru!-szaladt ki a számon a kétségbe esett kiáltás, ahogy meláttam az egyik kenelben a farkasom.

Szájkosár, és hám volt rajta. Akárcsak démon ő is fájdalmasan nézet rám.

-Engedje el őket!-mondtama férfinak.

-Nem. Csak akkor szabadulnak a kenelből, ha a fiam beül a kocsiba.

-Ez fenyegetés igaz?

-Az aminek veszed. Na most köszönk el a barátnédtól, és ülj be a kocsiba. Különben magam altatom el mind a két korcsot.

Éreztem, hogy a düh, és a kétségbe esés miatt nem sokáig tudom féken tartani a bennem rejtőzködő mágiát.

-Annyit még meg engedsz, hogy elköszönjek a barátaimtól?

-Ha sietsz akor igen.

Castiel felénk fordult.Ott voltunk mind a tizen akiket a baráti körének tekinthetett. Magához húzott, közben mindenkitől elköszönt.

-Ha kell megszökök, de vissza jövök-súgta a fülembe.

-Ne... Ne menj!-próbáltam meggyőzni teljesen feleslegesen.

-Sajnálom Míva. Tudom, hogy az állatokon kívül mással is fog fenyegetni, ha nem teszem amit mond. Azt se nagyon akarom, hogy Yorut a társad elaltassák. Ugye vigyázol Démonra?

-Castiel...

-SZeretlek-folytotta belém a szót, egy csókkal.

Görcsösen karoltam át, közben a könnyeim folytak.

-Ha egy év múlva nem jönnék vissza, akkor keress magadnak valaki mást, és légy boldog-mondta.

-Ne...

-Szeretlek-mondta megint.

-Én is szeretlek, de ne... Castiel.

Utána kaptam, ahogy mgforfult, de egy fehérköpenyes alak megállított.

-Engedd el a kutyákat-mondta fogcsikorgatva az apjának.

-A kenelt, majd kinyitják ők. Na befelé!

Castiel még egyszer vissza nézett, majd beszált a fekete terepjáróba. A feérfi ki meg állított, fel pattant a kisteherautó platójára, majd elindultak.

 A lábam megroggyant, majd térdre estem. Minden olyan gyorsan történt. Démon fájdalmasan felnyűszített, majd miután Kentin le vette a hámot róla elindult a teherautó után, de néhánylépés után megállt, és rám nézett. Én Yoru szörébe furtam az arcom, és zokogtam.

Hallottam Démon mancsait a jégen, ahogy Natalien, és Kentin legugol mellém, csak azért, hogy felsegítsenek. Valaki átkarólt, de hogy ki volt az nem tudtam.

-Szerintem kísérjük haza-mondta valamelyik lány.

AZ igazgató nő hangja is eljutott a fülemig, de hogy mit mondott azt nem tudom. Valami nekinyomódott a lábikámbak, én meg leülte, de hogy mire azt nem tudom. Innestől kezdeve ki estek képek. Nem tudom, hogy kerültem haza. Fogalamm sem volt, hogy hogy mentem iskolába, és azt se tudtam megmondani, hogy ki miröl beszélget körülöttem. Valahogy Deborah emllém ült, és nem tudom, hogy miért, de gyakran azon kaptam magam, hoy a hátamra teszi a kezét, és csak dörzsili, hogy vigaszt nyújtson. 

Hetekkel később arra eszméltem, hogy a démon energia erőseb körülöttem. Felültem a kanapén. Mostanába itt aludtam. Körbe néztem, majd vissaz feküdtem.

"-Nagyon nagy bajban vannak"-mondta Yoru a fejem mellett.

-Mit kéne tenennem?

Ahógy fel tettem a kérdést, rögtön lerugtam magamról a takarót.

-Gyere segítsünk nekik, bár félek csak hátrányukra válok.

A hátsó ajtón távoztunk. Ahogy egyre jobban rákapcsoltam ,észre vettem, hogy ez nagyon hiányzottmár. Vajon hány démon üzést hagytrtam ki? Nem voltam formában ezt be látam, de még így is megtaláltam a lányokat. Rosa , és Iris a földön feküdt ájultan, Melody és Viola pedig egy nagy szörnyel küzdött, egy rövid ideig, majd ők is ájultan estek össze.

Kicsit megemelkedett a pulzosom, de nem hatot rám különösképpen a harc reménye.

Csak pusztán megszokásból vetettem rá magam a szörnyre. A harc egyhangú volt, és nem élveztem, mint máskor. Sokk zuzódást szereztem. Nem igazán voltam a toppon. Csak arra figyeltem, hogy ne csappantjon meg at erőm, és hogy a démon ne kapjon el. Valamikor a szörnyeteg megkötözte a barát nőim, és most az ő erejüket elszívva küzdött velem. Rosa volt az első aki vissza változott, majd sorban következtek a többiek. Emberi alakjuk nem volt elég erős, ezért a démon hagyta őket úgy ahogy voltak. Nem tudom mikor Rosa felemlte a fejét. Tekintete megcsillant amikor meglátott. Minek örül ennyire?

"-Kicsike vigyázz! Ha nem figyelsz megöl!"-kiáltott rám Yoru.

Nem tudott mást tenni csak szóban okatatni, hiszen ő is le volt kötözve. Sajnos a démon előre látta, hogy elbaltázom a lépésem, így elkapott.

-Mars tündér!-hallottam hallkan Rosa hangját.

-Azz egyémm vaggy-mondta a szörny.

Nem én CAstielé vagyok, futott át az agyamon. Éreztem ahogy egy könycsepp lefolyik az arcomon. A sós víz ráhullot a szörny bőrére, mire fájdalmas kiáltás közepette elengedett.

Most mi van mit csináltam?

-Fejezd ki minden szereteted a következő csapásodba!-kiáltotta váratlanul Viola.

Minek akartam kérdezni, de már magyarázta is:- Érzem, hogy a könnyed azért, folyt mert Castra gondoltál. Nézzs meg a démon bőrét. A könnyed nyomán egy égett szív forma keletkezett! Mars tündér! A szeretet amit Cast iránt érzel segíthet! Gondolj rá, és a vele töltött időkre, és állj fel végre! Ha Cast most visszatérne nagyon elszomorodna, hogy milyen állapotban van a szerelme! Szedd össze magad!-kiabált rám.

Valami fejbe csapott, de nem kívülröl, hanem belülről. Viola szava nyomán úgy éreztem, hogy a szívem, melyet halottnak hittem, most újra verni kezdett.

Igaza volt. Ha Cast most látna nagyon összetörném a szívét.

A démon felém fordul. A tekintetünk összefonódik. Igen. Talpra kell állnom a barátaimért. Elönt az adreralin. Tenyerem bizseregni kezd a kitörni készülő mágiától.

Ruhám hírtelen felizzik, majd teljesen átalakul. Valami megváltozott, de nem akartam most megvizsgálni magam. Lehunytama szemem. Koncentrálok, majd hangosan kimondom a gondolataimat.

-Igaz van Viola. Nem volna szabad hagynom, hogy a fájdalom felemésztjen. Hallod Griftűz! Szólitalak! Tárt fel a szét szakadt szív fájdalmát, és Pusztísd el a gonoszt! Griftűz!-kiáltom.

Az megszokott formályú oroszlán, most más. Nagyobb, és gyorsabban tart a démon felé, ami nem tud védekezni az elsöprő erejétől. Mielött a szörny meghallna, hatalmas Szív felhő veszi körül.

Csak néztem a helyét.

"-Miva..."-Yoru felé fordulok, ő meg rám veti magaát örömében.

Boldogan nyalja az arcom, én eg megpróbálom eltolni. Ekkor végre megnézem akezem. Sima vörös kesztyűm, most rácsos. Tekintetem lesiklik a szoknyámra, mely az egyik oldalon a térdemig ér, a másikon maradt a régi méretű. Toppm ellentétesen nőt meg. Hajam egy nagy szalag fogta össze.

-Miva! Te tovább fejlődtél-mondja Rosa örömében.

-Ne haragudj, hogy rád kiabáltam, csak Vénusz beszélt belőlem-mondta Viola.

Mind az öten megáltak elöttem, és mosolyogtak rám.

-Jó, hogy újra vissza tértél-mondták egyszerre.

Igen igazuk volt. Muszály talpra álnom miattuk. Nélkülem, ők halottak, de ez rám is vonatkozik. Ők vissza rázhatják belém az életet. A hold fénye beragyokot engem, és Yorut. Nem néztem fel rá, csak odamentem a lányokhoz, és átkaroltam Violát, és Rosát. Ők magukhoz húzták Irist, és Melodyt. Percekig egy kört alkotva áltunk.

-Köszönöm, hogy itt vagytok nekem-mondtam végül.-Ugye sgítetek nekem, hogy épeéméjű maradjak addig míg Castiel vissza nem tér?

-Erre valóak a barátok-mondták mosolyogva.

15.fejezet

A sors akarata

A lányok segtségével sikerült nagyjából visszatérnem az életembe. Igaz csak ébren kontroláltam az érzéseim. Azonban, mikor egykér órára elaudta, rögtön rémálmok kísértettek.

A legtöbben Castiel szerepelt. Egy sziklán állt, és a nevem kiiáltotta. Ez volt a legtöbb álmom lényege. Azonban nagyon ritkán Shara is benne volt az álmaimban. Idős öregnőként nézett rám, és haldoklott.

-Már megint nem sokat aludrál Míva-jegyezte meg egy nap Deborah.

Bágyadtan rámosolyotam. Már néhány órája az iskola kosártermében ültünk. Az osztály nagyrésze, egy közelgő kirándulást tervezett. A padlón ültünk egy jó nagy körben és a többség lelkesen vitatkozott. Valahogy a szokásommá vált, hogy csak akkor szólalok, meg ha én jónak tartom. Ennek köszönhetően, a barátságom erősödött Violával, és MElodyval, de valami furcsa vicc miatt Deboráhval is. Igaz néha bosszantott, hogy folyton túl lazán beszél, de mégse estem neki. Mondjuk Kentin minden mozdulatom figyelte, nehogy butaságot csináljak.

-Én azt mondom menjünk Startidba-mondta Natalien határozottan.

-Csak oda ne-mordulok fel Kennel egyszerre.

-Miér ne? Ott nagyon jó a part, és amúgy is. Szép város.

-Szép város, de pont amitt a város miatt vagyok itt-mondtam.

Nem fogta fel a szavaim értelmét. Castiel hírtelen távozása után, minden szavam amit neki mondtam sokkat jelentett neki. Nem is titkolta, hogy mennyire tetszek neki. Persze, ha Cast itt lenne akkor se hajtanék rá, hiszen nem akartam megbántani MElodyt aki fülig szerelmes volt belé.

Az igazgatónő végül szavazásra bocsájtotta a kérdést, és a többség megszavazta a retteget várost.

Startid. Hat és fél hónapja onnan jöttem Sharához, és semmi kedvem nem volt vissza menni, még az osztállyal sem.

-Nagyon muszály menni?-kérdezte Deborah kicsit megjátszott hisztivel.

-Igen! Az osztály megszavazta-zárta le a vitát az igazgató nő.- A jövő hónapban megyünk akkor.

-Szuper-morogta Kentin.

-Van két hét márciusig. Remek már alig várom.

Fogtam magam és felálltam. Deborah követni akart, de amikor látta, hogy csak a kosárlabdákhoz megyek, visszaült a helyére.

A mozgás valahogy megnyuktatott. Csak dobálgattam a palánkra. Senkit nem zavart. Mindenki a kirándulást tervezte. Percekteltek el, mire végeztek. Hátra sandítottam a vállamfelett, majd miután láttam, hogy a lányok rám várnak, bedobtam még egyszer a labdát, majd oda mentem hozzájuk. Csak mentem utánuk a parlig, majd a megfeleő résznél elköszöntem, és haza baktattam.

Shara nem örült, ahogy apa se mikor megtudták, hogy hova megy az osztály kirándulni.

-Szerencsére sikerült elintéznem, hogy Yoru, és Démon velem jöhessen. Bocs Shara azt mondtam, hogy te félsz a kuytáktól, és ha egydül maradtsz velük, képes vagy kizárni magad a házból. Az iagazgató nő így engedi, hogy velem jöjjenek. Ugye nem baj?

-Örülök, hogy két ilyen erős állat lesz veled.

Ezzel sajnos belenyugodottak, hogy aba a városba kell mennem, ahol az anyám él. Nem igazán örültem ennek a várhat találkának.

A két hét azonban hamar eltelt. Bármennyire is próbáltam későn érkezni, sikerült a leghamarabb odaérnem az iskolához. A buszsoför, segített felpakolni a két táskám a buszra, majd felengedett a buszra is. Rögtön a vezető ülés mögé ültem. Démon felugrott mellém az ülésre, Yoru meg az ölembe vackolta magát.

-Nem félsz attól a hatalmas jószágtól?-kérdezte az idős férfi.

megráztam a fejem.

-Nagyon szépek, de van valami fájdalom a szemükben. Mi a bajuk?

-Csak az ami nekem. Egy bizonyos személy hiányzik nekik is, csak úgy mint nekem-válaszoltam hallkan.

A bácsika nem firtatta. Inkább Démont simogatta addig, amíg a többiek megnem érkeztek. Sajnos senki sem késett, így időnem elindultunk. A busz az osztály vidám énekétől volt hangos. Mint az oviba, úgy viselkedtek a többiek. Jó hangulatukból ragadt rámis egy kicsi. Minden másodikórában megáltunk egy benzinkúton. Ilyenkor Yoruek futottak pár kört a busz körül, de a hívásomra, mindig hallgattak.

Este felé soakn elaludtak. Én az ablaknak nyomtam a fejem. A sálam -amit Sharától kaptam karácsonyra- volt a párnám, és a takaróm egyben. MEgtámasztotta, és melegen tartotta a nyakam. Tíz fele ismerős fények tüntek fel elüttünk, és nem sokkal később már a régi utcákon voltunk. Startid pont olyan volt mint emlékeimben. Az utcák, az épületek, és a késő este munkába , és buliba induló emberek. Egy kissebb csoportban felfedeztem a volt osztálytársaimat, akik nem hiányoztak.

-Minden rendben húgi?-kérdezte Kentin áthajólva az ülések között. Bár a Yoru nyaka alatt lévő kezem remeget, magbiztosan bólinottam.

A hotelben örömmel fogadtak minket. Én külön szobát kaptam a két jószág miatt, aminek most nem igazán örültem, de elfogadtam.

Nem alaudtam aznap éjjel. A tavasz első estéjét az erkélyen töltöttem. Reggel csak átcseréltem a ruhám, majd mentem a hotel aulájába,

-Akkor ma szétnézünk a városban. Sajnos idegen vezetőt nem tudtunk fizetni, ezért kérek mindekit, hogy bagyon figyeljen oda.

Szerintem elnevettem magam, mert az igazgatónő rám nézett.

-Ha gondolja én mindent elmondok erről a városról amit tudni akar-mondtam neki.

-Tudom, hogy nagyon olaos vagy, de ez ...

-Tanárnő. Én ebben a városban nőttem fel. Táncsak tudok róla mindent amit kell-mondtam összefont kezekkel.

Erre sokan meglepődtek, de nem érdekelt.

Az iagzgatónő mondta hova akar elvinni minket, majd elindultunk. Turista vezető lettem abban a városban amit utáltam. Az ostály lelkesen nézelődött azokon a helyek is ahol nem sok látnivaló volt. A lányok töbsége persze leragadt volna a plázáknál, de szerencsére az igazgató nő nem hagyta ezt nekik.

-Ugye elviszel még minket a város nevéről elnevett iskolába? Az ottani igazkatónak köszönhetjük, hogy kaptunk szállást, és szeretném megköszönni neki.

-Szerintem ez nem túl jó ötlet-mondta Deborah-Én ki vagyok tiltva abból az iskolából.

-Most velünk vagy tehát nem lesz gond. Nos Miva? Elviszelminket?

Kentinre néztem, de ő is tanácstalan volt. Inkáb bele mentem magam sem tudom, hogy miért. Az idegeim már így is a végét járták. Az már nagyon nem kellett nekik, hogy a volt sulimba be menjek, ahol- a vörörös hajam, és az eltelt hét hónap ellenére- biztos felismernek, majd a volt osztálytársaim. Márcsak Yoru miatt is.

Szerencsére mikor oda értünk óra volt, tehát, az osztály észrevétlenül bemehetett az iskolába. A tanári elött vártunk az igazgatónőr, mikor Amber megszólalt:-Miva te mikor festetted be a hajad vörösre?-kérdezte egy képet nézve.

A falra kiaggasztott képek elöt álló üvegszekrény elött állt, és a vitrinben elhelyezett képeket vizsgálta. Oda se kellett menem, hogy tudjam. Most fedezte fel a táncos fekete hajú multam egyik képét.

-Komolyan kérded, vagy csak költöi kérdés volt?

-Mindegy. Te mennyi versenyt nyerté meg?

-Sokkal többet, mint ami bekerült a vitrinbe-válaszoltam.

Na persze az osztály rögtön látni akarta a szekrénytartalmát. Kentin, és Deborah maradt csak a közelemben, hiszen ők a nagyát már látták.

-Dára osztály mi folyik itt?-kérdezte az igazgató nő, mikor kilépett az igazgatóval.

-Tanárnő ezt nézze meg-mondta Rosa, és megmutatta a vitrin tartalmát.

-Nocsak. Ezek nem voltak benne az aktádba-mondta a tanárnő rám nézve.

-Miva Swan? Hát te? Nosztalgiázol?-kérdezte az igazgató, persze választ nem várt.- Hiányzól az osztályból ugye tudod?

-NEm hiányzok én senkinek se-mondtam hallkan.

-A helyed már be töltötte egy új diák aki januárban jöt ide. Van kedve megnézni a végzős osztályunkat igazgatő nő?

Reménykedve néztem a tanárnőre, de nem vette a lapot. Az osztályt még soha nem láttam ennyire figyelni, mint amikor az igazgató elkisért minket az osztályterembe, ahól javába ment a beszélgetés, mivel nem volt csak helyettesített óra.

Az igazgató köhintett mire mindenki elhallgatott. A tényeket hamar elmondta, majd bemutatta az iagzgató nőt.

-Ja és van egy nosztalgiázó lány itt a suliba.

Jaj ne. Persze a volt osztályom rögtön találgatni kezdett, persze nagyon mellé löttek.

-Nem akarsz esetleg köszönni a volt osztálytársaidnak...Miva?

-Nem igazán, de már teljesen mindegy mit akarok-válaszoltam.

Persze a nevem hallatán mindenki elhallgatott, majd az elsősorban ülő fiú felállt, és az ajtó felé lépett.

-Nézzenek oda. Ez tényleg, ő csak menetközben befestette a haját vörösre. Hé Vöröske! Hadd mutassam be neked az eyem-mondta a srác.

-Undorító vagy Krisz-mondtam neki.

-Na nem jössz ide? Nézzd meg, hogy kinek a helyére kerültél be az osztályba!

Nem érdekelt az a diák, de valószínüleg őt se érdekeltem. Azonban Krissz nem hagyot nyugtott nekem. Hírtelen magához húott, és megcsokólt, jó követelőzöen.

Arra azonban nem számított, hogy erősebb vagyok, mint akkor mikor jártam vele, így meglepte mikor elöktem magamtól, és arcon csaptam.

-Ez most miért kaptam?-kérdezte az arcát fogva.

-Ne nem ér annit-mondta Kentin, de nem bírt megállítani.

-Még van képed megkérdezni? Azok után, ahogy megaláztál? Kinek képzeled magad-jól mellkasba taszítottam, mire behátrált a termebe.-Komolyan van képed megkérdezni, hogy miért kaptad a pofont?

Nem érdekelt az osztály véleménye közelebb léptem hozzá, hogy be mossak neki, de Kentin elkapta a csuklóm, és elkezdett kifelé húzni.

-Vörös kurva-mondta Krissz.

Erre nem én vágtam arcon, hanem vlaki más. Az illető megfogta a másik csuklóm, és kirángatott a teremből. Aligbírtam lépést tartani vel, ahogy elindult. KEntin, és a többiek utánunk jöttek, de ha srác aki kifelé vezett az udvarra, nem várta be őket.

-Hogy a fenébe, mert téged lekurvázni az asenkiházi-mondta jó mérgesen.

Megbotlottam, mire hírtelen megfordult, és a szemembe nézett.

-Hogy kerültök ide?-kérdezte.

-Sajnos egy ossztály kirándulás keretén belül, de te ki vagy?

Közelebb lépett hozzám, de nem szolt semmit. Inkább lefele nézett a kapucnia alat. Vettem a bátorságot, és be néztem a csukja alá.

Az első ami fogadott, az a lángvörös tincsek voltak, majd az izzó fekete szempár, mely oly ismerősen tekintett rám. MEgfagytam a döbbenettől, majd éreztem, hogy a könnyek kicsordulnak a szemből.

Egy kéz fogta meg arcom, és letörölte a könnyeimet. A tenyér után kaptam, majd az arcomhoz szorítottam.

-Hiányoztál-súgom.

-Te is nekm, de az biztos, hogy most nem hagyom magam az apámmal szemben-mondta, majd átkarolt.

Nem akartam kiszabadulni a szorításábol, még akkor sem mikor az osztály értetlenkedve kérdezgetni kezdett.

-Már megbocsájts, de nem zavar, hogy van barátja?-kérdezte KEntin, az óvó nagytesó hangsújában.

-Tudok róla öcsi, de azért köszi, hogy ennyire figyelsz rá.

-Castiel!-mondta mindenki korusban.

Az igazgatónő szintén meglepődött, mikor Castiel hátrahajtotta a kapucniát, és mostmár mindenki láthatta, hogy ő az.

-A sors akarta, hogy találkozzunk-mondta a fülembe.

Csak bólintottam, majd átkaroltam a nyakát. Igen ez a sors akarata.